Login
Jelszó

» Regisztráció
» Elfelejtett jelszó



Túrázóknak

  

 

A Tátra - amely a világ legkisebb kiterjedésű magashegysége - számos kellemes túraútvonalat kínál nektek itt tartózkodásotok idejére. Sok-sok 2000 méternél is magasabb csúcs meghódítására adódik lehetőségetek jelzett turistaúton, de kisebb igényűek számára nagyon jól kiépített, könnyen (akár lovaskocsival is) bejárható völgyek is vannak. És persze ezen - úgymond - két szélsőség között, kis tervezéssel, utánajárással és térképböngészéssel mindenki meglelheti, megtervezheti magának és családjának az ideális túrát Zakopane környékén.

Néhány dologban azonban a Tátra más, mint az otthon megszokott hegyek. És bizony nem csak magasságában, hanem élővilágában, változékony időjárásában, és más hasonló dolgokban. Tapasztalt hegyi túrázóknak nem fogunk tudni újat mondani, de még is fontosnak tartottuk a nem tapasztaltak számára összeállítani ezt a menüpontot, hiszen sajnos a tátrai túrabalesetek legnagyobb része egy kis felkészüléssel, gondos tervezéssel elkerülhető lenne.

Jó túrázást kívánunk mindannyiótoknak!

 






köszönet   Zgłoś błąd do skasowania
Nóra
16:46 Pé, 05 Júl 2013
Kedves Marci
Hálás vagyok a portál üzemeltetéséért, az itt található tanácsokért és segítségekért, melyek a gyakorlatban is \"jól működtek\" és sokat lendítettek azon, hogy jól érezzük magunkat ebben az amúgy is csodálatos környezetben. A túraleírások is jó hátteret adtak, de köszönet a szállás intézéséért is.
[ Válasz ]
        
Re: köszönet   Zgłoś błąd do skasowania
~CsMarton
15:05 Szo, 06 Júl 2013
Kedves Nóra!

Mindannyiunk nevében köszönjük kedves soraidat! További szép nyarat kívánunk, és persze a jövőben is örömmel állunk rendelkezésetekre!
Marci
[ Válasz ]
Dunajec   Zgłoś błąd do skasowania
~Edina 14:05 Szo, 03 Aug 2013 Kedves Marci!
Csatlakoznánk 3 fővel a 8-ai dunajeci,idegenvezetős tutajozáshoz.Ha van még lehetőség rá,jelezd légyszi mikor lenne indulás!Köszi Edina
[ Válasz ]
        
Re: Dunajec   Zgłoś błąd do skasowania
~CsMarton
19:10 Szo, 03 Aug 2013
Kedves Edina!

Küldtem emailt.
Marci
[ Válasz ]
        
Re: Dunajec   Zgłoś błąd do skasowania
~Ilona 17:55 Ke, 06 Aug 2013 Augustus 9-től 14-ig valamelyik nap minket is érdekelne a tutajozás 2 fővel.
[ Válasz ]
                
Re: Dunajec   Zgłoś błąd do skasowania
~CsMarton
18:09 Ke, 06 Aug 2013
Talán 14-én, de nem vagyunk még biztosak vűbenne, hogy lesz aznap. Egy kis türelmedet kérjük, és a főoldalon biztos meg fog jelenni az összes tervezett időpont meghirdetése.
Marci
[ Válasz ]
érdeklődés   Zgłoś błąd do skasowania
~Tímea 18:04 Ke, 06 Aug 2013 Üdv
Augusztus 12-18. között szeretnénk Zakopaneba utazni kis családunkkal. Két gyerkőcünk 5 és 11 évesek. Szeretünk különböző országokat felfedezni. Tavaly Karintiában jártunk, ott rengeteg gyerekeknek való programot találtam. Nem tudom őket lekötni egy hétig \"csak túrázással\". Tudnak nekem ajánlani \"gyerekbarát\" felfedezni valókat?????
Válaszukat előre is köszönöm.
Üdv
Tímea
[ Válasz ]
        
Re: érdeklődés   Zgłoś błąd do skasowania
~Gabi
21:59 Sze, 07 Aug 2013
Kedves Tímea!
Gyerek programok közül talán a kötélpályák, mászókák a legnépszerűbbek, a Gubałówka hegyen ahova sikló visz fel két ilyen kalandpark is van. Valamint a Gubałówka lábánál (a sikló épülete mellett) van egy kisebb vidámpark is. A gyerekeket lehet, hogy érdekelni fogja a régiség piac is, ez a Krupówki, a sétáló utca alsó harmadában a Tátrai Muzeúm mellett van, valamint itt tartózkodásotok ideje alatt lesz a Regionális Ízek Fesztiválja is, erről lesz bővebb leírás a főoldalon az aktualitások közt. Talán sajt piac is tetszeni fog nekik, ez a sétáló utca folytatásán található, valamint a környéken számos Aqua Park is várja a gyarekeket. Bővebb információt szívesen küldök mailban keress meg az office@zakopaneinfo.hu címen.
Szép napot
Gabi
[ Válasz ]
túra   Zgłoś błąd do skasowania
Nóra
14:42 Hé, 03 Feb 2014
Talán kicsit korai a tavaszi üdvözlet
Két kérdés a tervezéshez:
1, a Dolina Malej Laki bejáratánál induló túra miatt hosszabb parkolási időt számolnék, mint az engedélyezett három óra. Hol tudom ez esetben a kocsit hagyni?
2, Dolina Suchej Wody bejáratától induló fekete túraútról érdemes valamit tudni, vagy simán fel lehet jutni a Murowaniec vendégházhoz?
Köszönöm: Nóra
[ Válasz ]
        
Re: túra   Zgłoś błąd do skasowania
~CsMarton
14:48 Hé, 03 Feb 2014
Szia Nóra!

Amilyen idő van, épp időben küldöd tavaszi üdvözletedet...

1) A Malej Lakinál én nem tudok három órás korlátozásról a parkolóban, ami egyébként nem túl nagy, de viszonylag kevesen csapnak bele ott a túrába...

2) Szerintem a Dolina Suchej Wodynál induló út a legegyszerűbb a Murowaniec felé, eléggé kiépített is, traktor, menedékházi szolgálati jármű is azon közlekedik. Nem autóút, mint a Morskie Oko, de nem meredek, egyenletes emelkedésű, széles út végig.

Marci
[ Válasz ]
                
Re: túra   Zgłoś błąd do skasowania
Nóra
15:31 Hé, 03 Feb 2014
Köszönöm, a többit majd időben:)
[ Válasz ]
bátor ötlet   Zgłoś błąd do skasowania
Nóra
11:06 Va, 16 Feb 2014
Kedves Marci!
Tudnál információt adni a Przelecz Kryzne csúcsán vezető sárga út nehézségéről? Vannak egyirányú szakaszai? Járható 10 éves fiúval?
[ Válasz ]
        
Re: bátor ötlet   Zgłoś błąd do skasowania
~CsMarton
11:28 Va, 16 Feb 2014
Kedves Nóra!

Bár nem egyszerű út - hisz mégiscsak a Sas-útra visz fel, azért nem is a legnehezebb beszálló útvonal. Nincs benne egyirányúsított rész.

Mindenképpen jó időben, olyankor amikor már nincs hó és jég ajánlom csak. 10 évesnek is járható, de azért ne ez legyen az első tátrai túrája!
[ Válasz ]
                
Re: bátor ötlet   Zgłoś błąd do skasowania
Nóra
14:53 Va, 16 Feb 2014
Köszi, bár viszonylag rutinos a legényke is,a Sasok útjára nem merném még felvinni. Zöld jelzést néztünk a Waksmundzki Potok felől felfelé, és lefelé a Dolina Roztokon át.
[ Válasz ]
időjárás   Zgłoś błąd do skasowania
~krakler
20:37 Csü, 01 Máj 2014
Kedves Marci!
Ismét egy kérés, tudsz esetleg valamilyen infót a május 17.-i hét időjárásáról, mert amit én láttam az aggasztó, ti. egész hétre esőt jelez. Akkor lehet, hogy később mennénk... előre is köszi, Ági
[ Válasz ]
        
Re: időjárás   Zgłoś błąd do skasowania
~CsMarton
06:59 Pé, 02 Máj 2014
Kedves Ági!

Ez 15 napos, igazából kb 7 napra megbízható, de az is valami.

http://www.meteopro g.pl/pl/weather/Zakopane/
[ Válasz ]
                
Re: időjárás   Zgłoś błąd do skasowania
~krakler
20:32 Pé, 02 Máj 2014
Köszönöm szépen! Remélem jó időnk lesz... :)
[ Válasz ]
portál   Zgłoś błąd do skasowania
~Noémi 09:24 Ke, 24 Jún 2014 A honlaphoz gratulálok, és köszönöm a sok hasznos információt, amit ott olvashattam! Sokat járunk túrázni, nagy kedvenc a Tátra szlovák és a lengyel oldala is!
[ Válasz ]
eső   Zgłoś błąd do skasowania
Nóra
17:36 Sze, 25 Jún 2014
Kedves Marci

Eső után a felázott utak miatt merre merjünk indulni reggel?
[ Válasz ]
        
Re: eső   Zgłoś błąd do skasowania
~CsMarton
17:38 Sze, 25 Jún 2014
Ha van jó bakancsotok, akkor a Tátrában szerintem bármerre.
Marci
[ Válasz ]
                
Re: eső   Zgłoś błąd do skasowania
Nóra
20:43 Va, 29 Jún 2014
A jó bakancs meg volt, hozzá a túrák is. Köszönjük a tippeket, tanácsokat,a szállás intézését, és mind azt a háttértámogatást, ami ismételten felejthetetlenné tette a nyaralásunkat. Nóra és családja
[ Válasz ]
                        
Re: eső   Zgłoś błąd do skasowania
~CsMarton
20:46 Va, 29 Jún 2014
Örömmel halljuk!
Marci
[ Válasz ]
Zakopaneinfonak   Zgłoś błąd do skasowania
~Feketéék 10:20 Pé, 08 Aug 2014 Nagyon köszönjük a segítséget, Jó érzéssel vesszük tudomásul, hogy a természetszerető emberek még tudnak önzetlenül gesztusokat tenni egymásnak! \" Respect\"! Értékeljük, ahogyan teszitek a \"dolgotokat\"!

üdv: István és Zsuzsanna
[ Válasz ]
időjárás   Zgłoś błąd do skasowania
~Zsuzsa 10:09 Hé, 01 Szept 2014 Kedves Zakopaneinfo.hu!

Október 23-i hosszú hétvégén mennék Zakopane-ba. Arról érdeklődnék, hogy átlagosan milyen szokott lenni a hőmérséklet azokban a napokban/hetekben? Téli csizmával érdemes készülni, vagy még az őszi túrabakancs belefér? (4 éves gyerekkel mennénk, és fázósak vagyunk ).

Köszi!
Zsuzsa
[ Válasz ]
        
Re: időjárás   Zgłoś błąd do skasowania
~CsMarton
10:16 Hé, 01 Szept 2014
Kedves Zsuzsa!

Jó a kérdés, de nehéz rá válaszolni. Az elmúlt években volt már, hogy havazott, és volt olyan is, hogy majd 20 fok volt a városban, és igazi indián nyár...
Javaslom a réteges öltözködés, ha fázósak vagytok akkor pedig pláne. No meg, hogy kb 10 nappal indulás előtt kezdjetek el tájékozódni konkrét időjárás előrejelzés kapcsán, olyankor már lehet egész normális prognózisokat lelni.

Marci
[ Válasz ]
                
Re: időjárás   Zgłoś błąd do skasowania
~Zsuzsa 10:36 Hé, 01 Szept 2014 Kedves Marci!

Köszönöm szépen a gyors választ, és gratulálok az oldalhoz!
Akkor majd készülünk strandpapuccsal is és téli csizmával is.
[ Válasz ]
                        
Re: időjárás   Zgłoś błąd do skasowania
~CsMarton
10:48 Hé, 01 Szept 2014
Szívesen. Bár félek azért az előbbi használata kevésbé valószínű, hogy indokolt lesz...
Marci
[ Válasz ]
                
Re: időjárás   Zgłoś błąd do skasowania
~UjP36LKZsohr
20:36 Csü, 30 Jún 2016
The hostney of your posting is there for all to see
[ Válasz ]
                
Re: időjárás   Zgłoś błąd do skasowania
~hpGKDsYpo4i1
03:21 Pé, 01 Júl 2016
What a neat arcltie. I had no inkling. http://xeapbeaiqr.com [url=http://ivjhvecx.com]ivjhv ecx[/url] [link=http://prtsohhbgwc.com]p rtsohhbgwc[/link]
[ Válasz ]
kérdés   Zgłoś błąd do skasowania
~szilágyi Tibor
11:53 Hé, 20 Ápr 2015
A volános Gabi vagy?
[ Válasz ]
        
Re: kérdés   Zgłoś błąd do skasowania
~CsMarton
11:54 Hé, 20 Ápr 2015
NEM. Egyikünk sem.
[ Válasz ]
lovaskocsi   Zgłoś błąd do skasowania
Kristóf
00:02 Pé, 29 Máj 2015
Sziasztok!
Először is köszi, hogy csináljátok ezt a honlapot, mert nagyonjó.
Másodszor azt szeretném megkérdezni, hogy Lysa Polana felől szeretnénk bemenni megnézni a Halas, meg az Öt tavat. Láttam, hogy van valami lovaskocsi az út valamely szakaszán. Az érdekel, hogy ez mennyire drága, illetve, hogy meddig visz el?
Előre is köszi
[ Válasz ]
        
Re: lovaskocsi   Zgłoś błąd do skasowania
~CsMarton
08:36 Pé, 29 Máj 2015
Szia Kristóf!

Köszönjük a dicséretet.

A Lysa Polana határátkelő mellett lévő parkolótól (Palenica Bialczanska) lehet lovaskocsival menni a Hajfű-tisztásig (Włosenica). Ez utóbbi kb 1,5 km-rel a Halastó előtt van.
Az Öt-tavi völgy felé kb a lovaskocsiút felénél (Mickiewicz vízesések = Wodogrzmoty Mickiewicza) tér le erről az útról a zöld jelzés. Még sosem láttam senkit sem itt leszállni a kocsikról, de lehet, hogy a kocsissal ezt meg lehet dumálni. Mondjuk szerintem árban ugyanannyit fog kérni, mint ha a teljes útra vinne. Visszafelé viszont nem tudtok felszállni, csak ha nem teljesen tele jön lefele, ami igen ritka náluk.
Marci
[ Válasz ]
                
Re: lovaskocsi   Zgłoś błąd do skasowania
Kristóf
08:58 Va, 31 Máj 2015
Köszi szépen!
[ Válasz ]
Morskie oko   Zgłoś błąd do skasowania
~moooltan 10:14 Hé, 17 Aug 2015 Sziasztok!
A Morskie Oko- hoz induló kis buszok honnan indulnak Zakopanéból, és mennyi a díja /fő?Tegnap szerettünk volna hazajövetkor elmenni oda, de amikor odaértünk hatalmas eső kezdett esni, így most elmaradt.A főúton lévő parkolótól milyen messze lett volna a tó?
Válaszotokat előre is köszönöm.
[ Válasz ]
        
Re: Morskie oko   Zgłoś błąd do skasowania
~CsMarton
10:17 Hé, 17 Aug 2015
A kisbuszok Zakopanéból a vasúti- és buszpályaudvarról indulnak, és 10 pln/fő áron szállítanak egy irányba.

A buszok nem a főúton parkolnak, hanem bemennek a Nemzeti Park területére, és az ottani nagy parkolóban (Palenica Bialczanska) tesznek le. Innen 9 km felfelé, és 9 km lefelé a teljesítendő.

Vonatkozó cikkünk: Túrázóknak / Túratippek / Könnyű túrák / Morskie Oko

Marci
[ Válasz ]
túra és lovaskocsi   Zgłoś błąd do skasowania
~Jakab
11:35 Hé, 11 Jan 2016
Kedves ügyes válaszadók! Nem kaphatnék egy telefonszámot tőletek? Májusban megyünk Zakopánéba, és egy kukkot nem beszélünk a magyar nyelven kívül. Ha lenne bármi kérdésünk..... vagy van tippetek esetleg?
Más. Ha jól olvasom a kérdés-feleletekből, fel lehet menni a hegytetőre lanovkán, és ott lehetőség van lovas kocsival túrázni. Esetleg javasolnál valamit, hova, merre, mit keressünk? Mit mondjunk a kocsisnak?
Köszönöm.
Erzsi
[ Válasz ]
        
Re: túra és lovaskocsi   Zgłoś błąd do skasowania
~CsMarton
11:40 Hé, 11 Jan 2016
Kedves Erzsi!

El lehet minket érni emailben: az office@zakopaneinfo.hu címen.

A Tátra Kasprowy Wierch (magyar nevén Gáspár-csúcs) valóban fel lehet menni lanovkával, de ott fent nem lehet lovaskocsizni, hegygerincen ezzel lennének problémák.
Kocsisok a völgyekben (Lásd túraleírások a Túrázóknak részben: Morskie Oko, Dolina Koscieliska, Dolina Chocholowska) dolgoznak, vagy a városban és környékén.

Természetese n minden kérés, kérdés kapcsán örömmel állok rendelkezésedre a fenti email címen.
Marci
[ Válasz ]
húsvét   Zgłoś błąd do skasowania
~radomil
20:10 Hé, 21 Márc 2016
Sziasztok
Köszönjük a sok hasznos infót. Húsvéti ünnepek alatt megyünk Zakopanéba. Egy két éves kisfiú is jön velünk. Szerintetek mit érdemes megnéznünk a környéken. A Morskie Oko-nál a lovaskocsisok dolgoznak? Válaszotokat előre is köszönöm!
Üdv, Milán
[ Válasz ]
        
Re: húsvét   Zgłoś błąd do skasowania
~CsMarton
20:18 Hé, 21 Márc 2016
Kedves Milán!

Dolgoznak a lovaskocsisok, ők mindig dolgoznak. Hogy mit néztek meg, ahhoz az ízlésetekhez illő dolgokat válasszatok a Látnivalók és a Programok menüpontokból. Múzeumokkal ne számoljatok, azok azért zárva lesznek.
Marci
[ Válasz ]
program esős időben   Zgłoś błąd do skasowania
~hajni 12:14 Szo, 16 Júl 2016 Szia Marci!

Tudtok valamit a Bélai-cseppkőbarlangról? Persze ez nem biztos, hogy a Lengyel Tátrában található.
Ti milyen programot ajánlatok esős időre?

Hajni
[ Válasz ]
        
Re: program esős időben   Zgłoś błąd do skasowania
~CsMarton
17:59 Szo, 16 Júl 2016
Kedves Hajni!

Biztos, hogy nem. Ha a Google-ba beírod, akkor lelsz róla magyar nyelvű infót. Esős időben múzeumok, aquqparkok, vagy egy esőkabát és völgytúrák.
Marci
[ Válasz ]
                
Re: program esős időben   Zgłoś błąd do skasowania
~hajni 15:44 Va, 17 Júl 2016 Köszi!
A Bélai-barlang - slovakia.travel‎.
Üdv; Hajni
[ Válasz ]
Köszönet   Zgłoś błąd do skasowania
~Csontos László
21:47 Va, 28 Aug 2016
Kedves Gabi és Marci
Nagyon köszönjük az idei évben is az idegenvezetést, (ismét nagy élmény volt)és külön a Wieliczkai látogatás szervezését. Reméljük továbbra is számíthatunk rátok. Jó egészséget! Száz évig éljünk! A mielőbbi viszontlátásra. Csontosék
[ Válasz ]
aprilis   Zgłoś błąd do skasowania
~mb 21:52 Szo, 04 Feb 2017 Tudom, hogy nem lehet a kérdésre tuti választ adni, de az évek meg a rutin sokat segítenek: milyen a jellemző időjárás áprilisban? Pár napra mennénk túrázni - Giewont, talán Morskie Oko, stb. Jó ötlet, vagy inkább májusra készüljünk?
[ Válasz ]
        
Re: aprilis   Zgłoś błąd do skasowania
~CsMárton
10:52 Va, 05 Feb 2017
Hát, valóban nem könnyű. Egy jó hazai kora márciusi még havas időszaktól egy finom májusi melegig minden lehetséges. Pár héttel érkezés előtt biztos okosabbak leszünk.

A Morskie Oko az év minden szakaszában könnyen járható, így azzal akármikor is jöttök (ha csak nem szakad majd valami az égből) nem lesz gond szerintem.
A Giewont más tészta, mert ott még simán lehet hó is, de ami még fontosabb jegesedés áprilisban. (A Palánkos-völgyből - Dolina Strazyska - felvezető piros jelzés le is van ilyenkor még zárva, de még májusban is... A Kuznicéből felmenő út viszont nincs.)
Marci
[ Válasz ]
                
Re: aprilis   Zgłoś błąd do skasowania
~mb 11:52 Va, 05 Feb 2017 Köszönöm! Megpályázzuk azt az áprilist akkor :)
[ Válasz ]
                        
időjárás   Zgłoś błąd do skasowania
~Csezó 14:48 Hé, 03 Ápr 2017 Ha oda akarok nézni egy kicsit:http://kamery.topr.pl/k amery.html
[ Válasz ]
                        
Re: aprilis   Zgłoś błąd do skasowania
~mb 09:09 Pé, 21 Ápr 2017 Sziasztok!
Lefoglaltuk a jövő hétvégét akkoriban (hosszúhétvégét), bíztunk benne, hogy jó idő lesz :) Nem lehet ugye mindig szerencséje az embernek...
Szeretném kérezni, hogy:
- Ha most 4-es fokozatú a lavinaveszély, az várható, hogy jövő hétvégére változik, vagy az egy tartósabb dolog?
- Ilyenkor mindenhol veszély van a TPN területén, vagy vannak részek, ahova esetleg lehet menni?
- Van a környéken más ígéretes túrahely esetleg?
- Esőre álló időben dolgoznak a Dunajecen a tutajosok?
Köszönöm a segítségeteket!!!
[ Válasz ]
                                
Re: aprilis   Zgłoś błąd do skasowania
~CsMárton
09:27 Pé, 21 Ápr 2017
Üdv!

A lavinaveszély napi szinten változhat - most néztem, a négyes fokozat még él. De jövő hétvégére szerintem változhat. Hogy mennyire, az nagyon múlik a jövő hét csapadékmennyiségén, és a hőmérséklet alakulásán.
Ha lavinaveszély van kiadva, az mindenhova egyformán vonatkozik. Természetesen vannak helyek, ahol a tapasztalatok, geográfiai ismeretek azt mondják, hogy kisebb, vagy nagyobb az esély, de ebben a kérdésben a legfőbb úr a hegy, ha ad lavinát, ő dönti el, hogy hova...
Közel van hozzánk a Pieniny és a Babiogóra hegység is. Szép túralehetőségek vannak ott is, de valamennyire azért ott is hatással van a hó.

A tutajosok mindig dolgoznak, csak épp hóban, esőben nem élmény menni velük...
Marci
[ Válasz ]
                                        
Re: aprilis   Zgłoś błąd do skasowania
~mb 09:34 Pé, 21 Ápr 2017 Köszönöm a gyors választ!!!
A Pieniny és a Babiogóra is lavinaveszélyes hely lehet, vagy csak simán nem lehet közlekedni a hó miatt?
üdv Bálint
[ Válasz ]
                                                
Re: aprilis   Zgłoś błąd do skasowania
~CsMárton
09:40 Pé, 21 Ápr 2017
Nem, lavinaveszély ezekben (alacsonyabbak, mint a Tátra) nincs. Most mindkettőben jelzik, hogy nagyobb mennyiségű (30-50 cm) hó is van, ami nehezíti a túrázást, de lavinaveszély egyiben sincs.
Ami azt illeti, a jövő hétre azért mondanak felmelegedést is, szóval javulni fog a helyzet, ha a prognózis bejön.
Marci
[ Válasz ]
                                                        
Re: aprilis   Zgłoś błąd do skasowania
~mb 09:49 Pé, 21 Ápr 2017 Köszönök mindent, akkor csak az eső mennyisége miatt kell már aggódnom :)
üdv Bálint
[ Válasz ]
                                                                
Re: aprilis   Zgłoś błąd do skasowania
~CsMárton
09:54 Pé, 21 Ápr 2017
Pillanatnyilag ebben is elég szalonképes az előrejelzést (már a hétvégére). De majd meglátjuk, ahogy ez a hegyekben szokás... :)
[ Válasz ]
                                        
Re: aprilis   Zgłoś błąd do skasowania
~mb 17:25 Hé, 24 Ápr 2017 Nos, most már csak 3-as a lavinaveszély, de még mindig van. 2-es, vagy 3-as fokozatnál hova szabad kirándulni? Morskie Oko pl?
Köszönöm! Bálint
[ Válasz ]
                                                
Re: aprilis   Zgłoś błąd do skasowania
~CsMárton
18:34 Hé, 24 Ápr 2017
Kedves Bálint!

Tegnap óta hármas ha jól tudom, szóval mérsékelték. Ennek ellenére azt jelezte a TPN, hogy főleg völgytúrákat tegyenek a kirándulók, mert hegyre fel veszélyes lehet még mindig eléggé.

Morskie Oko szóba jöhet, de fontos tudni, hogy a tó körbejárása, valamint a tóhoz vezető út utolsó szakasza lavinaveszélyes terepen megy, ezért előbbit nem nagyon ajánlják, utóbbinál körültekintően kell elindulni.
Marci
[ Válasz ]
Kellemes nyaralás volt   Zgłoś błąd do skasowania
Ati
14:49 Szo, 22 Júl 2017
Régóta szerettem volna erre a környékre jönni, de végül is egy hétvége alatt döntöttük el a családdal és már hétfőn úton is voltunk. Köszönhető ez a gyorsaság ennek az oldalnak is, mert szinte minden fontos infót megkaptam és ezt az egy hetet igen tartalmasan megtervezhettem (túra, termálfürdő, Krakkó, dunajeci tutajozás...). Ha még kicsit drágább is volt a lanovkára a jegy, de amikor a tűző napon kanyargó jegyre váró hosszú sort előztük, akkor különösen áldottuk az oldalt. Vasárnap írtam Marcinak, hogy milyen jegyek kellenének és már hétfőn míg útközben voltunk megjött emailben. Kedden csak a telefont kellett odatartanom a bejáratnál a leolvasónál és szabad volt a pálya. Az ilyen infók nagyon kellenek, hogy tényleg élmény legyen egy nyaralás, főleg ha családosan van az ember. Köszönünk mindent!
Attila
[ Válasz ]
Kasprowy Wierch és az Öt tó völgye   Zgłoś błąd do skasowania
kabocika@gmail.com
13:00 Pé, 04 Aug 2017
Kedves Marci!

Nagyon örülünk, hogy rátaláltunk erre az oldalra, ezért szeretnénk is megkérdezni néhány információt.

12-én utazunk Zakopaneba, két gyerkőccel (7 és 10 évesek). Olvastuk, hogy lehetőség van a segítségeteket igénybe venni jegyek vásárlására a KW-re. Ebben szeretnénk kérni a segítségeteket és hétfőre 4 db jegyet kérni a felvonóra oda-vissza kb. 10,00 órától-15,00 óráig (attól függően Ti biztosan tudjátok nagyjából, kb. mennyi időt fogunk eltölteni a két gyermekkel odafönt).

A másik kérdés, hogy olvastuk a, hogy a Siklawica-vízeséshez kb. 1 óra az út gyalog. Onnan még mennyi idő az Öt- tó völgye, illetve összesen a két látnivaló bejárása kivitelezhető-e a két gyermekkel egy másik alkalommal, mint az SW.

Végül, gondolkoztunk abban, hogy biciklit is viszünk. Van-e kiépített bicikliút, ami gyerekekkel alkalmas, illetve ha nincs , mekkora a forgalom, érdemes-e vinnünk 4 biciklit? (Ha letesszük a 4 biciklit összelakatolva, mert valahonnan gyalog folytatnánk a túrát, mennyire biztonságos otthagyni-nem nagy értékű biciklikről van szó)

Az Aqua Park mennyire telített ebben az időszakban, esetleg van-e olyan nap vagy napszak, amikor kevésbé?

Köszönettel:
Barbara
[ Válasz ]
        
Re: Kasprowy Wierch és az Öt tó völgye   Zgłoś błąd do skasowania
~CsMarton
14:18 Pé, 04 Aug 2017
Kedves Barbara!

A jegyvásárlásban tudunk segíteni, de kérem, hogy emailt írj a rendelésről, ahogy kérjük is.

A Siklawica-vízesés a Nyugati-Tátrában van, a Lengyel-Öt-tó völgye viszont a Magas-Tátrában. Képzett, edzett túrázóknak nem lehetetlen táv, de nektek semmiképp sem ajánlom. (Ami megtévesztő lehet, hogy a Lengyel-Öt-tó völgye alatt van a Siklawa vízesés, de a két vízesés nem keverendő.

Biciklis út van, de nem sok. Amúgy ilyenkor nyáron a forgalomban való bringázást nem ajánlom, mert elég sokan vannak ilyenkor autóval és a sok a buszos csoport is.
Parkolókban, völgyek bejáratainál szerintem ott lehet hagyni a lelakatolt bringákat.

A környék összes aquaparkjában jó sokan vannak ilyenkor...
Marci
[ Válasz ]
Túra-kérdés   Zgłoś błąd do skasowania
~Hajnal
09:43 Va, 01 Okt 2017
Sziasztok!

Érdeklődni szeretnék, hogy mi a véleményetek az alábbi két túra október végi teljesítéséről:
https://m apa-turystyczna.pl/route?q=49. 232368,19.981652;49.21909,20.0 16392;49.2193642,20.0210747;49 .219525,20.025234;49.225454,20 .032585;49.230487,20.020872;49 .254907,20.003223;49.268987,19 .981476

https://mapa-turyst yczna.pl/route?q=49.201442,20. 070927;49.1859434,20.0789837;4 9.197852,20.042324;49.2097476, 20.0300503;49.233756,20.088485 ;49.254592,20.102928

Tavaly a Kasparowy-n ítéletidő volt, így nem jutottunk messzire, viszont érdekelne, hogy jobb idő esetén teljesíthető e, illetve honnan lehet/érdemes tájékozódni a lezárt útvonalakról?
Kondícióban egészen jól állunk, felszerelés is van - hágóvas nincs.

Köszönet a válaszért előre is!
[ Válasz ]
        
Re: Túra-kérdés   Zgłoś błąd do skasowania
~CsMarton
10:07 Va, 01 Okt 2017
Kedves Hajnal!

Elvben - jó kondival, magashegyi gyakorlattal, ami ha jól értem megvan - teljesíthető mindkét túra. Egyik sem igényel plussz felszerelést elvben, bár téliesedő körülmények között pont, hogy nem árthat egy hágóvas, ha úgy hozza az idő.
Mivel a nappalok rövidülnek, ezért érdemes korán nekivágni mindkettőnek (bár a második túrának csak az első fele nehéz), és a Sas-út esetében pedig szem előtt tartani azt, hogy vannak korábban is kiszállási lehetőségek, ha úgy alakulna az idő.

Mivel 2000 m környékén már most is hó van (ami akár október végére el is olvadhat) ezért az időjárás mellett már azért a téliesedéssel is számolnotok kell. Ha hó nem is lesz, ott fent fagyni fog, azaz a jegesedésekre kiemelten érdemes figyelni.

Útlezárások a Lengyel-Tátrában október végén nincsenek. Ha lesz valami, azt itéletidő fogja magával hozni, és azt látni fogjátok. Amúgy a www.tpn.pl honlapon elérhetőek a lezárt ösvények.

Marci
[ Válasz ]
Túrák,időjárás,ruházat   Zgłoś błąd do skasowania
~Gergő
22:09 Ke, 10 Okt 2017
Kedves Marci!

Most október 26-tól 29. ig leszünk Zakopaneban. Úgy tervezzük, hogy 26.án érkezés után elmennénk megnézni a Nosal hegyet/sziklát. A következő napokban pedig szeretnénk a lanovkával felmenni a Kasprowy Wierchra valamint a Beskid-csúcsra. Tervbe van még a Morskie Oko meglátogatása is, illetve ha marad rá idő akkor a Giewont is útba ejtenénk valamelyik nap.

Első kérdésem az lenne, hogy Kasprowy Wierchra ről gyalog szeretnénk lejönni, úgy hogy nagyából a kiindulási helyhez érjünk vissza. Meik útvonalat ajánljátok ami a leg szebb, illetve a kb milyen nehéz?

Második kérdésem, hogy a fent említett túrákat hogy lenne célszerű beosztani? Én járok teljesítmény túrákra is évente pár alkalommal, viszont bartánőm nem az az \"igásló fajta\" + a térde és rosszalkodik néha.

Harmadik kérdésem, hogy nagyából milyen időre,körülményekre számítsunk a túrák alatt? Mármint, hogy így október végefelé van e már fent hó,jég, szél vagy bármi hasonló amit érdemes észben tartani. Azért is fontos lenne ezt tudni mert akkor olyan bakancsot és kabátot (esetleg kamázslit) vinnénk magunkal ami passzolna az időhöz. Neten azokra a napokra 12 fok körül írják a hőmérségletet,de hóról nem igazán tudtam kideríteni semmit.

Elnézést a sok kérdésért de remélem tudsz segíteni. :)
[ Válasz ]
        
Re: Túrák,időjárás,ruházat   Zgłoś błąd do skasowania
~CsMarton
08:26 Sze, 11 Okt 2017
Kedves Gergő!

A Kasprowy Wierchre közlekedő lanovka október 23-31 között nem üzemel karbantartás miatt. (Cikkünk a témában a ZakopaneInfo főoldalán.)
Amúgy két alap út van lefelé. A sárga és kék kombinációja a Murowaniec menedékház felé, valamint a zöld, amely a Myslenickie Turnie-n keresztül vezet. Utóbbi rövidebb, de főleg a felső szakaszon kitetteb. Alsó fele viszont kimondottan könnyű.
Október végén a hó mennyiség is kérdéses lesz a hegyen, az útvonalak nehézségét nagyban befolyásolja.

A beosztást rátok bíznám. A Nosel bemelegítésnek jó, ugyanakkor lefelé (kiemelten ha a város, és nem Kuznice felé mentek le) nem éppen térdkímélő. Ugyanakkor a Giewont és a Kasprowy meghódítása után a lejövetel szintén terheli a térdet rendesen. Így barátnőd igényeit venném figyelembe.

Hó már most van olyan 1600-1700 méter felett. Attól félek, hogy azt a 12 fokot a városra írják. Ez mondjuk a Kasprowyn akár 0 fok körüli időt is hozhat.
Hogy pontosan mi a helyzet, arról meg pár nappal az érkezés előtt érdemes tájékozódni.
Marci
[ Válasz ]
                
Re: Túrák,időjárás,ruházat   Zgłoś błąd do skasowania
~Gergő 07:39 Csü, 12 Okt 2017 Igen utólag láttam, hogy karbantartás lesz. De sebaj, akkor gyalog a zöld útvonalon fel megyünk és a kék-sárga kombón lejövünk :) Esetleg van valami tipped, hogy kb milyenek lehetnek/lesznek az útvonalak? Gondolok itt hóra/jégre vagy sárra. Tudom, hogy addig még bármi meg történhet hisz 2 hét sok idő. Vagy esetleg egy link hogy hol tudom a fenti időjárást nyomon követni. Valamint van e valami olyan felszerelés amit mindenképp célszerű magunkkal vinni?

Ami még fontos lenne, hogy az említett túrákhoz honnan tudnék térképet szerezni? Vagy nekem egy megfelelő APP is jó telefonra ha van.
[ Válasz ]
                        
Re: Túrák,időjárás,ruházat   Zgłoś błąd do skasowania
~CsMarton
08:37 Csü, 12 Okt 2017
Szia!

Valóban én sem tudom becsülni, hogy mi lesz két hét múlva. Most olyan 1800-1900 méterig olvadozik inkább a Kasprowy környékén, de az éjjeli fagyok miatt jégre mindenképpen lehet számítani. A havat, sarat majd meglátjuk.
A nemzeti parknak (www.tpn.pl) van előrejelzése. A honlapon az INFORMACJE menüpont alatt a \"prognoza pogody\" linkre kattints.

Bakancs a minimum abban, hogy mit visztek. Némi csúszásgátló sem árthat.
Térképet kapsz a városban szuvenírosoknál, trafikokban és könyvesboltokban is. Ugyanígy a Tátrai Nemzeti Park bejáratainál rengeteg helyen lehet kapni.

Marci
[ Válasz ]


Üdvözlünk Kedves Látogató!

Itt élünk Zakopane városában, a meseszép Tátra lábainál, és magyarként nem egyszer tapasztaltuk, hogy a városról ritkaszép nyelvünkön szinte semmilyen információ nem található meg az Interneten. Ezért álmodtuk meg e portált.

Tőlünk Nektek, hogy nyaralásotok pihentető és élményekben gazdag legyen, hogy megtaláljátok, amit kerestek, hogy ne maradjatok le semmiről, és hogy gondtalanul élvezhessétek a környék lakóinak vendégszeretetét.

Zakopane vár Titeket is!

A portál megálmodói:

        Johanna, Gabi és Marci

        ZakopaneInfo.hu

 



HÍRLEVÉL
írd be az e-mail címed




REKLÁM

 
  
 
 
 
 
 
 HASZNOS LINKEK
 
 
 




Kommentek
Re: kérdés
~P Ildikó
10:47 Ke, 17 Okt 2017
Köszönöm a válaszod.
Re: kérdés
~CsMarton
10:45 Ke, 17 Okt 2017
Kedves Ildikó! Nincs audioguide Auschwitzban. Fülhallgatót azt kaptok, hogy az...
Re: kérdés
~P Ildikó
10:40 Ke, 17 Okt 2017
Lenne még egy kérdésem. Ha mégis úgy döntenénk, hogy lengyel, orosz vagy spanyol...
Re: kérdés
~P Ildikó
08:29 Ke, 17 Okt 2017
Nagyon köszönöm a válaszod. Ezt fogjuk tenni. Ildikó
Re: kérdés
~CsMarton
08:24 Ke, 17 Okt 2017
Kedves Ildikó! Bár hivatalosan ha elfogynak a helyek, akkor már helyben sem lehet...
2010-08-01 -tól te vagy a(z) 15126493 látogató
1999-2017 © MATinternet Zakopane :: Powered by AntCms

Tilos a Honlap bármely tartalmának sokszorosítása, másolása, publikálása, módosítása. E tilalom alá esik különösen a Honlapon található összes szöveg, kép, grafika, embléma, fotó, hang- és videoanyag vagy ezek állóképei. Úgyszintén tilos a Honlapon található anyagok használata bármely más honlapon vagy számítógépes hálózaton.