Login
Jelszó

» Regisztráció
» Elfelejtett jelszó



Auschwitzi látogatás

Jelen oldalon olvasható leírás 10 fős, vagy annál alacsonyabb létszámú csoportok, családok és látogatók számára nyújt információt az Auschwitz Múzeum önálló látogatásáról. Ha 10 főnél nagyobb csoportot szervezel, és érdekelnek a rátok vonatkozó szabályozások, tudnivalók, akkor kattints ide! Természetesen 10 fő alatt is kattintsatok, ha magyar idegenvezetőt szeretnétek bérelni, mert jelen bejegyzésben csak az egyéni látogatás lehetőségei vannak leírva.

Az auschwitzi haláltábor látogatását az ott elkövetett szörnyűségek és kegyetlenkedések ellenére is ajánljuk mindenkinek, aki a történelmet szeretné alaposan megismerni. A látogatás során az Auschwitzi haláltábort (KL-Auschwitz I.) és a Birkenaui lágert (KL-Auschwitz II.) tudjátok bejárni! Érdemes minimum 3,5-4 órát szánnotok a két tábor bejárására!

A múzeum 2015 január 1-től erős változtatásokat vezetett be a foglalásban, látogatásban. A változtatások lényege, hogy mindenféle látogatási formát előzetesen regisztrálni kell, a fizetős szolgáltatásokat pedig előre, 100%-ban fizetni is kell, különben a foglalás érvényét veszíti.

A foglalások fizetését bankkártyás vásárlás (vagy lengyel bankszámláról történő gyorsított utalás formájában - már ha valakinek van lengyel bankszámlája) tudjátok rendezni.

Minden ilyen 2015-ös változást zöld színnel leltek a szövegben.

Egyéni utazóknak, családoknak, kisebb társaságoknak:

A tábor területén működő múzeum kategorizálása szerint minden maximum 10 fős látogatói csoport vezető nélkül is látogathatja a múzeumot! Természetesen 10 főnél kevesebb látogató is fogadhat saját, magyar (vagy bármilyen más nyelvű) idegenvezetőt, de akkor már csoportnak számítanak, ahogy feljebb is említettük, a rájuk vonatkozó szabályozás részleteit itt találjátok.
Amennyiben nem szeretnétek saját idegenvezetőt fogadni két féle lehetőségetek van Auschwitz látogatására.

1) Önálló, idegenvezető nélküli belépés a táborokba:

Az önálló látogatás teljesen ingyenes.

Auschwitz területére idegenvezető nélkül április 1 és október 31 között csak 8 és 10 óra között, valamint 15 óra és zárás között engednek be legfeljebb 10 fős, egyéni látogatókból álló csoportokat. 10 és 15 óra között előre foglalt csoportok látogathatják a múzeumot.
Természetesen azokat az egyéni látogatókat, akik 10:00 előtt beléptek, nem küldik ki 10 órakor!

November 1 és március 31 között a legfeljebb 10 fős egyéni utazókból álló csoportok egész nap, ingyenesen, idegenvezető nélkül is látogathatják az Auschwitz múzeumot.

2015 január 1-től élő változás, hogy az ingyenes látogatók számát napi szinten limitálják (minden órában max 75 fő - egészen pontosan minden 20 percben 25 fő), és erre is előzetesen, díjtalanul, jelentkezni kell. A jelentkezést ezen az oldalon (angol nyelvű link, ezen kívül még lengyel van) tudjátok megtenni. Ehhez először regisztrálnotok kell, utána tudtok belépni. Itt a "visit for individuals" menüpontot választva, először a dátumot, majd a konkrét órát kell megadnotok. Az idegenvezető nélküli látogatást ("Visit for individuals without an educator") válasszátok. Ezek után beírhatjátok a létszámot (max 10 fő), majd meg kell adnotok, hogy honnan jöttök.
Mindezek után jön a felhasználói feltételek elfogadása. Ha ezzel is megvagytok, akkor elküldhetitek a rendelést, és amit a rendszer pár percen belül vissza is igazol nektek arra az email címre, amit a regisztrációnál megadtatok.

A visszaigazolásban megküldik a(z ingyenes) jegyeket, amelyeket mindenképpen vigyetek magatokkal - a vonalkód épségére ügyeljetek - mert csak ezekkel tudtok belépni.
Kiemelten FONTOS, hogy az előre el nem kelt jegyeket helyben is kérhetitek, természetesen ingyenesen akkor is, de ha minden jegy elkelt elővételben, akkor helyben nem tudtok belépni ingyenesen, idegenvezető nélkül a múzeum területére akkor sem, ha a fent megadott időkorlátokat betartva érkeztek!!!

A Birkenau tábor egész évben, nyitvatartási időben ingyenesen látogatható, akár idegenvezető nélkül is. Azonban a kilátó toronyba csak helyi idegenvezetővel rendelkező csoportok léphetnek be!

2) Látogatás a helyben, a múzeum által biztosított csoporthoz csatlakozva:

Időtartama kb 3,5 óra.

A múzeum területén folyamatosan indulnak többféle nyelven csoportok, amik az érkező egyéni látogatókból verbuválódnak. Árak, és időpontok:

  • Lengyel nyelvű vezetés esetén a belépő: 30 pln/fő (25 pln/fő).*
  • Más nyelvű vezető esetén a belépő: 45 pln/fő (35 pln/fő).*

*: A fenti árak a foglalási rendszerben megadott jegyárak, foglalás esetén a rendszer ezeket igazolja vissza. Auschwitz eredeti honlapján ennél drágább árak vannak megadva.

Zárójelben a kedvezményes ár, melyet 26 éven aluli diákok vehetnek igénybe érvényes lengyel- vagy nemzetközi diákigazolvánnyal.

Lengyel nyelvű vezetések indulnak:

  • Júliusban és augusztusban: 9:30-kor, és 10:00-tól 15:30-ig minden 15 percben..
  • Áprilistól júniusig: 10:00 és 15:00 között minden egész órakor.
  • Márciusban és októberben: 10:00 és 14:00 között minden egész órakor.
  • Februárban: 10:00 és 13:00 között minden egész órakor.
  • Novemberben: 11:00, 12:00 és 13:20
  • Januárban: 10:00, 11.00 és 12:00.
  • Decembern: 11:00 és 12:00.

Angol nyelvű vezetések indulnak: 

  • Júliusban és augusztusban: 9:30-tól 15:30-ig minden 15 percben.
  • Júniusban és szeptemberben 10:30-tól 15:30-ig minden 30 percben.
  • Októberben: 10:30 és 14:00 között minden 30 percben
  • Áprilistól májusig: 10:30, 11:30, 12:30, 13:30, 14:30 és 15:30.
  • Februárban és márciusban: 10:30, 11:30, 12:30, 13:30 és 14:30.
  • Januárban: 10:30, 11:30, 12:30 és 13:30.
  • Novemberben: 10:30, 11:30, 12:30 és 13:20.
  • Decemberben: 10:30, 11:30 és 12:00.

Német nyelvű vezetések indulnak: 

  • Júliusban és augusztusban: 10:45, 12:00, 13:15 és 14:45.
  • Áprilistól júniusig, valamint szeptembertől októberig: 10:30, 12:00 és 14:00.
  • Januártól márciusig és novembertől decemberig: 11:45.

Francia nyelvű vezetések indulnak:

  • Júliusban és augusztusban: 10:15, 12:45 és 14:15.
  • Májustól júniusig és szeptemberben: 10:00, 11:30 és 13:00.
  • Áprilisban: 10:00 és 13:00
  • Októberben: 10:30 és 13:00.
  • Januártól márciusig és novembertől decemberig: 11:45.

Olasz nyelvű vezetések indulnak:

  • Áprilistól júniusig, valamint szeptemberben: 10:15, 11:45 és 13:15.
  • Júliusban és augusztusban: 10:00, 11:15, 12:30 és 14:00.
  • Októberben: 10:30 és 13:45
  • Januártól Márciusif, valamint Novemberben: 12:15.
  • Decemberbe: 11:45.

Spanyol nyelvű vezetések indulnak:

  • Áprilistól júniusig, valamint szeptembertől októberig: 10:45, 12:15 és 14:45. (Októberben a 12:15-ös nem indul.)
  • Júliusban és augusztusban: 10:30, 12:30 és 14:30.
  • Januártól márciusig: 12:15.
  • Novemberben és decemberben: 12:00.

Orosz nyelvű vezetések indulnak:

  • Januárban, júliusban, augusztusban és novemberben: 11:45.
  • Áprilistól júniusig, szeptembertől októberig, valamint decemberben: 11:00.

Cseh nyelvű vezetések indulnak:

  • Július, augusztus: 10:00, 12:00 és 14:00.

Szlovák nyelvű vezetések indulnak:

  • Július, augusztus: 11:00 és 13:00.

2015 január 1-től élő változás, hogy ezekre a vezetésekre csak elővételben, előzetes fizetéssel vehettek jegyet. A jelentkezést és vásárlást ezen az oldalon (angol nyelvű link, ezen kívül még lengyel van) tudjátok megtenni. Ehhez először regisztrálnotok kell, utána tudtok belépni. Itt a "visit for individuals" menüpontot választva, először a dátumot, majd a konkrét órát és nyelvet kell megadnotok. Az idegenvezetővel történő látogatást ("General tour 3,5 h") válasszátok - természetesen a megfelelő nyelven. Ezek után beírhatjátok a létszámot (külön felnőtt és külön diák kategóriában), majd meg kell adnotok, hogy honnan jöttök.
Mindezek után jön a felhasználói feltételek elfogadása, valamint annak elfogadása. (Valamint számla igényeteket is itt tudjátok jelezni, és azt a regisztrációkor megadott adatokra állítja ki a rendszer.) Ha ezzel is megvagytok, akkor elküldhetitek a rendelést, és amit a rendszer pár percen belül vissza is igazol nektek arra az email címre, amit a regisztrációnál megadtatok.

FONTOS!!! A megrendelést 30 percen belül ki kell fizetnetek, különben a foglalást törlik! A kifizetés bankkártyás fizetéssel történhet, vagy lengyel bankszámlaszámról (már ha van ilyenetek) történő gyorsított, elektronikus utalással!

Fizetés után megküldik a jegyeket, amelyeket mindenképpen vigyetek magatokkal - a vonalkód épségére ügyeljetek - mert csak ezekkel tudtok belépni! Késés, nem megjelenés, lemondás (amire nincs semmilyen forma) esetén nem adnak vissza pénzt. Igazából a kifizetett rendelésekért semmilyen körülmények közt nem adnak vissza pénzt, és nem adnak lehetőséget a módosításra sem!!!

Mivel kösd össze az auschwitzi látogatást?

A hagyományos auschwitzi vezetés mindennel egyben kb félnapos program. (Erősen függ attól, hogy honnan indultok reggel, avagy hova kell megérkeznetek este.) Csoport szinten az alábbi programokkal érdemes összekötni:

  • Látogatás Wadowicében, a pápa szülővárosában. (kb 1,5 órás program)
  • Városnézés Krakkóban - ha Krakkóban van a szállásotok, vagy délelőtt onnan indultok.
  • Wieliczkai sóbánya látogatása - ha Krakkóban van a szállásotok, vagy délelőtt onnan indultok.

     

Az Auschwitz múzeum nyitvatartása:

  • December: 7:30-14:00
  • Január és November: 7:30-15:00
  • Február: 7:30-16:00
  • Március és Október: 7:30-17:00
  • Április, Május és Szeptember: 7:30-18:00
  • Május és Szeptember: 7:30-18:00
  • Június, Július és Augusztus: 7:30-19:00

A fenti zárási időpontok az utolsó belépési lehetőségre vonatkoznak. A múzeum területét elhagyni a zárás után 1,5 órában kell. Tehát például októberben belépni 17:00-ig lehet, a múzeumból kijönni 18:30-ig kell.

A múzeum január 1-jén, Húsvét vasárnap és december 25-én zárva tart. Ezeken felül hivatalos küldöttségek látogatásai alkalmával a múzeum szintén zárva tarthat!

A múzeum címe:

32-603 Oświęcim, ulica Więżniów Oświęcimia 20. (Ez a hivatalos cím, ami egy eldugott hátsó kaput jelent.) Praktikusan a látogatói főbejárat: 32-603 Oświęcim, ulica St. Leszczyńskiej 11. 





Auschwitz és a többi idegenvezetés   Zgłoś błąd do skasowania
~bihalbetti 16:07 Hé, 15 Aug 2011 Marci! Most is lenyűgöztél bennünket azzal, ahogyan Zakopanéról, Auschwitzról, Krakkóról meséltél nekünk. Nagyon jól éreztük magunkat mindannyian, feltöltődtünk, s biztosak vagyunk abban, hogy "mögyünk" még.
[ Válasz ]
Auschwitz látogatásunk   Zgłoś błąd do skasowania
~Éva és Béla 14:40 Ke, 23 Aug 2011 Köszönjük az Auschwitzi idegenvezetést. Erőt, egészséget, jó munkát kívánunk!
Remélem, hogy találkozunk még.
[ Válasz ]
gyerekek belépése   Zgłoś błąd do skasowania
~les.lee
20:14 Va, 04 Márc 2012
Hali!

A táborba milyen kortól engedik be a gyerekeket?
Mi ápr.05-én szeretnénk menni vagy nyolcan, de van egy 9 éves fiam, aki a legkisebb.
Bemehet?
[ Válasz ]
        
Re: gyerekek belépése   Zgłoś błąd do skasowania
~CsMarton
22:46 Va, 04 Márc 2012
Beengedik(, de csak szülői kísérettel).
[ Válasz ]
                
Re: gyerekek belépése   Zgłoś błąd do skasowania
~Rózsa
17:32 Ke, 03 Jan 2017
10 illetve 12 éves gyermekeket bevinnél-e Auschwitz-i
múzeumba?
[ Válasz ]
                        
Re: gyerekek belépése   Zgłoś błąd do skasowania
~CsMarton
17:57 Ke, 03 Jan 2017
Ha nincs más megoldásom, ahova valaki felnőttek elpasszoljam őket, akkor igen, de megpróbálnám őket felkészíteni. Ellenkező esetben nem.
DE EZ SAJÁT, SZUBJEKTÍV VÉLEMÉNY, és nem utazási irányadás.
Marci
[ Válasz ]
                                
Re: gyerekek belépése   Zgłoś błąd do skasowania
~Rózsa
16:50 Pé, 06 Jan 2017
Marci!
Köszönöm a válaszod, a gyerekekkel kapcsolatban.
Rózsa/egy nagymama/
[ Válasz ]
köszönet   Zgłoś błąd do skasowania
~Szilvi 00:11 Sze, 25 Ápr 2012 Rendkívül hálás vagyok a rengeteg segítségért, hogy egyáltalán időt szántak ránk, és a rengeteg fontos információ, szállásfoglalás... Nem kell sorolnom!
[ Válasz ]
Auschwitzi látogatás   Zgłoś błąd do skasowania
~VSZ 13:13 Va, 06 Máj 2012 Sziasztok!

Megjártuk Auschwitzet, nagyon élménydús túra volt, a szállás amit ajánlottatok fantasztikus, és nagyon sok hasznos információ került hozzánk általatok!
Köszönjük mégegyszer!
[ Válasz ]
idegenvezetés   Zgłoś błąd do skasowania
~Zsuzsa 12:53 Pé, 27 Júl 2012 Mi most megyünk Krakkóba és Auschwitzba is szeretnénk elmenni. Ha nem értünk csak magyarul, akkor is boldogulunk? Köszönöm előre is!
[ Válasz ]
        
Re: idegenvezetés   Zgłoś błąd do skasowania
~CsMarton
12:58 Pé, 27 Júl 2012
Kézzel lábbal igen. Auschwitzban, és a krakkói múzeumokban sem beszélnek magyarul, és kiírások sincsenek.

Auschwitzban a főépületben van egy könyvesbolt, ebben egy rövid ismertető füzet 5 pln-ért kapható rengeteg nyelven, köztük magyarul is. Ez elegendő lehet arra, hogy kb képben legyetek, hogy hol mit láttok!

Remélem tudtam valamennyit segíteni!
Marci
[ Válasz ]
                
Re: idegenvezetés   Zgłoś błąd do skasowania
~Zsuzsa 13:02 Pé, 27 Júl 2012 Kedves Marci! Köszönöm a gyors választ! Már ez is nagy segítség! Üdv.: Zsuzsa
[ Válasz ]
Látogatás   Zgłoś błąd do skasowania
~Carasc0 22:48 Hé, 20 Aug 2012 Sziasztok!

Érdeklődnék szeretnék hogy az Auswitz II-es táborba egyénileg bemehetek 10:00 és 15:00 között vagy csak ebben az időintervallumban idegenvezetővel van erre lehetőség?

Előre is köszönöm!
[ Válasz ]
        
Re: Látogatás   Zgłoś błąd do skasowania
~CsMarton 22:50 Hé, 20 Aug 2012 Szia!

Auschwitz II, azaz Birkenau önállóan teljes nyitvatartás alatt, azaz 10 és 15 óra között is látogatható egyéni utasoknak ingyenesen.
[ Válasz ]
                
Re: Látogatás   Zgłoś błąd do skasowania
~Carasc0 22:57 Hé, 20 Aug 2012 Szia!

Köszönöm szépen. Egy 4 fős családdal mennénk holnap megnézni a tábort. Tehát mind a 4 tag számára ingyenes a bejárás?
[ Válasz ]
                        
Re: Látogatás   Zgłoś błąd do skasowania
~CsMarton 23:39 Hé, 20 Aug 2012 Igen!

Akárcsak Auschwitz I-be, de ott csak 8 és 10 közötti, vagy 15 óra utáni belépéssel!
[ Válasz ]
Krakkói látogatás   Zgłoś błąd do skasowania
~Zsuzsa 06:50 Csü, 23 Aug 2012 Kedves Marci!
Nemrég jöttünk haza Krakkóból. Nagy élmény volt, még nem láttuk, nem jártunk ott. Még iskolás koromban tanultam oroszul, sajnos más nyelvet nem beszélek, de ez most hasznosnak bizonyult. Igaz már régi lengyelországi tapasztalat után úgy indítottam, hogy magyar vagyok. Ezt követően kézségesen segítettek és elfogadták a csekélyke orosz nyelvtudásomat. Sajnos Auschwitz már nem fért bele a kirándulásba, de jövőre is lesz nyár.
Köszönjük a bátorítást! További szép nyarat kívánunk! Zsuzsa és Párja
[ Válasz ]
Kérdés   Zgłoś błąd do skasowania
~Csuki91
14:33 Hé, 27 Aug 2012
Szia!
Holnap szeretnénk menni a családdal Auschwitzbe! Családilag bemehetünk, vagy akkor egy csoporthoz kell majd csatlakoznunk? Mely időpontban lehet bemenni családilag, idegenvezető nélkül?
[ Válasz ]
        
Re: Kérdés   Zgłoś błąd do skasowania
~CsMarton
14:38 Hé, 27 Aug 2012
Kedves Csuki81!

Családilag ingyenesen, idegenvezető nélkül Auschwitz I táborba 8:00-10:00 között, vagy 15:00 után lehet belépni. A köztes időszakban csak idegenvezetővel, csoporthoz csatlakozva, de ez esetben nincs magyar vezetés. (Nyelveket, időpontokat lásd a cikkben feljebb!)
Auschwitz II táborba (azaz Birkenauba) egész nap ingyenese, idegenvezető nélkül be lehet menni.

(Csütörtökön van lehetőség magyar idegenvezetéshez csatlakozni! Erről az alábbi linken lelsz infot!
http://zakopaneinfo.hu /index.php?strona,doc,pol,glow na,1411,0,723,1,1411,ant.html
[ Válasz ]
Re: Kérdés   Zgłoś błąd do skasowania
~NZoli
13:04 Csü, 13 Szept 2012
Mi 4-en szeretnénk október első hetében látogatást tenni Auschwitzba. Ha jól értem akkor ha még 10 előtt bemegyünk nem kell fizetni, és nem kötelező csoporthoz csatlakoznunk sem? Kell-e előre bejelentkezni e-mailen hogy megyünk?
Milyen szálláslehetőséget tudnál ajánlani a közelben?
Köszönöm.
[ Válasz ]
        
Re: Kérdés   Zgłoś błąd do skasowania
~CsMarton
13:13 Csü, 13 Szept 2012
Szia!

Igen jól érted: 10 óra előtti belépés esetén nem kell fizetni, nem kell csatlakozni, a múzeum önállóan is látogatható 4 fő számára. Nincs foglalási/bejelentkezési kötelezettség sem!

Szállás ügyben írok emailt.
[ Válasz ]
Auschwitz   Zgłoś błąd do skasowania
~Orsi84 19:59 Hé, 08 Okt 2012 Szia!

Mi jövő hét végén megyünk 4-en Katovicébe, ott lesz a szállásunk és onnan fogunk átmenni Aushwitzba és Krakkóba. Azt szeretném tudni, hogy ha előre jelzem (a honlapon úgy láttam lehet) akkor tudnak biztositani magyar idegenvezetőt? Emellett azt is szeretném tudni, hogy mennyire biztonságos hely, és hogy milyenek a szórakozási lehetőségek Katovicében vagy akár Krakkóban? Tudnál nekünk ajánlani valami éttermet, ahol jellegzetes helyi ételek vannak? ...és ha már itt tartunk...mik a helyi specializások?
[ Válasz ]
        
Re: Auschwitz   Zgłoś błąd do skasowania
~CsMarton
20:05 Hé, 08 Okt 2012
Szia Orsi!

Ez olyan jó hosszú lett, hogy ha lehet, emailben válaszolnék rá. Kérlek az office@zakopaneinfo.hu címre küld el ezt, és küldök részletes választ!

Köszi!
Marci
[ Válasz ]
érdeklődés   Zgłoś błąd do skasowania
~Rzsoka 15:21 Sze, 17 Okt 2012 Érdeklődni szeretnék, hogy Wieliczka-ba busszal hogyan tudunk elmenni Krakkóból és mennyibe kerük kb. a jegy? Köszönöm válaszát.
[ Válasz ]
        
Re: érdeklődés   Zgłoś błąd do skasowania
~CsMarton
15:47 Sze, 17 Okt 2012
Szia RZsoka!

Krakkóból a központi pályaudvartól (Egészen pontosan "Dworzec Główny Zachód" megállóból indul a busz Wieliczkába. A "Wieliczka Kopalnia Soli" megállónál kell leszállni.

A busz száma: 304.

Egy útra egy személynek 3,40 pln a jegyár.
[ Válasz ]
auschwitz   Zgłoś błąd do skasowania
~bbb 15:24 Sze, 17 Okt 2012 Mi hárman fogunk látogatást tenni pár nap múlva Auschwitzba, de nem foglaltunk le előre semmilyen idegenvezetést. 40 zlotyért oda lehet csapódni más pl angol nyelvű idegenvezetővel irányitott csoportokhoz?
[ Válasz ]
        
Re: auschwitz   Zgłoś błąd do skasowania
~CsMarton
15:40 Sze, 17 Okt 2012
Szia bbb!

Elméletileg igen. 9:30 és 15:30 között minden óra 30-kor indul angolos csoport. Ha sokan vannak, akkor sűrűbben is indítanak.
A kasszában érdeklődjetek, szépen szoktak beszélni angolul, és kedvesek is.

Marci
[ Válasz ]
Szállás   Zgłoś błąd do skasowania
~nikri
19:23 Szo, 24 Nov 2012
Sziasztok!
Négyen tervezünk elmenni Auschwitzba. Esetleges szállás lehetőség érdekelne.Köszönöm előre is a segítséget.
[ Válasz ]
        
Re: Szállás   Zgłoś błąd do skasowania
~CsMarton
19:42 Szo, 24 Nov 2012
Szia nikri!

Van pár bejáratott szálláshelyünk Oswiecimben is. Azt hiszem a legegyszerűbb az lenne, ha egy emailt tudnál nekünk küldeni, hogy kb mikor mentek, és milyen szálláshelyet kerestek! (Inkább hotel, panzió, ahol van reggeli és/vagy vacsora, vagy inkább apartmant, ahol főzhettek magatokra.)

Email címünk: office@zakopaneinfo.hu

Üdv Zakopaneból:
Marci
[ Válasz ]
                
Ünnepi nyitvatartás   Zgłoś błąd do skasowania
~Szilvi 10:21 Va, 16 Dec 2012 Kedves CsMarton!
Főnökeim (kínaiak) szeretnének elmenni Ausschwitzba, érdeklődnék hogy most az ünnepek-újév táján hogy van nyitva,azt olvastam, hogy csak dec.25 és jan.1. van zárva, de azt hittem, hogy dec.24-25-26 zárva van Lengyelországban is minden, és január 2-án nyitva van? Köszi előre is a választ!
Szilvia
[ Válasz ]
                        
Re: Ünnepi nyitvatartás   Zgłoś błąd do skasowania
~CsMarton
10:39 Va, 16 Dec 2012
Kedves Szilvia!

Jól látod, az Auschwitz múzeum csak december 25-én, és január 31-én van zárva, az összes többi napon nyitva tart. Sok ilyenkor a turista...

A múzeum tud kínai nyelvű idegenvezetőt is biztosítani, amennyiben szükséges.

Marci
[ Válasz ]
érdeklődés   Zgłoś błąd do skasowania
~bibisom
10:06 Csü, 10 Jan 2013
Szia!

Tavasszal szeretnénk Auschwitzba látogatni egy 9-10 fős csoporttal.Az érdekelne, hogy tudsz e segíteni a magyar idegenvezető kérésében,vagy ezt a múzeum intézi? A másik kérdésem az lenne, hogy helyesen értelmezem e a múzeum honlapját, miszerint csoportoknak nincs belépő és 250PLN-ért bemehetünk max. 10-en?

Előre is köszi a válaszokat!
[ Válasz ]
        
Re: érdeklődés   Zgłoś błąd do skasowania
~CsMarton
09:49 Hé, 14 Jan 2013
Szia!

Tudjuk intézni a foglalást magyarul nektek, ami a legfontosabb lenne, hogy tudjuk, mikor jönnétek. A honlapot jól értelmezted, valóban max 10 főig csak az idegenvezetőt kell fizetni, 11 főtől már fülhallgatókat is. Belépő csoportoknak (létszámtól függetlenül) nincs!

Egy fontos kiegészítés: A múzeum jellemzően április 1-jén emel árat, így a fenti árak nagy valószínűséggel március 31-ig érvényesek.

Marci
[ Válasz ]
Re: érdeklődés   Zgłoś błąd do skasowania
~Erzsébet
17:13 Sze, 20 Feb 2013
Én is készülök Auschwitzba 2 felnőtt és 2 gyerek,ha valaki tud segítsen,azt olvastam ingyen is be lehet menni március végén mennénk!köszi a segítséget!Üdv Zsóka
[ Válasz ]
        
Re: érdeklődés   Zgłoś błąd do skasowania
~CsMarton
08:19 Pé, 22 Feb 2013
Kedves Zsóka!

Márciusban az auschwitzi múzeum területére valóban ingyenesen be lehet lépni, amennyiben nem haladjátok meg a 10 főt, de ez esetetekben nem veszélyeztet Titeket...
Birkenau területére egész évben ingyenesen lehet belépni.

Persze nyitvatartási időben.
[ Válasz ]
Utazás   Zgłoś błąd do skasowania
~Rita
11:23 Szo, 23 Feb 2013
Mi is készülünk március 15.én a táborba. Érdeklődnénk hogy tudsz e szervezett kirándulásról amihez csatlakozhatnánk mint egyéni utazók? Nagyon jó lenne magyar idegenvezetéssel...
6 éves gyerek bejöhet velünk(persze fülhallgató nélkül)
Köszönöm előre is
[ Válasz ]
        
Re: Utazás   Zgłoś błąd do skasowania
~CsMarton
23:57 Hé, 25 Feb 2013
Kedves Rita!

Köszönöm a türelmet, kicsit sűrű hétvége áll mögöttünk...
Jelenleg úgy néz ki, hogy fogunk meghirdetni magyar nyelvű idegenvezetést a márciusi hosszú hétvégére. (Minden valószjnúség szerint szombat - március 16 - délelőttre.)

Mivel valószínűleg akkor magyar nyelvű vezető nem lesz szombaton, ezért jó eséllyel lengyel vezetés lesz magyar tolmácsolással. Ez jövő hét elejére elválik, értesítelek mindenképpen!

Marci
[ Válasz ]
Idegenvezetés   Zgłoś błąd do skasowania
~Péter 12:46 Hé, 25 Feb 2013 Szia,

Ezen a héten utazunk 4-en 4 napra (02.28-03.03) Krakkóba, és szeretnénk látogatást tenni Auschwitzban is. Érdeklődni szeretnék, hogy van-e lehetőség magyar nyelvű idegenvezetésre ebben az időszakban a táborban, és ha igen, milyen feltételek mellett.
Előre is köszönöm a választ!
(Amúgy az oldal nagyon jó!) :)
Üdv,
Péter
[ Válasz ]
        
Re: Idegenvezetés   Zgłoś błąd do skasowania
~CsMarton
00:08 Ke, 26 Feb 2013
Kedves Péter!

4 főre magyar nyelvű idegenvezető az alábbi áron elérhető:

- Magyar nyelvú idegenvezető díja: 250 pln/csoport.
- Foglalási díj: 50 pln/4 fő.

Az idegenvezetés kb 3,5 - 4 óra. Tartalmazza az Auschwitz koncentrációs tábor és főbb kiállításainak bejárását, valamint a kb 3 km-re fekvő Birkenau haláltábor bemutatását.

Az ár csökkentése érdekében annyit tudunk tenni, hogy meghirdetjük az idegenvezetéseteket itt a ZakopaneInfon, és ha van még jelentkező (elég szűk a határidő), akkor el tudjátok osztani a költségeket.

Válaszod várom (megrendelés esetén a nektek megfelelő dátummal, napszakkal) az office@zakopaneinfo.hu email címre. Természetesen itt állunk rendelkezésre minden felmerülő kérdés, kérés tekintetében is.

Marci

u.i.: Köszönjük a dícséretet a honlapért!
[ Válasz ]
Auschwitz   Zgłoś błąd do skasowania
Lali
17:41 Va, 03 Márc 2013
Sziasztok!

Párommal motoros túrát tervezünk Auschwitzba, május 18-án esti érkezéssel,másnap délelőtt terveznénk a tábor megtekintését.
A kérdéseim a következők lennének:
A múzeum ebben az időben /Pünkösd/nyitva van?
Tudnátok szállást ajánlani?

Segítségeteket előre is köszönöm!

Üdv! Lali
[ Válasz ]
        
Re: Auschwitz   Zgłoś błąd do skasowania
~CsMarton
13:52 Csü, 07 Márc 2013
Kedves Lali!

Először is elnézést kérünk a lassú válaszért, az utóbbi napokban minden összejött, ami kell - nethiány, betegség, szerverleállás...

Pünkö sd napján (és a teljes pünkösdi hétvégén) a múzeum nyitva tart.
Szállás ügyben is vannak bevállt ötleteink, de ezt már emailben küldöm, ha minden hól megy, akkor még ma.

Köszi a türelmet!
Marci
[ Válasz ]
        
Re: Auschwitz   Zgłoś błąd do skasowania
~MolnárZo 22:21 Csü, 25 Ápr 2013 Hello Lali,
mi is a párommal éppen ezen a napon mennénk motorral Auschwitz-ba (Pécsről). Sajnos a szervezett túra nem jött össze, de mi ketten is nekivágunk. Ha gondolod elgurulhatnánk addig együtt is. Ha érdekes akkor dobj egy mailt a molnar.zoltan769@upcmail.hu címre.
Tnx
[ Válasz ]
Auschwitz   Zgłoś błąd do skasowania
Sziszi
13:47 Csü, 07 Márc 2013
Sziasztok!
Tanácsot kérnék, párommal májusi hétvégén szeretnénk ellátogatni a táborba.
Bemehetünk csak ketten is, vagy csoporthoz kell csatlakoznunk?
Ha ketten járjuk körbe, úgy is el tudunk igazodni a táboron belül?
Szükségünk lenne szállásra is, mivel elég messziről mennénk, esetleg ebben is tudnátok segíteni?
Előre is köszönöm a választ!
Szép napot nektek, üdvözlettel
Sziszi
[ Válasz ]
        
Re: Auschwitz   Zgłoś błąd do skasowania
~CsMarton
15:22 Csü, 07 Márc 2013
Kedves Sziszi!

A pünkösdi hétvége minden napján nyitva tart a múzeum egész nap, hagyományos nyitvatartási rend szerint.

Ketten bemehettek ingyenesen, idegenvezető nélkül, ugyanis csak minimum 11 fős csoportoknak kell kötelezően idegenvezetőt fogadniuk, attól Ti pedig elég messze vagytok.

FONTOS, hogy májusban főszezoni szabályok vannak érvényben, azaz egyéni látogatóként csak 8 és 10 óra között, vagy 15 óra után mehettek be az Auschwitz múzeumba.
10 és 15 óra között csak előzetes foglalással rendelkező csoportokat, és egyéni vendégekből összeállított csoportokat engednek be. (Utóbbiak indulásáról, nyelveiről és árairól a cikkben tájékozódhattok.)
Termész etesen, ha 8 és 10 óra között mentek be, akkor nem dobnak ki Titeket 10 órakkor, hanem maradhattok, ameddig szeretnétek.

Birkenau haláltábora nyitvatartási időben egész nap látogatható ingyenesen, vezető nélkül.

Bár vannak bent térképek, a kiállítási barakkokban leírások, azért én a jó tájékozódáshoz javasolnám, hogy a beléptető épületben található könyvesboltban 5 pln/db áron vegyetek meg egy kis kiadványt (van magyarul is), ami nem csak eligazodni segít, de az egyes részekről egy kis tudnivalót is ad.
Formátuma állított, borssúra szerű, vékony kis füzet. Vagy 50 nyelven folyamatosan ki van téve a pultra, szóval csak a magyart kell megtalálni.

Szállásban szívesen segítünk, de ehhez küldök egy emailt magánban nektek.
Marci
[ Válasz ]
szállás   Zgłoś błąd do skasowania
~jurez
16:29 Va, 17 Márc 2013
Szia!
Nyáron szeretnénk elmenni Auschwitzba, szállás ügyben tudsz segíteni?
Köszi!
[ Válasz ]
        
Re: szállás   Zgłoś błąd do skasowania
~CsMarton
10:16 Hé, 18 Márc 2013
Kedves jurez!

Szerintem tudunk, van jópár bejáratott parnerünk. Kérlek írj emailt az office@zakopaneinfo.hu címre a tervezett dátummal, létszámmal, szállás iránti elvárásaitokkal, és igyekszünk keresni pár jó ötletet.
Üdv!
Marci
[ Válasz ]
érdeklődés   Zgłoś błąd do skasowania
~szaboek32
15:51 Sze, 17 Ápr 2013
Szia! Pünkösdi hétvégén (május 17-19)szeretnénk elmenni Auschwitzba, szállás ügyben tudsz-e segíteni? Krakkóban szeretnénk megszállni 2 éjszakára,3 felnőtt,félpanzióval.
Kös zi!
[ Válasz ]
        
Re: érdeklődés   Zgłoś błąd do skasowania
~CsMarton
16:15 Sze, 17 Ápr 2013
Kedves Szabóék!

Holnap írok ez ügyben emailt nektek!
Marci
[ Válasz ]
                
Re: érdeklődés   Zgłoś błąd do skasowania
~szaboek32
16:51 Sze, 17 Ápr 2013
Köszönöm a gyors reagálást!!!
Üdv: Szabóné Andi
[ Válasz ]
                        
Re: érdeklődés   Zgłoś błąd do skasowania
~CsMarton
12:08 Csü, 18 Ápr 2013
Mail ment az office@zakopaneinfo.hu címről.
[ Válasz ]
krakko   Zgłoś błąd do skasowania
~géza973
14:07 Csü, 06 Jún 2013
üdv! juni14-15-16-án mennénk krakkoba,auscwitzba kirándulni! nem tudná valaki megmondani mi a helyzet mostanában ott az árvizek miatt? láttunk képeket a táborról,és már ott is a viz behatólt a muzeum területére! tud valaki valamit? lehet látogatni? nagyon fontos volna!!! köszönjük szépen!!!!
[ Válasz ]
        
Re: krakko   Zgłoś błąd do skasowania
~CsMarton
14:54 Csü, 06 Jún 2013
Kedves géza973!

Beszéltünk az Auschwitz múzeummal, nincs árvíz, bár magas a Soła folyó vízszintje. A múzeumot nem öntötte el a víz, közlekedni is lehet körülötte, így ők azt mondták, hogy archív képeket láthattál.
A lényeg, hogy látogatható a múzeum, és hogy a jók állítólag az előrejelzések is, már ami az időjárást illeti.
Krakkóban sincs vész- vagy veszélyhelyzet. A Visztula szintje nem éri el még a folyóparti sétányt sem.
Marci
[ Válasz ]
                
Re: krakko   Zgłoś błąd do skasowania
~geza973 23:29 Hé, 10 Jún 2013 Köszönjük az információt kedves Marci!Nagyon örülünk a jó hírnek így nyugodt szívvel el merünk indulni!Amúgy nagyon jó az oldal sok hasznos és jó információt találtunk!További szép napot! :)
[ Válasz ]
Szállás   Zgłoś błąd do skasowania
kiraly0110
21:14 Ke, 25 Jún 2013
Sziasztok!
Augusztusban tervezem, hogy kimegyek a barátnőmmel megnézni az Auschwitzi tábort és a környéket, de valószínűleg ottalvós lenne a történet, szeretnénk egy éjszakát eltölteni valahol a környéken:) Tudtok esetleg segíteni szállásügyben, esetleg magyar nyelvű idegenvezetésben ebben az időszakban?:) Mikor érdemes menni, és milyen útvonalon? Ahogy néztem kb 500km Székesfehérvárról ahonnan indulnánk.
Köszi előre is a segítséget :)
[ Válasz ]
        
Re: Szállás   Zgłoś błąd do skasowania
~CsMarton 12:42 Sze, 26 Jún 2013 Szia!

Auschwitzban a helyi idegenvezetés az alábbiak szerint alakul:

Útvonal: Tartalmazza Auschwitz tábor bejárását, a benne található barakkok, főbb épületek és kiállítások megtekintését, valamint a kb 3 km-re lévő Birkenau haláltábor megnézését is magyar nyelvú idegenvezetővel.

Időtarta m: kb 3.5 óra.

Ár:

- Magyar nyelvű idegenvezető: 250 pln/csoport (max 10 fő)
- Foglalási díj: 50 pln/csoport.

Szállásügyb en én inkább Krakkót javasolnám, kb csak egy óra Auschwitz-tól, és este ezerszer hangulatosabb, mint az előbbi.
Ötleteléshez keress, kérlek az office@zakopaneinfo.hu címen.

Üdv!
Marci
[ Válasz ]
szallas   Zgłoś błąd do skasowania
~nortyo
22:29 Sze, 26 Jún 2013
hello!Juliusban mennenk par napra Krakkoba(+ Auschwitz) csaladdal,tudnal ajanlani valami jo szallast?2 felnott 3 kissebb gyerkoc 6-8 evesek.Elore is koszi!
[ Válasz ]
        
Re: szallas   Zgłoś błąd do skasowania
~CsMarton
10:43 Csü, 27 Jún 2013
Szia!

Van egy nyári akciónk, amit a Junior Krakus hotelnél kaptunk. Itt találsz róla leírást:

http://zakopanei nfo.hu/?strona,doc,pol,glowna, 1477,0,831,1,1477,ant.html

Itt pl egy 2+3 személyes szoba bőséges reggelivel igen jó áron jön ki. De ha ez nem megfelelő, akkor kérlek írj nekünk az office@zakopaneinfo.hu címre, és megpróbálunk valamit kitalálni.

Üdv!
Marci
[ Válasz ]
Auschwitz   Zgłoś błąd do skasowania
~jutta5
21:06 Va, 07 Júl 2013
Sziasztok!

Aug.16-án megyünk Krakkóba, ezen a hétvégén lesz-e magyar nyelvű idegenvezetés Auschwitzban?

Üdv: Judit
[ Válasz ]
        
Re: Auschwitz   Zgłoś błąd do skasowania
~CsMarton
23:06 Hé, 08 Júl 2013
Kedves Judit!

Köszönjük kérdésedet, és türelmedet. Jelen állás szerint egy csoportos foglalásunk van az adott időszakra, de ide már a létszámkorlát miatt nem fértek be.
Utána tudunk érdeklődni, hogy más napokra van-e szabad magyar idegenvezető (most összesen két magyaros dolgozik a múzeumban), és ha van, akkor tudunk nektek idegenvezetőt szerezni. Erről kérem, hogy ha érdekes lehet, akkor az office@zakopaneinfo.hu címen egyeztessünk.

Üdv!
Marci
[ Válasz ]
Kisállat bevitele   Zgłoś błąd do skasowania
~Zolka 14:24 Sze, 10 Júl 2013 Sziasztok,
Nemsokára megyünk a családdal Krakkóba egy hétvégi városnézésre, és természetesen megnéznénk az Auschwitzi múzeumot is.
Az lenne a kérdésem hogy kistestű kutyust, ami elfér egy vállra akasztható táskában is, bevihetünk-e?
[ Válasz ]
        
Re: Kisállat bevitele   Zgłoś błąd do skasowania
~CsMarton
14:27 Sze, 10 Júl 2013
Szia Zolka!

Nem, az Auschwitz múzeum területére nem lehet semmilyen állatot bevinni.
Marci
[ Válasz ]
                
Re: Kisállat bevitele   Zgłoś błąd do skasowania
~Zolka 14:39 Sze, 10 Júl 2013 Köszi a gyors választ, akkor legalább így készülünk. Gondolom a várban a múzeumokban is hasonló a helyzet.
Zolka
[ Válasz ]
                        
Re: Kisállat bevitele   Zgłoś błąd do skasowania
~CsMarton
14:42 Sze, 10 Júl 2013
Igen!
Marci
[ Válasz ]
auschwitz szervezés   Zgłoś błąd do skasowania
~Viki 16:40 Hé, 05 Aug 2013 Kedves Marci,
nagyon köszönjük az Auschwiztben tett látogatásunkhoz nyújtott segítségedet és a sok sok információt, amit a honlapotokon találtunk és lengyelországi utazásunkhoz hasznosítani tudtunk.
Remélem a közeljövőben ismét eljutunk ezekre a csodálatos helyekre, mert egy életre szóló élmény volt :)
Köszönjük még1x, üdvözlettel:
Viki
[ Válasz ]
Kiskutya?   Zgłoś błąd do skasowania
~SzLea 10:36 Sze, 07 Aug 2013 Sziasztok!

Azt szeretném megtudni, hogy Auschwitzba kiskutyát be lehet e vinni. Kistáskánk van ha kell, így úgy is megoldható.
Előre is köszönöm.
Lea
[ Válasz ]
        
Re: Kiskutya?   Zgłoś błąd do skasowania
~CsMarton
10:38 Sze, 07 Aug 2013
Kedves Lea!

Nem! Auschwitz múzeum területére állatot még kistáskában sem lehet bevinni.
Marci
[ Válasz ]
Kérdés   Zgłoś błąd do skasowania
~Attila13 21:25 Szo, 24 Aug 2013 Szia! Érdeklődni szeretnék.2 szeretnénk menni és az érdekelne minket,hogy így is be lehet e menni,vagy meg kell várni a 10 főt! Előre is köszönöm a válaszod!

Attila
[ Válasz ]
        
Re: Kérdés   Zgłoś błąd do skasowania
~CsMarton
21:28 Szo, 24 Aug 2013
Nem kell várni! 10 fő alatt 8-10 között, vagy 15:00 után akárhány fő bemehet. (Idegenvezető nélkül.)
[ Válasz ]
Auscwitz   Zgłoś błąd do skasowania
~imolka21
16:28 Hé, 20 Jan 2014
Sziasztok! Érdeklődni szeretnék,hogy 5 fős csoportként milyen lehetőségeink vannak és milyen árban a tábor megtekintésére idegen vezetéssel ha lehet magyar nyelven,ha nem akkor angolul 2014.02.01-én szombaton a délelőtt folyamán.
[ Válasz ]
        
Re: Auscwitz   Zgłoś błąd do skasowania
~CsMarton
16:33 Hé, 20 Jan 2014
Kedves Imolka21!

Idegenvezetés díja 250 pln 1-10 fő között bármelyik nyelven, foglalási díj: 50 pln. Más költség nincs.

Foglaláshoz írj, kérlek, emailt az office@zakopaneinfo.hu címre.

Mindez kifejtve ezen a linken:
http://zakopaneinfo.h u/index.php?strona,menu,pol,gl owna,1518,0,1519,auschwitzi_la togatas,ant.html

Marci
[ Válasz ]
Auschwitz!   Zgłoś błąd do skasowania
~bigzsolt6 09:24 Csü, 23 Jan 2014 Sziasztok! Azt szeretném kérdezni,hogy ( kb áprilisban mennénk 9-en)hogyan tudok idegenvezetőt foglalni (magyar)ilyen előre ,hogy biztos legyen és mindkét táborban van idegen vezetés vagy csak az egyikben? Köszi!
[ Válasz ]
        
Re: Auschwitz!   Zgłoś błąd do skasowania
~CsMarton
10:54 Csü, 23 Jan 2014
Szervusz!

Tudunk. Akár egy évvel előre is gond nélkül. Az alap idegenvezetés kb 3,5-4 óra és tartalmazza Auschwitz bejárását és Birkenau megismerését is, szóval mind a két táborra vonatkozik.

Minden továbbit levélben, ide írj nekünk: office@zakopaneinfo.hu

Marci
[ Válasz ]
Érdeklődés   Zgłoś błąd do skasowania
leila
09:26 Sze, 05 Márc 2014
Kedves Marci! Mi is tervezzük az auschwitzi látogatást. Kérlek erősíts meg abban, hogy az írottakat jól értelmeztem-e. Tehát ha mi 4-en megyünk, akkor nem kell idegenvezetőt fogadnunk és úgy ingyenes a belépés? Március végéig egész nyitvatartási időben látogathatjuk a múzeumot? Mindez az ingyenes belépés és egész nyitvatartási időben való látogatás igaz Birkenaura is? És ha csak 5 pln-ért tájékoztatófüzetet veszünk, azzal is el tudunk igazodni a tábor területén? Esetleg valami kis térkép található benne? És ha jól olvasom, ebben a füzetben magyarul is írnak. Esetleg egy-egy üvegfalnál (gondolok itt olyanra, ahol pl. a cipők vannak) van valami kis szöveg magyarul vagy angolul, hogy éppen mit látunk? És ez,hogy a tábor bejárására 3,5-4 órát kell számolni, egy összesen a két táborra vonatkozik vagy Auschwitzra is 4 óra meg Birkenaura is 4 órát kell számolni? Elnézést a sok kérdésért, de szeretnék biztosra tudni mindent. :) Köszönöm a választ előre is!
[ Válasz ]
        
Re: Érdeklődés   Zgłoś błąd do skasowania
~CsMarton
09:48 Sze, 05 Márc 2014
Szia Leila!

Elég jól írsz mindent, egész aprócska dolgokban van eltérés. A tájékoztató füzet lehet magyar, meg ezer egy nyelven van még. Szóval magyart vegyetek, és abban minden magyarul lesz. Birkenau és Auschwitz sematikus térképe is.
A kiállításon nem túl sok a szöveg, de csak lengyelül és angolul vannak kiírások. (kivétel ez alól a 18-as barakk, ahol a magyar kiállítás, de történetesen az meg április 5-ig zárva van...)
Minden mást tökéletesen értesz. :)
Marci
[ Válasz ]
                
Re: Érdeklődés   Zgłoś błąd do skasowania
leila
09:49 Sze, 05 Márc 2014
Ez gyors válasz volt, nagyon szépen köszönöm! :)
[ Válasz ]
erdeklődes   Zgłoś błąd do skasowania
~Barta Mónika
14:12 Ke, 11 Márc 2014
Kedves Marci!
Érdeklődnek tudsz e nekem segíteni: majus 9-11 között leszünk egy motoros tàrsasàggal Krakkoban! Majus 10 szombatra kellene nekem magyar nyelvű idegenvezetes Auschwitzbe...!
Előre is koszonom!
[ Válasz ]
        
Re: erdeklődes   Zgłoś błąd do skasowania
~CsMarton
17:38 Csü, 13 Márc 2014
Kedves Mónika!

Köszönöm a türelmet, mivel küldtél emailt is, arra válaszoltam is.
Marci
[ Válasz ]
csoport   Zgłoś błąd do skasowania
~Tamas01 17:03 Csü, 03 Ápr 2014 Sziasztok a nevem Tamás Május 1 utazunk kocsival Auschwitzbe 4 fő szeretnénk csoporthoz csatlakozni ott a helyszínen 11órára
e-mail bugacsa@citromail.hu
[ Válasz ]
        
Re: csoport   Zgłoś błąd do skasowania
~pandur74
21:26 Szo, 12 Ápr 2014
Kedves Tamás,

Mi is 1-én lennénk a tábornál, ketten a felségemmel.
Kedves Marci
Tudnál esetleg idegenvezetést biztosítani?
Köszönöm.


Ezen az aoldalon jeletkeztem magyar idegenvezetésre, hátha így sikerül. szerintetek?
[ Válasz ]
                
Re: csoport   Zgłoś błąd do skasowania
~CsMarton
22:57 Szo, 12 Ápr 2014
Kedves pandur74!

A segítőkészségnek nincs hiánya, de technikai okokból sajnos tehetetlenek vagyunk. Auschwitzban május 1-től 3 fő magyaros idegenvezető dolgozik. Sajnos már hetekkel ezelőtt elkeltek a hosszú hétvége mind a négy napjára - délelőttre, délutánra - mind a hárman.
E mellett annyi csoport lesz a hosszú hétvégén, hogy még más nyelvű idegenvezetőt (tolmáccsal vagy anélkül) sem tudunk foglalni. A hosszú hétvégére sajnos Auschwitz jó 30 napja kitette a betelt táblát.
[ Válasz ]
        
Re: csoport   Zgłoś błąd do skasowania
~pandur74
20:50 Hé, 14 Ápr 2014
Szia

04.30-án 14.30-kor elvileg lesz magyar idegenvezető, ezt jelezték vissza.
Mi akkor megyünk, ha gondoljátok ott találkozhatunk és megoszthatjuk a költségét
[ Válasz ]
Egyéni utazás   Zgłoś błąd do skasowania
bellaa 15:19 Ke, 15 Ápr 2014 Sziasztok!
Május közepén elszeretnénk utazni Auschwitziba és Wieliczkába egy 4-5 fős csoporttal. Idegenvezetés (magyar) költsége szempontjából szívesen betársulnánk valakihez vagy valakikhez.
Attila
[ Válasz ]
        
Re: Egyéni utazás   Zgłoś błąd do skasowania
~CsMarton
15:25 Ke, 15 Ápr 2014
Kedves Attila!

Egyenlőre csatlakozási lehetőségünk májusban nincs, de megpróbálhatunk létrehozni egyet nektek. részletekről egyeztessünk kérlek - emailben! Minket elérsz az office@zakopaneinfo.hu címen!

Üdv
Marci
[ Válasz ]
                
Re: Egyéni utazás   Zgłoś błąd do skasowania
~bellaa 09:03 Sze, 16 Ápr 2014 Kedves Marci!

Köszönöm válaszodat és kerslek a megadott elérhetőségen, amikor tudok pontos indulási időpontot.

Szia

Attila
[ Válasz ]
                        
Re: Egyéni utazás   Zgłoś błąd do skasowania
~CsMarton
09:12 Sze, 16 Ápr 2014
Állunk rendelkezésedre.
[ Válasz ]
                                
Re: Egyéni utazás   Zgłoś błąd do skasowania
~edit
11:04 Csü, 17 Ápr 2014
sziasztok,
május közepére terveznék jómagam is egy látogatást, 3-4 fővel. Csatlkoznánk valamelyik csoporthoz és minket is érdekelne magyar idegenvezetés.
Van erre lehetőség? Ha igen, milyen dátummal, időponttal?
Köszönettel:
Edit
[ Válasz ]
                                        
Re: Egyéni utazás   Zgłoś błąd do skasowania
~CsMarton
17:13 Csü, 17 Ápr 2014
Kedves Edit!

Egy május 17, 14:00-ás kezdés körvonalazódik. Ha nektek megfelelne, kérlek írj rám az office@zakopaneinfo.hu címre.
Egy-két nap, és fent lesz a főoldalon is szerintem.
Marci
[ Válasz ]
                                                
Re: Egyéni utazás   Zgłoś błąd do skasowania
~edit
13:56 Ke, 22 Ápr 2014
Kedves Marci,
szeretnék érdeklődni, hogy megkaptad-e a levelem. Az iránt érdeklődtem, hogy tudnál esetleg árakat mondani.
Előre is köszönöm:
Edit
[ Válasz ]
köszönetnyilvánítás   Zgłoś błąd do skasowania
~Erika 19:11 Va, 11 Máj 2014 Kedves Marci!

Szeretném megköszönni a segítségedet,mivel idegenvezető nélkül nem sok értelme lett volna a látogatásunknak!Családom nevében mondhatom,hogy felejthetetlen délutánt töltöttünk el Auswitz-ben.Nagyon érdekes és egyben megdöbbentő volt az egész tábor megismerése és a kiállítások megtekintése.
Nagyon köszönjük az idegenvezető hölgy kedvességét,nagyon szépen beszélt magyarul.A tudása,felkészültsége teljes mértékben kielégítette a kíváncsiságunkat!

Még egyszer köszönet mindenért és további sok sikert kívánok!

Erika
[ Válasz ]
érdedklődés.   Zgłoś błąd do skasowania
~Béla
21:22 Va, 18 Máj 2014
Üdvözlöm.
Érdeklődni szeretnék.
Junius 6-án utazunk 3 napra Krakkóba 4 fő/család/
Szeretnénk látogatást tenni Auschwitzban junius
7-én szombaton. Érdeklődnék, hogy van e lehetőség
magyar nyelvű idegenvezetésre ezen a napon, és milyen feltételek mellett.
Előre is köszönöm válaszát.Üdv.Béla
[ Válasz ]
        
Re: érdedklődés.   Zgłoś błąd do skasowania
~CsMarton
08:22 Ke, 20 Máj 2014
Kedves Béla!

Sajnos 7-én nincs rá lehetőség, mivel már minden magyar idegenvezető foglalt erre a napra. (Nincs túl sok, csak 3 fő.)
Egy csoportnak próbáltam foglalni a napokban, és ezt a választ kaptuk, valamint azt, hogy június 6-án még van, csak nem tudom, hogy az nektek megfelelő lehet-e.
Marci
[ Válasz ]
Köszönet   Zgłoś błąd do skasowania
bellaa
12:44 Csü, 22 Máj 2014
Kedves Marci!

Ezúton is megszeretném köszönni a május 17-én Auschwitzban a látogatásunknak a megszervezését.
Az idegenvezetővel teljes mértékben meg voltunk elégedve.

Üdv
Attila
[ Válasz ]
Re: érdeklődés   Zgłoś błąd do skasowania
~Marti 21:38 Va, 25 Máj 2014 Magyar idegenvezetőt szeretnék agusztus 2.-ra.
Jó helyen érdeklődök?
[ Válasz ]
        
Re: érdeklődés   Zgłoś błąd do skasowania
~CsMarton
16:35 Hé, 26 Máj 2014
Kedves Marti!

Hiszek benne, hogy igen, jó helyen érdeklődsz. Ahhoz, hogy erre ajánlatot is tudjunk adni, kérlek írj egy emailt az office@zakopaneinfo.hu címre, és kérlek feltétlenül add meg benne, hogy kb mennyien lennétek! Köszönöm!
Marci
[ Válasz ]
Auschwitz   Zgłoś błąd do skasowania
gyuszko86
09:35 Sze, 28 Máj 2014
Kedves Marci!

Jövőhét végén megyünk Zakopaneba és egyik nap át szeretnénk gurulni Auschwitz-ba. Idegenvezetés nélkül csupán szeretnénk szétnézni a táborban. Ha reggel 8-10 óra között megyünk akkor ingyenesen beléphetünk vagy hogy is működik ez pontosan?
Előre is köszönöm a segítséget.
Üdv.: Gyula
[ Válasz ]
        
Re: Auschwitz   Zgłoś błąd do skasowania
~CsMarton
10:00 Sze, 28 Máj 2014
Kedves Gyula!

Ha nem vagytok 10-nél többen, akkor valóban 8 és 10 között ingyenesen bemehettek. Technikailag a főépületben van a beléptetés, itt simán átengednek Benneteket, ha mondod, hogy egyéni (individual) látogatók vagytok. Persze rákérdezhetnek, ahogy nem szeretnétek-e idegenvezetőt, de erre nyugodtan mondjatok nemet.

Az átgurulásra számoljatok kb 2,5 órát!
Marci
[ Válasz ]
Szeptemberi látogatás   Zgłoś błąd do skasowania
Yilin
14:15 Sze, 04 Jún 2014
Kedves Ti,
szeptemberben terveznénk 4, max. 6 fővel látogatást Auschwiztban. Terveink szerint szeptember 12-én érkeznénk a környékre, de a tábort 13-án, szombaton szeretnénk meglátogatni, vasárnap, esetleg hétfőn indulnánk vissza.
A kérdésünk, hogy tudtok-e segíteni szállásfoglalásban, illetve milyen programokat tudnátok ajánlani a környéken, valamint hogy akkorra tudtok-e magyar nyelvű idegenvezetőt szervezni.
Válaszotokat várva,
köszönettel:
Yilin
[ Válasz ]
        
Re: Szeptemberi látogatás   Zgłoś błąd do skasowania
~CsMarton
10:36 Pé, 06 Jún 2014
Kedves Yilin!

Szerintem tudunk segíteni szállásban (ellátással = reggeli és/vagy vacsora kerestek? Auschwitzban, vagy javasolhatom inkább Krakkót?) és idegenvezető foglalásban is.

Kérem, hogy a részleteket az office@zakopaneinfo.hu emailcímen beszéljük meg.

Köszi:
Marci
[ Válasz ]
kérdés   Zgłoś błąd do skasowania
Törőcsik Dalma
23:59 Ke, 24 Jún 2014
Kedves Marci!

Augusztus 19-24 között utazunk Zakopaneba. 5 család, azaz 15 fővel. Köztük vannak 8 11, 15 évesek is és az lenne a kérdésem, hogy szerinted Auschwitzba el lehet e a kisebb gyerekeket vinni, vagy nem való nekik. Ha 15en megyünk melyik ár vonatkozik ránk?
Illetve milyen programokat ajánlasz az ott tartózkodásra?
Köszönöm a segítséget,
Dalma
[ Válasz ]
        
Re: kérdés   Zgłoś błąd do skasowania
~CsMarton
07:53 Sze, 25 Jún 2014
Kedves Dalma!

Auschwitz 14 éves kor alatt nem ajánlja a látogatást, de nem is tiltja, ha szülői kísérettel érkezik a gyermek. (Én azt szoktam mondani, hogy azért nem véletlen, hogy nem ajánlják gyermekeknek, de az is igaz, hogy nagyon sokat számít a szülő-gyermek kapcsolat abban, hogy a gyermek mennyit ért meg belőle. Szóval ez a Ti döntésetek.)
15 fő már csoportnak számít Auschwitzban, így az idegenvezető foglalása kötelező. Ehhez árakat ezen a linken lelsz:

http://zakopaneinfo. hu/index.php?strona,menu,pol,g lowna,1518,0,1519,auschwitzi_l atogatas,ant.html

Ha itt lesztek nálunk, akkor a város mellett ajánlom a Tátrát megnézni kicsit közelebbről (vannak remek túrák kisebb gyerekekkel is), a dunajeci tutajozást, a helyi konyhát stb.

Részletesen szívesen állok rendelkezésedre az office@zakopaneinfo.hu emailben is.

Marci
[ Válasz ]
Idegenvezetés   Zgłoś błąd do skasowania
~kicsijuci
10:41 Hé, 30 Jún 2014
Sziasztok!
Július 1-6. leszünk Krakkóban és akkor szeretnénk látogatást tenni Auschwitz-ban. Azt szeretném kérdezni, hogy ebben az időszakban valamelyik napon van-e magyar nyelvű idegenvezetés és mikor, illetve lehet-e ahhoz csatlakozni, kell-e előre jelezni és és mennyibe kerül?
2 felnőtt és 2 gyerek (17, 9 évesek) mennénk.
Amennyiben nincs, akkor ugyanaz érvényes, ugye, hogy Auschwitz 8-10 között és 15h után, Birkenau pedig egész nap látogatható?
Előre is köszönöm szépen a választ.
Judit
[ Válasz ]
        
Re: Idegenvezetés   Zgłoś błąd do skasowania
~CsMarton
11:43 Hé, 30 Jún 2014
Kedves Judit!

Sajnos a megjelölt időszakban nincs olyan csoportunk, amihez csatlakozni lehetne...

A főszezon miatt jól írod, egyénileg Auschwitzban az általad leírt időkeretek között lehet belépni. Birkenau egész nap ingyenesen látogatható.
Marci
[ Válasz ]
Magyar Csoport?   Zgłoś błąd do skasowania
P.-B.V.P.
10:27 Ke, 01 Júl 2014
Tiszteletem!
2014.07.10-én (csütörtök) indul e Magyar csoport, be lehet e társulni 2 főnek, ha igen milyen időpontban, milyen összegért?

Üdv.: Norbert
[ Válasz ]
        
Re: Magyar Csoport?   Zgłoś błąd do skasowania
~CsMarton
10:31 Ke, 01 Júl 2014
Kedves Norbert!

Sajnos nekünk nincs csoportunk erre a napra, így társulni sem tudtok...
Marci
[ Válasz ]
                
Re: Magyar Csoport?   Zgłoś błąd do skasowania
P.-B.V.P.
10:33 Ke, 01 Júl 2014
Egy régebbi írásában azt olvastam csütötökönként van magyar idegenvezetésre lehetőség, az már megszűnt? És mi a helyzet a másnappal, péntekkel?
[ Válasz ]
                        
Re: Magyar Csoport?   Zgłoś błąd do skasowania
~CsMarton
10:35 Ke, 01 Júl 2014
Én nem tudok ilyenről. Auschwitz indít csoportokat minden nap fix időpontban számos nyelven, de magyar nincs köztük legjobb tudomásommal.

Rövid időn belül Te vagy a második, aki ezt a csütörtöki napot felemlegeti. Meg tudnád jelölni a forrást?

Marci
[ Válasz ]
                                
Re: Magyar Csoport?   Zgłoś błąd do skasowania
P.-B.V.P.
10:41 Ke, 01 Júl 2014
Az utolsó kérdésem az lenne, hogy fényképeket lehet e készíteni a helyszínen?

Kimásoltam, de gondolom csak azon a napon volt esedékes:

Re: Kérdés Zgłoś błąd do skasowania
~CsMarton
14:38 Hé, 27 Aug 2012 Kedves Csuki81!

Családilag ingyenesen, idegenvezető nélkül Auschwitz I táborba 8:00-10:00 között, vagy 15:00 után lehet belépni. A köztes időszakban csak idegenvezetővel, csoporthoz csatlakozva, de ez esetben nincs magyar vezetés. (Nyelveket, időpontokat lásd a cikkben feljebb!)
Auschwitz II táborba (azaz Birkenauba) egész nap ingyenese, idegenvezető nélkül be lehet menni.

(Csütörtökön van lehetőség magyar idegenvezetéshez csatlakozni! Erről az alábbi linken lelsz infot!
http://zakopaneinfo.hu /index.php?strona,doc,pol,glow na,1411,0,723,1,1411,ant.html
[ Válasz ]
                                        
Re: Magyar Csoport?   Zgłoś błąd do skasowania
~CsMarton
10:45 Ke, 01 Júl 2014
Szia!

Igen, ez egy konkrét időpontra szóló meghirdetés volt. A link elvben még él az archívumban...

Fotózni lehet, pár kivételes hely van, ahol (főleg kegyeleti okokból) tiltott. Ezek jól ki vannak táblázva.

Marci
[ Válasz ]
Látnivalók   Zgłoś błąd do skasowania
~Fecó
22:45 Szo, 05 Júl 2014
Sziasztok! Júl. 10-13 között leszünk krakkóban. Pár dolognak már utána néztünk. 10-én megnéznénk aushwitz-t és Birkenau-t. A kérdéses időpontban látogatható-e mind a 2 tábor? Wadovice-ben a Pápa szülőházának a cimét meg tudnád írni? Illetve krakkóban néhány fontosabb látnivalót tudnál írni? Előre is köszi!
[ Válasz ]
        
Re: Látnivalók   Zgłoś błąd do skasowania
~CsMarton
22:04 Va, 06 Júl 2014
Kedves Fecó!

Auschwitz - kevés kivétellel - minden nap üzemel, és Birkenau is. 10-én sem lesz ez másként.

Wadowicében a pápai múzeum, ami Karol Wojtyła szülőháza is egyben az alábbi címen található: Kościelna 7, 34-100 Wadowice.

Krakkóhoz ajánlom a krakkoinfo.hu oldalt, itt a Látnivalók főmenüt böngészd végig, szerintem találsz jó pár lehetőséget benne.
Marci
[ Válasz ]
                
Re: Látnivalók   Zgłoś błąd do skasowania
~Fecó
22:42 Va, 06 Júl 2014
Kedves Marci! Köszönöm a válaszod. Még egy kis segítséget szeretnék kérni. Auschwitz és Birkenau látogatása egyaránt ingyenes? Illetve a Pápa múzeumba a belépő mennyibe kerülne? Köszönettel: Fecó
[ Válasz ]
                        
Re: Látnivalók   Zgłoś błąd do skasowania
~CsMarton
22:51 Va, 06 Júl 2014
Kedves Fecó!

Birkenau ingyenes. Auschwitz - ahogy a cikkben is le van írva - egyéni látogatóknak 8-10 óra közötti, és 15 utáni belépéssel ingyenes. A köztes időszakban csak csatlakozással a múzeum által szervezett csoporthoz lehet bemenni, aminek az árai, nyelvei és időpontjai szintén ebben a cikkben benne vannak.

Wadowice mókás - idegenvezetőt adnak az egyéni látogatóknak is:

- Lengyelül: 18 pln/fő (12 pln/fő)
- Idegennyelven (magyar nincs) 25 pln/fő (17 pln/fő)

Az első ár a teljes árú, a második a kedvezményes, de sajna arról még nincs infó, hogy ki kaphat kedvezményest...

- Családi jegy lengyel vezetéssel: 40 pln
- Családi jegy idegennyelvű vezetéssel: 50 pln

2 felnőtt, 3 16 éven aluli gyermek, vagy 1 felnőtt és 4 16 éven aluli gyermek esetén.

Marci
[ Válasz ]
                                
Re: Látnivalók   Zgłoś błąd do skasowania
~Fecó
23:01 Va, 06 Júl 2014
Köszönöm a segítő gyors választ :) Így már könnyebb lesz boldogulni. Minden jót nektek! Üdvözlettel: Fecó (komárom)
[ Válasz ]
informacio keres   Zgłoś błąd do skasowania
~SzT 21:50 Va, 20 Júl 2014 Sziasztok!
A felesegemmel ellatogatnank Auschwitzba es A Birkenaui taborba. Ezzel kapcsolatbna szeretnek segitseget kerni. Ezen az oldalon lattam hogx van lehetoseg akar magyar nyelvu idegenvezetesre. Ennek mi A modja, hogyan lehetoseg jelentkezni?
Koszonom szives valaszotokat!
Sztamas
[ Válasz ]
        
Re: informacio keres   Zgłoś błąd do skasowania
~CsMarton
21:57 Va, 20 Júl 2014
Kedves Sztamas!

Idegenvezetőt magyar nyelven csak csoportoknak adnak, előzetes foglalás alapján. 1-10 fős létszámig az idegenvezetés tudnivalói.

Útvonal: Tartalmazza Auschwitz tábor bejárását, a benne található barakkok, főbb épületek és kiállítások megtekintését, valamint a kb 3 km-re lévő Birkenau haláltábor megnézését is magyar nyelvú idegenvezetővel.

Időtarta m: kb 3.5 óra.

Ár:

- Magyar nyelvű idegenvezető: 250 pln/csoport (max 10 fő)
- Foglalási díj: 50 pln/csoport.

Amennyiben ez drága, akkor annyit tudunk tenni, meghirdetjük a ZakopaneInfo oldalon, és ha más is csatlakozik, akkor az idegenvezető díja megoszlik arányosan a résztvevők között. (Ez a Ti döntésetek, természetesen nem erőszak. - Példának láthatsz két ilyen meghirdetést a főoldalunkon.)
[ Válasz ]
kérdés   Zgłoś błąd do skasowania
~K.Betti
09:42 Csü, 07 Aug 2014
Sziasztok!

Én és a párom augusztus 16-án vagy 18-án szeretnénk ellátogatni Auschwitzba. Érdeklődnék, hogy van-e lehetőség magyar nyelvű csoporthoz csatlakozni valamelyik napon? Ha igen, mennyibe kerülne, ha pedig nem, egyénileg mikor látogatható a tábor?

Előre is köszönöm a választ!
[ Válasz ]
        
Re: kérdés   Zgłoś błąd do skasowania
~CsMarton
11:48 Csü, 07 Aug 2014
Szia Bettina!

Mivel írtál mailt is, ezért ott fogok válaszolni - igyekszem még ma.
Marci
[ Válasz ]
Érdeklődés   Zgłoś błąd do skasowania
~Brigi
21:48 Hé, 08 Szept 2014
Szia! Szeptember. 16-20 között a Tátrában leszünk. Érdeklődnek, hogy ez idő alatt nem indul-e esetleg csoport amihez csatlakozhatnank a sóbányába, Auschwitzba vagy Krakkóba? Ketten mennénk. Illetve a kedvezményes éttermi kártyát honnan lehet letölteni? Az várható időjárásról tudtok valamit? Előre is köszönöm!
[ Válasz ]
        
Re: Érdeklődés   Zgłoś błąd do skasowania
~CsMarton
08:44 Ke, 09 Szept 2014
Szia Brigi!

Jelen állás szerint nem lesznek ebben az időszakban olyan idegenvezetéseink, amelyikhez csatlakozni lehetne.
Az éttermi kedvezménykártyát mailben tudod igényelni, nem letölthető. Email címünk: office@zakopaneinfo.hu

Idő járáshoz mi ezt az oldalt szoktuk nézni:

http://www.meteopro g.pl/pl/weather/Zakopane/
[ Válasz ]
Áprilisi látogatás   Zgłoś błąd do skasowania
~Balage 10:06 Ke, 23 Szept 2014 Sziasztok!

Arra szeretnék információt kapni, hogy 2015 áprilisában leszünk 4-en krakkóban 4 napot és előreláthetólag 20-án szeretnénk elmenni megnézni a tábort. Négyünknek lehet Magyarnyelvű idegenvezetést kérni? Vagy kellene még toboroznunk magunk mellé látogatókat?
Köszi előre is a segítséget!
[ Válasz ]
        
Re: Áprilisi látogatás   Zgłoś błąd do skasowania
~CsMarton
10:10 Ke, 23 Szept 2014
Kedves Balage!

Idegenvezetőt magyar nyelven csak csoportoknak adnak, előzetes foglalás alapján. 1-10 fős létszámig is lehetséges, ilyen esetben az idegenvezetés tudnivalói.

Útvonal: Tartalmazza Auschwitz tábor bejárását, a benne található barakkok, főbb épületek és kiállítások megtekintését, valamint a kb 3 km-re lévő Birkenau haláltábor megnézését is magyar nyelvű idegenvezetővel.

Időtarta m: kb 3.5 óra.

Ár:

- Magyar nyelvű idegenvezető: 250 pln/csoport (max 10 fő)
- Foglalási díj: 50 pln/csoport.

Amennyiben ez drága, akkor annyit tudunk tenni, meghirdetjük a ZakopaneInfo oldalon, és ha más is csatlakozik, akkor az idegenvezető díja megoszlik arányosan a résztvevők között. (Ez a Ti döntésetek, természetesen nem erőszak. - Példának láthatsz ilyen meghirdetést a főoldalunkon.)
FONTOS, hogy jelen árak 2015 március 31-ig érvényesek. Ez nem jelenti azt, hogy automatikusan drágább lesz áprilisban, csak annyit, hogy jelenleg még az árakat nem tudjuk garantálni április végére...
Marci
[ Válasz ]
                
Re: Áprilisi látogatás   Zgłoś błąd do skasowania
~Balage 10:51 Ke, 23 Szept 2014 Kedves Marci!

Köszönöm a gyors és kimerítő válaszodat.Néztem a fő oldalon a meghírdetést és ha jól értem ha úgy döntünk hogy meghirdetjük ezt az időpontot akkor a foglalási díjat majd forintban előre el kell utalnunk. Mikortól várható, hogy lesznek árak már Áprilisra is? Illetve mikor kell a foglalási díjat elutalni?
[ Válasz ]
                        
Re: Áprilisi látogatás   Zgłoś błąd do skasowania
~CsMarton
11:00 Ke, 23 Szept 2014
Szia Balage!

Árakat kb március 15-én tudunk majd. Foglalni már előbb is lehet, akár most is, egy \"az árváltozás jogát fenntartjuk\" kitétellel.
Foglalási díj foglaláskor fizetendő, de időben történő lemondás (48 órával érkezés előtt legkésőbb) esetén vissza is tudjuk téríteni.
Marci
[ Válasz ]
        
Re: Áprilisi látogatás   Zgłoś błąd do skasowania
~Tunde 22:33 Ke, 14 Okt 2014 Sziasztok, mi is kinn leszünk (hoki vb) 4-en, és a 20-i szünnap nekünk is jó lenne:) Szívesen csatlakoznánk:)
[ Válasz ]
                
Re: Áprilisi látogatás   Zgłoś błąd do skasowania
~CsMarton
07:31 Sze, 15 Okt 2014
Azt hiszem menthetetlenül szervezni fogunk ekkorra csatlakozási lehetőséget. A hoki vb-re mi is készülünk, személy szerint amúgy is nagy fan vagyok, mi is ott leszünk.
Marci
[ Válasz ]
                
Re: Áprilisi látogatás   Zgłoś błąd do skasowania
~Balage
14:07 Hé, 20 Okt 2014
Szia Tünde

Akkor már nyolcan ezek szerint tuti lennénk ez így már egész barátságos összeg kezd lenni... :)

Egyeztetek a többiekkel és akkor lehet be is kéne foglalni ezt a napot...

Üdv
Balázs
[ Válasz ]
                        
Re: Áprilisi látogatás   Zgłoś błąd do skasowania
~CsMarton
14:11 Hé, 20 Okt 2014
Végül is a foglalást bármikor megtehetjük, és onnan bízunk benne, hogy nem emelnek árat. (Ha emelnek, a foglalás akkor is él természetesen, csak nagyobb összeget kell elosztani...)
Marci
[ Válasz ]
                                
Re: Áprilisi látogatás   Zgłoś błąd do skasowania
~Balage
14:14 Hé, 20 Okt 2014
Igen ezt az előzőekben is jól leírtad, de azért amíg nincs meg a Vb jegy addig azért várnék a foglalással is talán....
[ Válasz ]
                                        
Re: Áprilisi látogatás   Zgłoś błąd do skasowania
~CsMarton
14:18 Hé, 20 Okt 2014
Mondjuk ebben 100%-ban igazat kell adnom neked.
Marci
[ Válasz ]
                                                
Re: Áprilisi látogatás   Zgłoś błąd do skasowania
~Tünde
13:02 Sze, 29 Okt 2014
Sziasztok, szia Balage, szia Marci : ) Mi azóta már többen vagyunk, legalább 6-8 fő. Szerintem is jó lenne valahogy opciózni nekünk azt a napot. A legfrissebb információim szerint, decemberben várhatók információk/árak a jegyekről a VB-re.
[ Válasz ]
                                                        
Re: Áprilisi látogatás   Zgłoś błąd do skasowania
~CsMarton
13:05 Sze, 29 Okt 2014
Sziasztok!

Nálunk mai infó, hogy nagyon úgy néz ki, a jövő éves foglalásokat leghamarabb december elején lehet megtenni, mert állítólag Auschwitz átvariálja a foglalási rendszerét.
(Remélem jobb lesz, mint most...)

Marci
[ Válasz ]
                                                                
Re: Áprilisi látogatás   Zgłoś błąd do skasowania
~Balage 11:53 Ke, 04 Nov 2014 Sziasztok,

Akkor azt hiszem abban megegyezhetünk, hogy decemberben ha igazak mindkettőtök értesülései visszatérünk a dologra. Összegezve akkor eddig a mi 4 és Tündéék 6-8 fője tűnik tutinak. Addig meg hátha dagad a létszám..... ;) :)
[ Válasz ]
                                                                        
Re: Áprilisi látogatás   Zgłoś błąd do skasowania
~Balage 11:57 Ke, 04 Nov 2014 Ja és mivel a Vb egy napot csúszik, vélhetően a szabadnap is átkerül 21.-re. Így jelenleg ez az időpont lenne a látogatás dátuma a tudomány mai állása szerint... ;)
[ Válasz ]
                                                                        
Re: Áprilisi látogatás   Zgłoś błąd do skasowania
~CsMarton
11:58 Ke, 04 Nov 2014
OK
[ Válasz ]
Auschwitz-Birkenau - magyar nyelvű idegenvezetés   Zgłoś błąd do skasowania
~Ktimo
22:41 Csü, 04 Dec 2014
Sziasztok!

Már két alkalommal volt szerencsénk Zakopaneban több napot eltöltenünk, de mindezideig az Auschwitz-Birkenau táborba sajnos még nem sikerült eljutnunk. Férjemmel december 12-13-án szeretnénk ezt megtenni. Szívesen csatlakoznánk a két nap közül valamelyiken magyar nyelvű idegenvezetést kérő csoporthoz (...már ha lesz ilyen!?). Tudnátok nekünk ebben segíteni?

Nagyon köszönöm!
[ Válasz ]
        
Re: Auschwitz-Birkenau - magyar nyelvű idegenvezetés   Zgłoś błąd do skasowania
~CsMarton
08:00 Pé, 05 Dec 2014
Szia Ktimo!

Sajnos jelen állás szerint nem lesz ilyen, és az idő rövidsége miatt nem nagyon hiszem, hogy akadna a következő pár napban...
Marci
[ Válasz ]
                
Re: Auschwitz-Birkenau - magyar nyelvű idegenvezetés   Zgłoś błąd do skasowania
firenze21
22:46 Ke, 06 Jan 2015
kedves gabi és marci!
mi március közepén szeretnénk utazni lengyelo.ba pár napra. egy kis körutat tervezünk vonattal.
az lenne a kérdésem, hogy ha mi krakkóból vonattal megyünk ki aschwitzba, ott a vasútállomástól hogyan jutunk el a múzeumokhoz?
firenze21
[ Válasz ]
                        
Re: Auschwitz-Birkenau - magyar nyelvű idegenvezetés   Zgłoś błąd do skasowania
~CsMarton
08:10 Sze, 07 Jan 2015
Kedves firenze21!

A vasútállomásról kilépve jobbra kell elindulni, és tulajdonképpen követni a főutat. Egészen pontosan a vasútállomásnál lévő körforgalomnál tehát forduljatok jobbra, majd a következő körforgalomnál a főút nagy ívben balra kanyarodik, ti is így tegyetek. Ez már a múzeum utcája.
Összesen kb 15 perc séta a pályaudvartól.

Amennyiben viszont a második körforgalom után 30 méterrel a vasút felett átívelő felüljáróra fordultok jobbra, és követitek ezt az utcát, akkor kb 20-25 perc alatt (a vasútállomástól számítva) Birkenauban vagytok.

A két táborhely között egyébként ingyenes buszjárat is közlekedik.
Marci
[ Válasz ]
Április   Zgłoś błąd do skasowania
~Edina
12:51 Va, 25 Jan 2015
Kedves Marci! Áprilisban szeretnénk a férjemmel Auschwitzba menni. Esetleg indul-e akkoriban magyar nyelvű vezetés? Köszönöm, Edina.
[ Válasz ]
        
Re: Április   Zgłoś błąd do skasowania
~CsMarton
17:30 Va, 25 Jan 2015
Kedves Edina!

Jelen állás szerint nem. Ami még szomorúbb, hogy igen jó az esélye annak, hogy idéntől egyáltalán nem szervezünk majd összegyűlős csoportokat, ugyanis Auschwitzban egy olyan foglalási módszeren kísérleteznek, ami ezt ellehetetleníti majd...

Erről részletesebben majd a főoldalán mindenki részletesen olvashat, sajnos egyenlőre a cikkel várnunk kell, hogy mi lesz a kísérleti időszak végén...
Marci
[ Válasz ]
                
Re: Április   Zgłoś błąd do skasowania
~Balage 08:02 Ke, 27 Jan 2015 Szia Marci,

Ugye ez csak vicc???
Magyar nyelvű idegenvezető azért lesz még?
Izgatottan várom a cikket, mert lassan a Vb jegyeket is elkezdik árulni és akkor itt is jó lenne előrelépni, mert ha már ott leszünk ezt nem szeretném kihagyni.
[ Válasz ]
                        
Re: Április   Zgłoś błąd do skasowania
~CsMarton
08:48 Ke, 27 Jan 2015
Szia Balage!

Mi is szó szerint ezt kérdeztük kb 40 másik utazási irodával közösen, amikor a múzeumban voltunk az új rendszer bemutatóján. A Te felvetésednél azért volt durvább beszólás is ott, nem is kevés.

Természetesen a magyar nyelvű vezetők maradnak, a baj csak az, hogy megrendelés után, ha a múzeum visszaigazolja a vezetőt, azonnal ki is kell majd fizetni (Eddig helyben kellett...) és nincs további módosítási lehetőség. Azaz, arra nem lesz időnk, hogy a csoport összegyűljön, és egy meglévő foglalás mellé az utolsó napokban adjunk le konkrét létszámot, és mindenki helyben a rá eső költséget bedobja a közösbe...

Összességéb en meglátjuk, hogy mi lesz, mert a rendszer kísérleti, és biztos, hogy jelen formájában túl sokáig nem maradhat, ugyanis pár helyen a lengyel turisztikai törvényt is sérti. De, hogy ez mennyi idő alatt folyik majd át a bürokrácia rögös útjain, no ez az, amit nem tudunk, de tekintve, hogy április már nagyon közel van, nem is tartunk túl esélyesnek....
Marci
[ Válasz ]
                                
Re: Április   Zgłoś błąd do skasowania
~Balage
11:19 Sze, 28 Jan 2015
Szia Marci!

Köszi az infót. Akkor Tündével kell egyeztetnünk, hogy ezek után, hogy oldjuk meg a látogatást....
Mert ha összefognánk akkor ha jól sejtem kb.8-10-en lennénk.... De hátha történik valami pozitív változás addig....
Üdv: Balázs
[ Válasz ]
                                        
Re: Április   Zgłoś błąd do skasowania
~CsMarton
12:25 Sze, 28 Jan 2015
Ez nem egy olyan rossz ötlet. Egyeztessetek - Tünde címe megvan a hozzászólásban - aztán közös létszámra megpróbálhatnánk foglalni!
Marci
[ Válasz ]
                                                
Re: Április   Zgłoś błąd do skasowania
~Balage 13:21 Sze, 28 Jan 2015 Szia Marci!

Igen ezt láttam, és már írtam is neki hátha megoldjuk ezt valahogy.... ;)
[ Válasz ]
                                                        
Re: Április   Zgłoś błąd do skasowania
~CsMarton
13:26 Sze, 28 Jan 2015
OK
[ Válasz ]
                                                                
Re: Április   Zgłoś błąd do skasowania
~Balage
16:53 Hé, 02 Márc 2015
Szia Marci,

Látom beleírtad a cikkbe a változásokat akkor ezek szerint maradt az előre fizetés. és nem lehet utána módosítani..... :(

Sajnos Tünde nem jelzett vissza a levelemre így akkor úgy néz ki 4-en lennénk... A vb jegyeket szerintem a napokban megveszem és akkor foglalok időpontot magunknak.Az árak ezek szerint akkor nem változnak ás maradt a 300pl díj ugye?
Amúgy a Vb jegyeket megvesszük a napokban és akkor bejelentkezem már ha még van szabad magyar idegenvezető....
[ Válasz ]
                                                                        
Re: Április   Zgłoś błąd do skasowania
~Balage
17:02 Hé, 02 Márc 2015
szia Marci,

Hogy kell nekem csinálni akkor ha 4 fős csoportra szeretnék Magyar nyelvű vezetőt felfogadni? Mert nem egészen látom ezt így át elsőre. Előre is köszi a segítséget!
[ Válasz ]
                                                                                
Re: Április   Zgłoś błąd do skasowania
~CsMarton
17:07 Hé, 02 Márc 2015
Amihez hozzászóltál, az az egyéni látogatásokra vonatkozó rész. A csoportoknak fülben meglelsz minden szükséges infót a magyar idegenvezető (vagy bármilyen más nyelvű) foglalásáról.
Abban még a 2015-ös változások nem szerepelnek, de remélem a napokban felkerülnek. Igazából semmi más nem változik, csak az előre fizetés lesz itt is kötelező. 10 főig egyébként az idegenvezető költsége nem 300, hanem csak 250 pln.
Emailben állok rendelkezésedre a foglalás kapcsán az office@zakopaneinfo.hu címen.

Marci
[ Válasz ]
                                                                                        
Re: Április   Zgłoś błąd do skasowania
~Balage 17:12 Hé, 02 Márc 2015 Köszi akkor ma még jelentkezem este szerintem e-mailben a részletekért. a 300 ph -t meg a foglalási díj miatt írtam:)
[ Válasz ]
                                                                                                
Re: Április   Zgłoś błąd do skasowania
~CsMarton
17:15 Hé, 02 Márc 2015
Ohh, igen. A kettő együtt valóban 300 pln.
[ Válasz ]
                                                                                        
Re: Április   Zgłoś błąd do skasowania
~Reni 11:53 Szo, 28 Márc 2015 Kedves Marci,

Segítségedet szeretném kérni, mivel 2015 április 4-én mennénk a haláltábort megnézni a gyerekekkel szeretnénk magyar idegenvezetőt mindenféleképpen. MÁr írtam magyarul az office@zakopaneinfo.hu címre nem tudom jól tettem e
Hova kellene ezt jeleznem még hogy biztosra menjünk

Köszönöm Reni
[ Válasz ]
                                                                                                
Re: Április   Zgłoś błąd do skasowania
~CsMarton
11:56 Szo, 28 Márc 2015
Kedves Reni!

Jó helyre ment az email, a válasz is megy nemsokára.
Marci
[ Válasz ]
Auschwitz   Zgłoś błąd do skasowania
~Bat
11:51 Sze, 01 Ápr 2015
Mi a hétvégén voltunk a múzeumban és meglepetésünkre fémdetektoros kapun kellett keresztül haladni és persze minden fémtárgyat levenni.20x30 cm-es táskánál nagyobbat nem lehetett bevinni,visszafordították azokat akiknek ennél nagyobb volt.Tisztára mint a reptéren
[ Válasz ]
        
Re: Auschwitz   Zgłoś błąd do skasowania
~CsMarton
14:39 Sze, 01 Ápr 2015
Igen, és sajnos rossz hírek jönnek abban a tekintetben, hogy e miatt nagyon hosszú, sokszor akár több, mint egy órás késést eredményező sorok alakulnak ki a beléptetésnél...

Sőt, a mai naptól még újabb szabályok jöttek ki az előzetes foglalás kapcsán. Igyekszünk mindent, mihamarabb publikálni itt is, és a főoldalon is. Sajnos mivel Auschwitz nem ad rendes tájékoztatást a változásokról, ezért főleg a tapasztalataitokra kell hagyatkozunk. Éppen ezért külön köszönet a kommentedért.
[ Válasz ]
Auschwitz - április 19, vasárnap   Zgłoś błąd do skasowania
~Tomi 15:38 Sze, 01 Ápr 2015 Sziasztok!

Abban tudnátok-e nekem segíteni, hogy Auschwitz városban van-e valami élelmiszerbolt, esetleg pékség, ami nyitva van vasárnapokon? Április 19.-én, reggel 8 órakor tervezünk menni a Táborba, majd utána megyünk át Krakkóba, a Magyarország - Japán hoki vb meccsre. 8...9-en mennénk, éjfél körül indulunk Magyarországról, és a belépés előtt egy kávét és/vagy pár falatot bedobnánk.

Köszönöm a válaszotokat!

Üdv, Tomi
[ Válasz ]
        
Re: Auschwitz - április 19, vasárnap   Zgłoś błąd do skasowania
~CsMarton
15:46 Sze, 01 Ápr 2015
Van, csak azt nem tudom, hogy mi mikor nyit. Egy pláza van nem messze a haláltábortól. Egészen pontosan itt:

Powstańców Śląskich 1A
Oświęcim
Koordináták: 50.044409, 19.205429

Van benne egy nagyobb élelmiszerbolt, de nekem az a ködös emlékem van, hogy 9-kor nyit.
A múzeum főépületében van kávézó, szendvicsekkel is, de kicsit resti hangulatú.

Amúgy vasárnapi zárvatartás úgy, mint pár hete otthon, nincs Lengyelországban.

Marci
[ Válasz ]
Busz   Zgłoś błąd do skasowania
anndee
20:34 Va, 12 Ápr 2015
Kedves Marci! :)
Mi is a krakkói jégkorong vb-re megyünk,így gondoltuk,ennél jobb program nem is lehetne a köztes időben. Ha jól értelmeztem, a két tábor között busszal kell utazni. A kérdésem az lenne, hogy ezek a járatok hogy működnek? Ingyenesek? Milyen időközönként indulnak?
Előre is köszönöm: Andi
[ Válasz ]
        
Re: Busz   Zgłoś błąd do skasowania
~CsMarton
22:18 Va, 12 Ápr 2015
Kedves Andi!

A buszok ingyenesek, de nem kötelezőek, csak egy lehetőség. Ha van kocsitok, azzal is át lehet menni a kb 3 km-re lévő másik táborba.
Pontos menetrendet a buszhoz nem ismerek, de szerintem amúgy is úgy közlekednek, ahogy az igény adja.
Marci
[ Válasz ]
kérdés   Zgłoś błąd do skasowania
~andrea 18:10 Hé, 13 Ápr 2015 Sziasztok!

Az oldalatokon keresztül foglaltam idöpontot látogatásra Auschwitz-ba. Le is vonták már 2 napja a belépők árát a bankkártyámról, de nem kaptam még visszaigazoló emailt sem a foglaásról, sem a jegyekről. 3 nap múlva indulunk, kicsit izgulok.Mit javasoltok mit tegyek?
[ Válasz ]
        
Re: kérdés   Zgłoś błąd do skasowania
~CsMarton
22:04 Hé, 13 Ápr 2015
Kedves Andrea!

(Bár az oldalunkon keresztül foglalni nem tudsz, csak nálunk emailben, de gondolom arra gondolsz, hogy Auschwitz oldalán keresztül foglaltál.)
A bankkártyás fizetés után a jegyeket azonnal meg szokták küldeni. Esetleg nem lehet, hogy a fiókod a spamok közé rejtette a levelet?
Marci
[ Válasz ]
                
Re: kérdés   Zgłoś błąd do skasowania
~andrea 08:15 Ke, 14 Ápr 2015 Szia Marci!

Sajnos ott sincsDe szinte biztos vagyok benne hogy elirtam az email címemet. Probáltam őket hívnni( Auswshwitz muzeum anmelden)+ emailt is irtam a hibámról, arra sem válaszoltak. Tudnál esetleg elérhetőséget mondani ilyen esetre?
Köszönettel: Andrea
[ Válasz ]
                        
Re: kérdés   Zgłoś błąd do skasowania
~CsMarton
08:19 Ke, 14 Ápr 2015
Szia Andrea!

Mivel nem tudsz jegyet vásárolni a rendszerbe történő előzetes regisztráció nélkül, ezért nem valószínű, hogy elírtad a mail címedet.
A regisztrációt is visszaigazolják emailben, és csak utána tudtál elvben fizetni. Utána minden vásárlásodat ezen az email címen hagyják jóvá elvben.

Kaptál ilyen visszaigazolós mailt? (Még a regisztrációról.) Át tudod esetleg küldeni emailben az office@zakopaneinfo.hu címre.
Még nem tudom mit tudunk kezdeni vele, de igyekszem közben agyalni a dolgon.
[ Válasz ]
                                
Re: kérdés   Zgłoś błąd do skasowania
~andrea 18:13 Ke, 14 Ápr 2015 Kedves Gabi!

Nyilvánosan is szeretném megköszönni hogy a közbenjárásotok által eljutottak az email címemre a belépőjegyek. Hálás vagyok hogy gyorsan és barátságos hangulatban oldodott meg a problémám. Csak (nyelvtani)felsőfokban tudok rólatok nyilatkozni

Köszönette l: Andrea
[ Válasz ]
Auschwitz foglalása   Zgłoś błąd do skasowania
~Szilvi 06:55 Csü, 07 Máj 2015 Kedves Marci,

Nagyon szépen köszönöm a sok-sok segítséget, türelmet és kedvességet:)
Jelentkeztem az idegenvezető nélküli látogatásra: (teljesen egyértelműen leírtátok a feltételeket, nagyon egyszerű volt:).

További szép napot kívánok,

üdv,
Szilvi
[ Válasz ]
        
Re: Auschwitz foglalása   Zgłoś błąd do skasowania
~guszti 22:11 Hé, 11 Máj 2015 Szia Marci!
A \"mindenféle látogatási forma előzetes regisztrációja\" csak a csoportokra vonatkozik?? Mi 4-en megyünk két hét múlva, ha odamegyünk 10 óra előtt, vagy 15.00 óra után akkor könnyen be tudunk jutni és nem kell előre regisztrálni? Ez esetben a belépés akkor ugye ingyenes?? Nagyon köszi előre is az infókat!
Gusztáv
[ Válasz ]
                
Re: Auschwitz foglalása   Zgłoś błąd do skasowania
~CsMarton
05:57 Ke, 12 Máj 2015
Szervusz Gusztáv!

A látogatás minden formája (egyéni/csoport, idegenvezetővel / a nélkül) előzetes regisztrációt követel meg idén.
Így az általad leírt mód is. (Amiről jól írod, hogy ingyenes.) A cikk, amelyhez hozzászóltál, 1)-es pontja tartalmazza a tudnivalókat. Kiemelten ajánlom a zöld részeket.

Marci
[ Válasz ]
érdeklődés   Zgłoś błąd do skasowania
Marcsykaa
21:47 Szo, 16 Máj 2015
Üdvözlöm! 2015. június 10, 11 vagy 12.-én mennénk a tábort megnézni. Érdeklődnék, hogy akkor kell e előre jelezni látogatási szándékunkat, valamint ,ha szeretnénk magyar idegenvezetőt, annak mik a feltételei és árai? Nekünk úgy is jó, ha egy csoporthoz csatlakoznánk, ezért is nem írtam még konkrét napot, amelyik nap megoldható lenne a csoportos idegenvezetés, mi úgy mennénk. Valamint hol lehet regisztrálni látogatási szándékunkat? A belépő ingyenes? Előre is nagyon köszönöm!
[ Válasz ]
        
Re: érdeklődés   Zgłoś błąd do skasowania
~CsMarton
10:31 Va, 17 Máj 2015
Kedves Marcsyka!

Különösebben nem sikerült olyat kérdezned, amely nincs benne a cikkben, amihez hozzászóltál, de azért lássuk szép sorban a válaszokat:

- IGEN, akármilyen formában látogatod a tábort, a cikkben leírtaknak megfelelően (főleg a zöld szövegrészek) előre regisztrálni kell! Ugyanitt meg vannak adva a linkek, ahol regisztrálhattok.
- Mivel módosítás semmilyen foglalás esetében nem lehet, ezért csatlakozni sem tudtok más magyar nyelvű csoportokhoz, mert ők, ha már foglaltak, akkor nem tudják a létszámot módosítani.
- Hivatalosan nincs belépő, avagy egész pontosan ingyenes, mert minden regisztrációs forma esetében küldenek ilyet. Amikor fizetni is kell, akkor elvben az idegenvezetőt fizeted.
- Magyar idegenvezetőt csak, mint csoport foglalhatsz magatoknak. A cikk elején az ezt leíró cikkünkre mutat egy link, kérlek, oda kattints.
Marci
[ Válasz ]
busz   Zgłoś błąd do skasowania
~zafyr 21:29 Va, 31 Máj 2015 Sziasztok!
Köszönöm a nagyon sok hasznos infót, amit kaptam az oldalon. 2 hét múlva megyünk a táborba, a regisztrációnk már megvan, szállást is foglaltunk, szóval, stb. Az viszont egyelőre még kérdéses, hogy Karkkóból hogy jutunk el Auschwitz-ba?
Láttam itt a fórumon egy buszos linket, de az sajnos már nem él. A google sem volt túlzottan a segítségemre, mert csak lengyel találatokat kaptam.
Tudnátok esetleg segíteni abban, hogy hol találok buszmenetrendet? A vonat sajnos pont nem jó időben érkezne, mivel 12:30-ra regisztráltuk magunkat.
Segítségeteket előre is köszönöm!
[ Válasz ]
        
Re: busz   Zgłoś błąd do skasowania
~CsMarton
08:51 Hé, 01 Jún 2015
Szia zafyr!

Kislengyelországi buszmenetrendet ezen a linken lelsz:

http://www.busy-krk. pl/

Nagyon praktikus kis oldal, egyébként nem csak Auschwitz tekintetében, egyetlen hibája, hogy csak lengyelül van...
A felső menüsorban a \"ROZKLADY JAZDY\" menüpontra kattintva menetrendek érhetőek el. Nektek a Kraków - Oswiecim kell, ez utóbbi Auschwitz eredeti, lengyel neve.
A megnyíló oldal közepén busztársaságonként megleled a menetrendet. Jómagam a LAJKONIK céget ajánlom, mert a végállomásuk a múzeum főparkolójában van.

A felső menüsorban a \"CENY BILETÓW\" pont adja az árakat. Először itt is a célpontot kell kiválasztani (egy legördülő menüben), majd a busztársaságok tarifáit tudod böngészni.

Marci
[ Válasz ]
                
Re: busz   Zgłoś błąd do skasowania
~zafyr 20:28 Ke, 02 Jún 2015 El sem tudom mondani, hogy mennyire köszönöm a kimerítő információt. :)
Megtaláltam a menetrendet és valószínű, hogy 14-én, vasárnap szintén busszal megyünk tovább Varsóba.
Még egy kérdésem lehet?
Orangeways-el megyünk Budapestről, az gondolom a buszpályaudvarra érkezik. Ugyaninnen indulnak a lengyel buszok is? Mármint ugyanarról a pályaudvarról?
Köszönöm előre is a választ!
(Olvasgattam mindenféle rémisztő fórumot az OW buszokról: nem indult el, lerobbant, órákat késett, stb. ... szerinted mennyire aggódjak?) :)
[ Válasz ]
                        
Re: busz   Zgłoś błąd do skasowania
~CsMarton
20:32 Ke, 02 Jún 2015
Szia zafyr!

Minden busz ugyanarról a pályaudvarról indul. Sajnos OW kapcsán rég nincs valós tapasztalatom, egy időben fórumokon, sőt komolyabb hírportálokon is lehetett nagyon rossz dolgokat olvasni, de nem tudom jelenleg milyen a helyzet. Az biztos - másoktól kapott visszajelzések alapján - hogy a pontosság nem volt nagy erény az elmúlt időben...
Marci
[ Válasz ]
                                
Re: busz   Zgłoś błąd do skasowania
~zafyr 20:46 Ke, 02 Jún 2015 Szia!
Köszönöm a nagyon gyors választ. :)
OW kapcsán még a pontosság a legkisebb problémám - ráhagyással szerveztem az utat -, csak legalább induljon el és érkezzen meg. Nincsenek nagy igényeim. :)
Vissza már repülővel jövünk, biztos, ami tuti. :)
Szia, zafyr
[ Válasz ]
                                        
Re: busz   Zgłoś błąd do skasowania
~CsMarton
20:48 Ke, 02 Jún 2015
Szurkolunk, hogy minden rendben menjen!
[ Válasz ]
időpont   Zgłoś błąd do skasowania
~Gergő 14:06 Csü, 04 Jún 2015 Üdv!
Lenne egy kis gondunk és segítséget szeretnénk kérni.
Most hétvégén, vagyis 2015. 06 06.-án szeretnénk menni és regisztráltunk is, csak ebben az időpontban az a válasz jött, hogy No tours available in selected language on 2015-06-06!
Valószínű, hogy ebben az időpontban nincs magyar nyelvű idegenvezetés?
Válaszát előre is köszönöm!
[ Válasz ]
        
Re: időpont   Zgłoś błąd do skasowania
~Gabi
15:20 Csü, 04 Jún 2015
Kedves Gergő!

Ha egyéni vendégként, azaz 10 fő alatti társasággal szeretnétek be menni és ingyenes regisztrációt kértet, akkor nincs idegenvezetés. Csatlakozhatok a Múzeum által meghírdetett csoporthoz, ez esetben van idegenvezetés mindnféle nyelveken, lésd fent a cikkben, de magyar nincs. Ha csoporttal mennétek és saját időpont, idegenvezetőt foglalántok, akkor lehet magyaros idegenvezető szerezni, de hétvégére már mind elkelt. Mivel a rendszer elég bonyolult célszerű lenne, hogy emilban folytassuk az egyeztetést, az office@zakopaneinfo.hu címen.
[ Válasz ]
Köszönet   Zgłoś błąd do skasowania
~Gergő
21:09 Va, 07 Jún 2015
Üdv!

Köszönjük szépen a segítséget, most értünk haza.
Nagyon megható és elgondolkodtató kirándulás volt.

Zakopane volt egy úticél, sajnáljuk, hogy nem tudtunk összefutni.

Köszönjük mégegyszer és nagyon örülünk, hogy van még igyen segítőkész lélek!

További jó munkát és jó egészséget innen Magyarországról!

Üdv!
A Bácsi család!
[ Válasz ]
jegy bemutatás   Zgłoś błąd do skasowania
~eva 21:50 Pé, 17 Júl 2015 Üdv! Hátha tud valaki segíteni.
Elektronikusan van meg a belépő jegyünk, de nem tudom kinyomtatni. Nem elég telefonon/tabletten bemutatni??? Reggel megyünk :(
Köszi
[ Válasz ]
        
Re: jegy bemutatás   Zgłoś błąd do skasowania
~CsMarton
21:53 Pé, 17 Júl 2015
Elvben kinyomtatva kell, de nekünk nincs tapasztalatunk arról, hogy elfogadják-e mondjuk okostelefonról is.
Szerintem el kéne...
Marci
[ Válasz ]
Érdeklődés   Zgłoś błąd do skasowania
~Schuster
07:30 Pé, 24 Júl 2015
Kedves Johanna, Gabi és Marci!

A segítségüket szeretném kérni az alábbiakkal kapcsolatban.
Barátaim számára ajándékként szeretnénk adni egy auschwitz-i utazást/kirándulást, magyar nyelvű idegenvezetéssel, 1-2 napos kint tartózkodással, kedvező áron.
Jómagam olyan Lengyelországban élő magyarokat kerestem éppen, akik foglalkoznak magyar honfitársak utazásainak segítségével. Így találtam Önökre.
Tunának-e segíteni a fentiekben leírtakkal kapcsolatban (utazás, szállás, idegenvezetés)? Vállalnak-e idegenvezetést Auschwitz-ba? Max.1-2 napos kirándulásról volna szó, 2 felnőtt részére, nem túl magas költségekkel.
Válaszukat előre is köszönöm.
Üdvözlettel: Schuster Krisztina Magyarország, Dunaújváros
[ Válasz ]
        
Re: Érdeklődés   Zgłoś błąd do skasowania
~CsMarton
07:44 Pé, 24 Júl 2015
Kedves Krisztina!

Mivel mindezt emailben is elküldted, ott fogok válaszolni.
Marci
[ Válasz ]
Jegyelovetel   Zgłoś błąd do skasowania
~Kata
09:36 Va, 26 Júl 2015
Szia.
Azt szeretnem megkerdezni hogy ha 5en mennenk szept. elejen akkor pontosan hogyan is lenne a bejutas?
Ha nem regisztralunk előzetesen akkor helyben nem tudunk jegyet venni?
Ha 10 elott megyunk akkor is elore kell regisztralni?
Előre is köszönöm.
Kata
[ Válasz ]
        
Re: Jegyelovetel   Zgłoś błąd do skasowania
~CsMarton
09:55 Va, 26 Júl 2015
Szia Kata!

Ha nem regisztráltok előre, akkor helyben csak akkor lehet (ingyenes) jegyet venni, ha még az előzetes regisztráció során nem fogyott el. Mivel az előzetes regisztráció ingyenes, ezért én ezt Magyarországról jövet nem kockáztatnám.
Igen, 10:00 előtt érkezve is kell regisztrálni. Minden látogatási formát regisztrálni kell
Marci
[ Válasz ]
Auschwitz   Zgłoś błąd do skasowania
~snake
09:37 Szo, 08 Aug 2015
Szép napot!

Gratula az oldalhoz, sok hasznos infó van a Lengyelországba indulóknak!
Auschwitz kapcsán én is tennék hozzá, két nappal ezelőtt voltunk.
Szóval mi Krakkóban laktunk, onnan mentünk Oswiecimbe, ami kb 60-70 km a térkép szerint a 44-es úton. Ha csak a távolságból számoljuk a menetidőt, akkor nagyot lehet koppanni.
Mivel én reggel 9-es időpontra regisztráltam a táborba, így reggel hétkor már a reggelinket fogyasztottuk a szállodában és 7:35-kor indultunk is. Úgy gondoltam ennyi idő elég lesz, hogy odaérjek.
Tévedtem!
Az, hogy egy nagyváros környékén reggel nagy a forgalom, az ok, evvel kalkulál az ember.
Amivel viszont nem: Skawinában teljesen le van zárva most a 44-es út átépítés miatt, így terelés van. Ez úgy 10-15 perc pluszt jelent, de tán még ez is belefért volna.
Viszont amit nem tudtunk, hogy az egyébként igen jó minőségű út első 40-50 kilométere gyakorlatilag folyamatosan lakott területen halad, vagy ha nem, akkor permanens jelleggel ki van téve a 70-es tábla és ezt a sebességet a lengyelek sztoikus nyugalommal be is tartják.
Az úton erős a kamionforgalom is. Sebaj, majd megelőzzük őket – gondolná az ember. De a valóság az, hogy gyakorlatilag Auschwitz településig folyamatos a dupla záróvonal, tehát a kresz szerint tilos előzni. De egyébként is, az út megálmodói nem ismerték az egyenes fogalmát, mert gyakorlatilag az első előzéshez alkalmas szakaszig 60 km-t kell autózni. Az út folyamatosan kanyarog, beláthatatlan szakaszokkal. És persze 1 sáv, tehát ha elől megy valami lassan, akkor mi is úgy megyünk.
Summa summárum, nekünk a Krakkó – Auschwitz távot több. mint két óra alatt sikerült abszolválnunk az út jellege és az igen erős forgalom miatt. És már nem emlékszem pontosan, de lehet, hogy elkövettem egy-két közlekedési kihágást is, hogy időben odaérjek (ami végül is nem sikerült, dacára a renitens viselkedésnek)
Természetesen az időpontunkat is jócskán lekéstük, háromnegyed tízre értünk a múzeumhoz. és akkor itt a következő szembesülés: ezrek állnak sorban a bejáratnál! És ugye az infó szerint 10 után nem engednek be szólóban, csak csoporttal. Márpedig ha mi ebbe a sorba beállunk, az nem negyed óra lesz!
De szerencsére lengyel testvéreink is belefásultak az itt kialakult káoszba, úgyhogy a tervezett 9 helyett másfél órával később sikerült bejutnunk szólóban is a múzeumba, nem küldtek el senkit.
Bent is tömeg természetesen, de mi a javasolt iránnyal haladtunk szemben, így csak a közepe táján futottunk bele a sűrűjébe.
[ Válasz ]
érdeklődés   Zgłoś błąd do skasowania
~Réka 11:58 Ke, 11 Aug 2015 Sziasztok!

Mi önállóan, idegenvezető nélkül szeretnénk megtekinteni a tábort. A 2015-ös változásoknak megfelelően tehát a honlapon regisztráltunk egy 3 utáni, vezető nélküli időpontra. Az lenne a kérdésem, hogy ezzel az időponttal az Auschwitz I-t és II-t is meg tudjuk tekinteni? Ez esetben nekünk is van lehetőségünk a 2 helyszín között közlekedő buszjáratokat igénybe venni?
Valamint az utazással kapcsolatban szeretnék egy kis segítséget kérni. Mi Krakkóból mennénk busszal. Láttam már a korábbi kommentek között egy linket a buszjáratokkal kapcsolatban, de sajnos nekem ez a link nem megnyitható. Esetleg meg tudná valaki mondani, hogy mely járatokkal lehet eljutni Auschwitzba, vagy esetleg, hogy melyik honlapon lehet menetrendeket nézni?
Köszönöm a segítséget! :)
[ Válasz ]
        
Re: érdeklődés   Zgłoś błąd do skasowania
~CsMarton
13:54 Ke, 11 Aug 2015
Szia Réka!

Auschwitz II (avagy Birkenau) teljesen ingyenesen, mindenféle korlátozás nélkül látogatható mindenkinek, szóval ide még regisztráció sem kell.
Az ingyenes buszt használhatjátok.

Buszos link:
http://www.busy-krk.pl/

Itt a felső menüsorból a ROZKLADY JAZDY pontot kell kiválasztani, kikeresni a Krakków - Oswiecim vonalat, és pár busztársaság teljes menetrendjét megleled. Mi a LAJKONIK BUS-t szoktuk ajánlani, mert annak a végállomása Auschwitz I-ben van, szóval nagyon ideális helyen tesz le.
Marci
[ Válasz ]
Re: kérdés   Zgłoś błąd do skasowania
~Kunné Erika
19:45 Csü, 10 Szept 2015
Kedves Cím! Mintha azt olvasnám, hogy volt lehetőség magyar nyelvű idegenvezetésre. Ez még most is él? Egy család mennénk 2 felnőtt, két gyerek. Nagyon régi vágyunk látni Auschwitz-t.
Tisztelettel: Erika
[ Válasz ]
        
Re: kérdés   Zgłoś błąd do skasowania
~CsMarton
19:49 Csü, 10 Szept 2015
Kedves Erika!

Itt, ezen az oldalon biztos nem olvasod ezt, mert sajnos az egyéni látogatás keretein belül nincs lehetőség magyar nyelvű idegenvezetésre. Csoportoknak viszont igen - lásd a csoportos leírást, a cikk felső részében link mutat oda - és természetesen akár 4 fő is lehet csoport!
Marci
[ Válasz ]
segítségkérés   Zgłoś błąd do skasowania
~Szilágyi Csaba
18:48 Va, 04 Okt 2015
Szia!
Szeretném a segítségedet kérni abban,hogy 2015.október 23 vagy 24-én szeretnénk a Auschwitz-i emlékhelyet meglátogatni 4 fővel(2 felnőtt,2 diák). Szeretném megkérdezni,hogy tudsz-e abban segíteni hogy csoporthoz csatlakozzunk vagy hogy hogy érdemes a látogatást lebonyolítani.Esetleg tudsz Zakopaneban szállást ajánlani?
Köszönettel,
Sz ilágyi Csaba
[ Válasz ]
        
Re: segítségkérés   Zgłoś błąd do skasowania
~CsMarton
19:10 Va, 04 Okt 2015
Kedves Csaba!

Csatlakozásban, magyar idegenvezető foglalásában nem tudunk segíteni Auschwitz kapcsán, mert minden ottani magyar idegenvezető teljesen be van már táblázva erre az időszakra. (A csatlakozást meg még próbálja is megakadályozni Auschwitz.)
Így marad az egyéni látogatás, amiről jelen cikk 1)-es pontjában meglelsz minden szükséges információt.

Bízom benne, hogy tudunk szállásban segíteni, de ehhez szükség lenne tudni, hogy mettől meddig jönnétek, milyen szállást kerestek. Kérlek, ez ügyben emailt írj nekünk az office@zakopaneinfo.hu címre.
Marci
[ Válasz ]
                
Re: segítségkérés   Zgłoś błąd do skasowania
~Szilágyi Csaba 22:10 Va, 04 Okt 2015 Azt szeretném kérdezni,hogy ha bejelentkeztünk akkor előre kell fizetni az idegenvezetés díját vagy ott helyben is lehet?
[ Válasz ]
                        
Re: segítségkérés   Zgłoś błąd do skasowania
~CsMarton
22:19 Va, 04 Okt 2015
Kedves Csaba!

Kérlek, olvasd el a teljes cikket. Minden le van írva a benne a fizetésről is.
Marci
[ Válasz ]
                                
Re: segítségkérés   Zgłoś błąd do skasowania
~Szilágyi Csaba 20:23 Hé, 05 Okt 2015 Kedves Marci! Köszönöm a segítséget. Sikerült bejelentkezni okt. 24-én a 12.30 angol nyelvű idegenvezetésre,átutaltuk az összeget és már megkaptuk a jegyeket is.Üdv: Csaba
[ Válasz ]
                                        
Re: segítségkérés   Zgłoś błąd do skasowania
~CsMarton
08:29 Ke, 06 Okt 2015
Szuper! Jó utat nektek!
Marci
[ Válasz ]
                                                
Re: segítségkérés   Zgłoś błąd do skasowania
~Szilágyi Csaba 21:02 Csü, 08 Okt 2015 Szia! Még egy kérdésem lenne, mégpedig az, hogy csak zlotyival lehet boldogulni vagy eurót is érdemes vinnünk?
Köszönettel,
Szilágyi Csaba
[ Válasz ]
                                                        
Re: segítségkérés   Zgłoś błąd do skasowania
~CsMarton
21:40 Csü, 08 Okt 2015
Lengyelországban csak a zlotyi hivatalos fizetőeszköz, azzal mindenhol boldogulsz. Az eurót kevés helyen fogadnak el, ráadásul nem árt utána számolni, hogy neked az jó-e, ha elfogadják...
Marci
[ Válasz ]
látogatási idő   Zgłoś błąd do skasowania
~zsepszi
09:06 Pé, 16 Okt 2015
Sziazstok,

jól értem, hogyha 10-ig nem érünk oda, akkor csak délután 3 után tudunk bemenni?
köszi, zsepszi
[ Válasz ]
        
Re: látogatási idő   Zgłoś błąd do skasowania
~CsMarton
09:10 Pé, 16 Okt 2015
Igen, ez még októberben így van. Bár összességében akkorra tanácsos odaérni, amikorra az előzetes regisztrációd szól...
Marci
[ Válasz ]
                
Re: látogatási idő   Zgłoś błąd do skasowania
~zsepszi
09:58 Pé, 16 Okt 2015


sajnos nincs előzetes regisztrációnk...
viszont telefonon azt mondták, hogyha 9ig odaérünk, akkor nagy valószínűséggel egy angol nyelvű csoportba beférünk.
köszi a választ.
[ Válasz ]
                        
Re: látogatási idő   Zgłoś błąd do skasowania
~CsMarton
10:04 Pé, 16 Okt 2015
Olvasd el a cikket, kérlek, amihez hozzászóltál. Minden típusú látogatást előre kell regisztrálni. Én megtenném.
Függetlenül attól, hogy mit mondtak a telefonba. Mi már évek óta kell, hogy időnként telefonon beszéljünk a múzeummal. Annak, amit mondanak, jellemzően annyi az értéke, mint egy 1 forintos érmének jelenleg...

Bocs, de nagyon szkeptikussá tett minket a gyakorlat e téren.
Marci
[ Válasz ]
Auschwitz   Zgłoś błąd do skasowania
~Tamás
20:58 Hé, 26 Okt 2015
Sziasztok, Most készülünk Krakkóba (28-30-a között)menni és terveink között az is szerepelt, hogy megnézzük Auschwitzot is. Sajnos, nem tudok már 29-re időpontot foglalni, mert a legkorábbi időpont amit felajánl az oldal az 31.-e. Van lehetőség, hogy csak odamegyünk regisztráció nélkül, van esély rá, hogy be tudjunk menni?

Válaszoto előre is köszönöm

Tamás
[ Válasz ]
        
Re: Auschwitz   Zgłoś błąd do skasowania
~Gabi
07:37 Ke, 27 Okt 2015
Kedves Tamás,
Ha a rendszer nem ad jegy foglalási lehetőséget egy adott napra, az azt jelenti, hogy elkeltek a jegyek. Így a helyszínen sem lesz már belőle. Előzetes online regisztráció nélkül Auschwitz nem látogatható, de Birkenauba gond nélkül be tudtok jutni.
Gabi
[ Válasz ]
Magyar idegenvezetés   Zgłoś błąd do skasowania
~Christopher
02:37 Csü, 28 Jan 2016
Hello!
Magyar idegenvezetéshez, hogy tud csatlakozni 2 fő?
[ Válasz ]
Magyar idegenvezetés   Zgłoś błąd do skasowania
~Christopher
02:38 Csü, 28 Jan 2016
Hello!
Magyar idegenvezetéshez, hogy tud csatlakozni 2 fő?
[ Válasz ]
        
Re: Magyar idegenvezetés   Zgłoś błąd do skasowania
~CsMarton
08:05 Csü, 28 Jan 2016
Auschwitz jelen szabályozásai mellett elméletben sehogy. Gyakorlatban megesik, hogy az igénye(ite)k alapján foglalunk mondjuk 10 főre idegenvezetőt, és feltöltjük jelentkezőkkel. Kicsit akkor is macerás, de megoldható.
Marci
[ Válasz ]
Kérdés   Zgłoś błąd do skasowania
Noemy
00:37 Pé, 01 Ápr 2016
Sziasztok májusban utaznánk , de csak a picivel tudunk menni 4 hónapos ..annyi kérdésem lenne hogy bevihetem őt is?
[ Válasz ]
        
Re: Kérdés   Zgłoś błąd do skasowania
~CsMarton
08:19 Pé, 01 Ápr 2016
Igen, beviheted.
Marci
[ Válasz ]
                
Re: Kérdés   Zgłoś błąd do skasowania
~Noemy
00:10 Ke, 05 Ápr 2016
Köszönöm a választ. Lenne még egy olyan kérdésem hogy, belépőért fizetni kell? És ha nem csoportosan megyünk (4 felnőtt 1 baba) akkor belehet menni bármikor? Megköszönném ha leírnád nekem részletesen a menetét ennek. Előre is köszönöm
[ Válasz ]
                        
Re: Kérdés   Zgłoś błąd do skasowania
~CsMarton
07:28 Ke, 05 Ápr 2016
Kedves Noemy!

Kérlek olvasd el nagyon alaposan ennek a cikknek (amihez a hozzászólást fűzted) az első pontját.

Ami ki fog belőle derülni: NEM kell fizetni a belépőért egyéni látogatóknak, májusban már NEM lehet egyéni látogatóknak bármikor bemenni.

Az előzetes regisztráció részletes menete a cikk 1) pontjának zölddel szedett része. Annál részletesebben leírni már nem tudjuk.

Marci
[ Válasz ]
Auschwitz I-II.   Zgłoś błąd do skasowania
zrubow
10:22 Sze, 13 Ápr 2016
Sziasztok!

Kérdésem a következő volna:
Április 23-án megyünk Auschwitzba, csak hogy egyértelműsítsem a honlapjukról gyűjtött infókat.
4-en megyünk idegenvezető nélkül, foglaltunk \"jegyet\" online az auschwitz.org honlapon. Ez ugye csak Auschwitz I-be való belépéshez szükséges. Auschwitz II. Birkenauba online foglalás nélkül szabadon bemehetünk? A válaszokat köszönöm előre is.
[ Válasz ]
        
Re: Auschwitz I-II.   Zgłoś błąd do skasowania
~CsMarton
19:02 Sze, 13 Ápr 2016
Szia!

Helyes a levezetés, valóban Birkenau egész nap ingyenesen, mindenféle jegy és előzetes regisztráció nélkül látogatható.
Marci
[ Válasz ]
Auschwitz   Zgłoś błąd do skasowania
~hortense 10:09 Szo, 16 Ápr 2016 Sziasztok!
Április 19-én vagy 20-án mennénk Auschwitzba (ketten). Ha jól értelmezem a regisztrációt, ha 8.20 vagy 8.40-es indulásra jelentkezünk, idegenvezetés nélkül, akkor ingyenes a belépés. A kérdésem csak az, sok olyan látnivaló van-e, ami csak csoportoknak megtekinthető, egyénileg nem.
Illetve ha esetleg lekéssük az időpontot, pl. 8.50re érünk oda, akkor már csak valamelyik, még szabad hellyel rendelkező csoporthoz tudunk csatlakozni?
Köszi a válaszokat.
[ Válasz ]
        
Re: Auschwitz   Zgłoś błąd do skasowania
~CsMarton
10:24 Szo, 16 Ápr 2016
Szia!

Az egyéni látogatók mindent megnézhetnek, amit a csoportok Auschwitzban, csak nincs hozzá idegenvezető. (Birkenauban azonban a főbejárat melletti kilátó toronyba csak az idegenvezetők vihetik be a csoportokat, egyéni látogatókat ide nem engedik fel.)

Ha lekésitek az időpontotokat, akkor csak az esetben engednek be, ha vannak még szabad, előre nem regisztrált helyek. Én azt javasolnám, hogy ami rajtatok múlik, azt tegyétek meg, hogy ne késsetek el.
Marci
[ Válasz ]
                
Re: Auschwitz   Zgłoś błąd do skasowania
~hortense 11:22 Szo, 16 Ápr 2016 köszi.
Még egy kérdés (bár lehet furának tűnik): fotózni/ videozni lehet, esetleg jegyet kell venni...?
köszi
[ Válasz ]
                        
Re: Auschwitz   Zgłoś błąd do skasowania
~CsMarton
11:27 Szo, 16 Ápr 2016
Lehet, ráadásul ingyenesen. Van pár hely, ahol tiltják (kegyeleti okokból) de zömében lehet.
Marci
[ Válasz ]
látogatás gyerekkel   Zgłoś błąd do skasowania
kothayp
08:59 Sze, 01 Jún 2016
Kedves Marci!
Mi 4 felnőtt megyünk a 10 éves fiammal Krakkóba. Mindenképp szeretnénk elmenni Auschwitz-ba, de úgy gondolom ő még kicsi ehhez. Tudnál ajánlani valami programot a közelben? Valószínűleg egyikünk nem megy be Auschwitz-ba, hanem a gyerekkel maradna, csak el kellene valamivel ott a közelben tölteni az időt.
Előre is köszönöm a segítségedet.
Üdvözlettel ,
Petra
[ Válasz ]
        
Re: látogatás gyerekkel   Zgłoś błąd do skasowania
~CsMarton
15:48 Sze, 01 Jún 2016
Kedves Petra!

Sajnos nem tudok ajánlattal, ötlettel szolgálni, pedig pár éve egy teljes napot rászántunk ilyen lehetőségek keresésére... Van egy vár (maradék) egy aprócska kiállítással, de gyerekeknek nem az igazi, és nem köt le senkit sem túl hosszan.
Ha kocsival lesztek, akkor Zator mellett van egy nagy vidámpark (Energylandia néven), ez csak 15 km, ha kocsival mobilak lesztek.
Marci
[ Válasz ]
                
Re: látogatás gyerekkel   Zgłoś błąd do skasowania
kothayp
21:25 Sze, 01 Jún 2016
Köszönöm a válaszod. Úgy tűnik nem is lesz ez probléma, ugyanis nincsenek már szabad helyek jövő hétvégén egyik reggeli időpontra sem.
Petra
[ Válasz ]
                        
Re: látogatás gyerekkel   Zgłoś błąd do skasowania
~CsMarton
00:36 Pé, 03 Jún 2016
[ Válasz ]
Auschwitz látogatás   Zgłoś błąd do skasowania
Totti
18:28 Csü, 02 Jún 2016
Üdvözlet Mindenkinek!
A korlátozott lehetőségekre tekintettel SOS keresek olyan társaságot, akik 2016. 07. 19-én egy nem túl korai időpontban csatlakoznának hozzánk (3 fő) – vagy mi hozzájuk - egy auschwitzi látogatásra, magyar nyelvű vezetéssel. A múzeum 20-tól zárva lesz, 19-én még van lehetőség magyar nyelvű vezetőt foglalni.
Üdv. Totti
[ Válasz ]
        
Re: Auschwitz látogatás   Zgłoś błąd do skasowania
megyünkkirándulni
18:42 Sze, 29 Jún 2016
Mi ketten mennénk. Időpont nekünk jó lenne. Kérdés, hogy mennyibe kerülne a túra. Belépő, idegenvezető?
[ Válasz ]
látogatás   Zgłoś błąd do skasowania
~P.Laci
19:02 Ke, 28 Jún 2016
Szia Marci!

Érdeklődni szeretnék, hogy a tábor közelében van-e kisgyerekek számára valami kikapcsolódási lehetőség. Azért érdekelne minket, mert a gyermekeinket nem szeretnénk bevinni a múzeumba, és addig az ideig még mi bennt vagyunk a család egyik tagjának le kellene őket kötni valamivel.
Üdv.:P.Laci
[ Válasz ]
        
Re: látogatás   Zgłoś błąd do skasowania
~P.Laci
19:15 Ke, 28 Jún 2016
Most látom, hogy fentebb már volt ehhez kapcsolódóan egy hozzászólás. Nekünk egy kisebb játszótér is megtenné, ha esetleg lenne a közelben.
P.Laci
[ Válasz ]
                
Re: látogatás   Zgłoś błąd do skasowania
~CsMarton
20:58 Ke, 28 Jún 2016
Szia Laci!

Sajnos nem tudunk ilyesmiről, még kisebb játszótér szintjén sem.
Marci
[ Válasz ]
látogatás   Zgłoś błąd do skasowania
Anig
20:54 Hé, 18 Júl 2016
Sziasztok!

Érdeklődni szeretnék, hogy augusztus 9-11. között van-e magyar csoport, akikhez tudnánk csatlakozni ketten?
[ Válasz ]
        
Re: látogatás   Zgłoś błąd do skasowania
~CsMarton
08:23 Ke, 19 Júl 2016
Kedves Anig!

Jelen állás szerint nincs. Ha lenne, hirdetnénk, és persze ha lesz, akkor hirdetni is fogjuk.
Marci
[ Válasz ]
                
Re: látogatás   Zgłoś błąd do skasowania
~Anig
09:54 Ke, 19 Júl 2016
Válaszodat köszönöm!
[ Válasz ]
Re: idegenvezetés,szállás   Zgłoś błąd do skasowania
~Bauer Márton
08:10 Hé, 22 Aug 2016
Kedves Marci! Barátaimmal szeptember 9-10-11.-én utazunk, és segítségedet kérném szállás valamint magyar nyelvű idegenvezetés miatt. Olvastam fentebb, hogy jó szállást ajánlottál valalinek, így azt én is kérdezném. Ha még telefonszámot tudsz is adni, azt megköszönöm. Van itthon lengyel anyanyelvű ismerősöm, aki a foglalásban segít. Viszont melyik nap lenne magyar idegenvezetésre lehetőség? Válaszod előre is köszönöm.
[ Válasz ]
        
Re: idegenvezetés,szállás   Zgłoś błąd do skasowania
~CsMarton
08:19 Hé, 22 Aug 2016
Kedves Márton!

Magyar nyelvű idegenvezetés bármelyik napra kérhető. Alapból nincs, mert kevés a magyar nyelvű idegenvezető, de igényelni bármikorra lehet, csak legyen szabadon még.
Foglalásban, szállásajánlatokban is tudunk segíteni, de azt emailben, és nem fórumon. office@zakopaneinfo.hu

Marci
[ Válasz ]
Érdeklődés   Zgłoś błąd do skasowania
~Laci
16:11 Pé, 02 Szept 2016
Tisztelt Cím!

12- es gimanzista diákokkal (30 fő + 2 kísérő) gondolkodunk,egy 2 napos túrán.

Tervezett időpont: szept 16- 17. ( De legkésőbb ókt 20 ig meg kell csinálni)

Az Auschwitz tábor látogatása mindenképpen fontos lenne ( ha van rá lehetőség magyar vezetéssel), illetve Zakopanéban gondoltunk valamilyen olccóbb diákszállást. Ezen a területen még nem jártam, tudnának valamit kinduklásképpen ajánlan?
(Ha van rá lehetőség és elfogadható árajánlat a vacsorát (menű, vagy egytálétel ) és a reggelit is közös pénzből odanánk meg.
Köszönöm visszajelzésüket!

G. László
[ Válasz ]
        
Re: Érdeklődés   Zgłoś błąd do skasowania
~Gabi
16:26 Pé, 02 Szept 2016
Kedves László!
Kérlek írj a témában email címünkre az office@zakopaneinfo.hu -ra. A komment nem a legmegfelelőbb kommunikációs csatorna egy csoport szállásának és programjának leegyeztetésére.
Szép napot
Gabi
[ Válasz ]
kérdés   Zgłoś błąd do skasowania
~agibabineni 21:58 Hé, 05 Szept 2016 Miért kell az adószámot megadni?
[ Válasz ]
        
Re: kérdés   Zgłoś błąd do skasowania
~CsMarton
23:40 Hé, 05 Szept 2016
Miért kéne megadni? Hogy jön ez egyáltalán ide???
Marci
[ Válasz ]
Auschwitz   Zgłoś błąd do skasowania
~orhalmisz
16:28 Ke, 20 Szept 2016
Kedves Marci!

Még az idei évben látogatást szeretnénk tenni Auschwitz I-II.-be.Körülbelül egy 15 fős csoportról lenne szó.Szeretnénk a segítségeteket kérni a foglalásban. Valamint magyar idegenvezetőre is szükségünk lenne. Az időpnthoz tudunk alkalmazkodni.Annyit kérnénk, hogy szombati nap legyen.
Előre is köszönöm!
Szilvi
[ Válasz ]
        
Re: Auschwitz   Zgłoś błąd do skasowania
~CsMarton
17:48 Ke, 20 Szept 2016
Kedves Szilvi!

Kérlek küldj egy emailt. Címünk: office@zakopaneinfo.hu

Marci
[ Válasz ]
auschwitz   Zgłoś błąd do skasowania
~csikárpád
00:27 Sze, 12 Okt 2016
Sziasztok! Okt 22.-én mennénk,de csak 15 órára van szabad időpont,4-en lennénk,nem kellene idegenvezető. Ebben a hónapban 17óráig van nyitva elvileg a tábor,jól értelmezem,hogy akkor 2 óránk lenne mindenre?
[ Válasz ]
        
Re: auschwitz   Zgłoś błąd do skasowania
~CsMarton
09:00 Sze, 12 Okt 2016
Kedves Árpád!

Elvben igen.
Marci
[ Válasz ]
        
Re: auschwitz   Zgłoś błąd do skasowania
~AJ
11:38 Pé, 14 Okt 2016
Szia, én azt javasolnám, hogy ha tudjátok, akkor tegyétek át az időpontot, mert 2 óra még rohamtempóban is nagyon kevés, ráadásul kimaradna Birkenau, és a kettő együtt teljes, kár lenne érte, ha már egyszer elmentek oda. Novembertől már egész nap be lehet menni idegenvezető nélkül.
[ Válasz ]
Érdeklődés   Zgłoś błąd do skasowania
~AJ
10:59 Pé, 14 Okt 2016
Üdv, mi előző szombaton voltunk (szervezett csoporttal), de mindenképpen szeretnék egyedül visszamenni novemberben vagy decemberben.

Teljesen érthető az oldalon található leirás az előre foglalással és jegyekkel kapcsolatban, a kérdésem az lenne, hogy ha megvan a jegyem (egyedül mennék be, idegenvezető nélkül), akkor egyszerűen odamegyek a foglalt időpontban, és már mehetek is a jeggyel a fémdetektoros kapuhoz, vagy sorba kell állnom a bejáratnál (azért kérdezem, mert valami elképesztő hosszú sor volt múlt héten, ha oda beáll az ember, akkor el nem tudom képzelni, hogy a foglalt órában bejusson)? A jeggyel Birkenau is látogatható, vagy oda nem is kell jegy? Csoportosan, utazási irodával szervezve nem kelle sehol várnunk, ezért a kérdés. A másik dolog : szállás ügyben jó lenne egy kis segítség. Oswiecim (ez lenne a jobb) vagy Krakkó.
[ Válasz ]
        
Re: Érdeklődés   Zgłoś błąd do skasowania
~CsMarton
11:02 Pé, 14 Okt 2016
Szia AJ!

Ha a kezedben van a jegy, akkor beengednek akkor, amikorra szól. Előbb nem, de akkor igen, és hiába állnak sorba mások (akiknek későbbre szól a jegyük), Te mehetsz, ha már a Te időpontod elérkezett.

Szállás ügyben emailt írj kérlek: office@zakopaneinfo.hu

Marc i
[ Válasz ]
                
Re: Érdeklődés   Zgłoś błąd do skasowania
~AJ
11:07 Pé, 14 Okt 2016
Köszönöm a gyors választ! Szuper, valahogy én is így gondoltam :) OK, a hétvégén küldök emailt szállás ügyben. Köszönöm a segítséget!
[ Válasz ]
belépő   Zgłoś błąd do skasowania
~Réka 08:46 Csü, 27 Okt 2016 Szia

Október 31-én szeretnénk ketten menni Auschwitzba ..úgy látom a leírásban , hogy 3óra után egyénileg is be lehet menni ingyenesen idegenvezető nélkül, viszont a foglalásnál az általatok megadott linken és leírás alapján nem tudom a dátumnál sem az órát megadni sem azt az opciót választani, hogy idegen vezető nélkül szeretnék menni ...Tudnál ebben segíteni, hogy hogyan tudok akkor jegyet foglalni ezekkel az opciókkal?
Köszönöm!
Réka
[ Válasz ]
        
Re: belépő   Zgłoś błąd do skasowania
~CsMarton
08:59 Csü, 27 Okt 2016
Kedves Réka!

Sajnos jelenleg sehogy. Annyira népszerű ez a hétvége, hogy a helyek már hetekkel ezelőtt beteltek, és nem lehet már ingyenes látogatásra regisztrálni. Azért nem mutatja, mert már nincs mit.
Marci
[ Válasz ]
érdeklődés   Zgłoś błąd do skasowania
zsozso906
08:54 Csü, 27 Okt 2016
Sziasztok!

Érdeklődni szeretnék, hogy november 9-én Jablonkán lesz e piac? Ha igen, a nyitvatartást meg tudnátok adni? Köszi! Zsozso906
[ Válasz ]
        
Re: érdeklődés   Zgłoś błąd do skasowania
~CsMarton
09:04 Csü, 27 Okt 2016
Minden szerdán van. Nyitás hajnalban, zárás mikor megúnják (nincs vevő, vacak az időjárás) átlagosan 12-14:00 között.
Marci
[ Válasz ]
                
Re: érdeklődés   Zgłoś błąd do skasowania
zsozso906
11:22 Csü, 27 Okt 2016
Köszönöm szépen az infót!

Üdv: Zsolti
[ Válasz ]
Látogatás Auschwitzban   Zgłoś błąd do skasowania
~SR 16:51 Csü, 27 Okt 2016 Kedves Cikkíró, fórumozók!

Holnap utazunk Lengyelországba és sajnos csak most találtam meg ezt az oldalt. Most volt időm foglalkozni a dologgal és már nincs lehetőségem jelentkezni egyéni látogatásra sem. Ez akkor most azt jelenti, hogy a feleségemmel nem tudunk bemenni a koncentrációs táborba? Van esetleg lehetőség jelentkezés nélkül látogatni?
[ Válasz ]
Auschwitz látogatás   Zgłoś błąd do skasowania
~SR 17:02 Csü, 27 Okt 2016 Tárgytalan a korábbi posztom. Újra átolvasva a fórumot megtaláltam a választ! Eléggé nevetségesnek tartom, hogy online regisztrációhoz kötött a haláltáborok látogatása! Kíváncsi lennék hány külföldi látogató megy oda gyanútlanul és fordul vissza úgy, hogy nem tudja megnézni mindkét tábort.
[ Válasz ]
        
Re: Auschwitz látogatás   Zgłoś błąd do skasowania
~CsMarton
23:46 Csü, 27 Okt 2016
Látod, erre mi is. Sajnos a rendszer kialakítását nem mi végeztük - a véleményünket megkérdezték anno, de magasról tojtak rá. Ahogy nálunk nagyobb méretű, és nagyobb forgalmú utazási irodákra is. Sőt, ahogy a lengyel, és a régiós turisztikai kamarára is.

Ez az egész most egy megszoksz, vagy megszöksz rendszer, amivel Auschwitz vezetősége elégedett. Sőt, állítólag ez a rendszer növelte az éves látogatottságoz. Ettől még szerintünk is jó sok emberrel kitol, és nem emberbarát.

Marci
[ Válasz ]
Érdeklődés   Zgłoś błąd do skasowania
~Simkó Ákos
16:06 Va, 30 Okt 2016
Hello.
Kb 3 hét múlva szeretnék elmenni a családommal Auswitzba megnézni a tábort.Érdeklődni szeretnék hogy esetleg Magyar idegenvezető elérhetőségben tudtok segíteni vagy ajánlani valakit?
Előre is köszi:)
[ Válasz ]
        
Re: Érdeklődés   Zgłoś błąd do skasowania
~CsMarton
08:45 Hé, 31 Okt 2016
Kedves Ákos!

Bízom benne, hogy tudunk. Minden mást emailben:
office@zakopaneinfo .hu

Marci
[ Válasz ]
                
Re: Érdeklődés   Zgłoś błąd do skasowania
~Simkó Ákos 09:31 Sze, 02 Nov 2016 Köszönöm:)Írtam emailben:)
[ Válasz ]
Auschwitzi látogatás jövőre   Zgłoś błąd do skasowania
~Andi
08:13 Pé, 18 Nov 2016
Kedves Marci és Gabi,

Kicsit előre gondolkodom, de jövő évben valamikor tél környékén szeretnénk ellátogatni a családommal (4 fő) Lengyelországba és egyben meglátogatni az Auschwitzi múzeumot is. Azzal kapcsolatban szeretnék érdeklődni, hogy a honlapon nem láttam novemberi időpontot, van esetleg lehetőség novemberben is a tabor látogatására, illetve Magyar idegenvezető igénybevételére? Amennyiben igen, milyen módon tudjuk majd megtenni a foglalást? Egyáltalán lehetséges ennyire előre lefoglalni az időpontot vagy majd cask később? Birkenau II. táborba is előre kell jelentkezni a látogatáshoz.

Köszönöm előre is a válaszokat

Üdv:
Andi
[ Válasz ]
        
Re: Auschwitzi látogatás jövőre   Zgłoś błąd do skasowania
~CsMarton
08:47 Pé, 18 Nov 2016
Kedves Andi!

A látogatás lehetséges novemberben is, a múzeum minden hónapban, sőt szinte minden napján az évnek nyitva van. Az egyéni látogatás foglalása a mai napon 2017 november 17-ig lehetséges. Az egyéni látogatás azonban nem lehetséges magyar nyelvű idegenvezetéssel.

Magyar idegenvezetőt csoportoknak adnak, természetesen 4 fő is lehet csoport. Hivatalosan az is foglalható 2017 november 17-ig, de mivel az idegenvezetőknek csak 90 napra előre kell a múzeum felé garantálniuk, hogy mikor érnek rá, könnyen lehet, hogy jövő novemberi időpontra még nem iratkozott fel senki... Szóval elvben lehet foglalni a rendszeren keresztül a speciális igények (mert a magyar speciális igény) részben, de gyakorlatban van rá bőven esély, hogy most még nem lesz belőle pozitív visszaigazolás.

Nincs olyan, hogy Birkenau II tábor, az Birkenau egy része. Auschwitz II-nek szokás magát Birkenaunt hívni, és oda nem kell bejelentkezni előre.
Marci
[ Válasz ]
érdeklődés   Zgłoś błąd do skasowania
~Szilveszter
16:18 Pé, 06 Jan 2017
Kedves Johanna, Gabi és Maci!

2017. április végére, május elejére tervezünk négyen egy Auschwitz, Krakkó, Wieliczka látogatást.
Magyar idegenvezetést szeretnénk az auschwitzi tábor megtekintéséhez. Ehhez kérem információtokat (foglalás menete, ár stb.)
Köszönettel,
Szalai Szilveszter
[ Válasz ]
        
Re: érdeklődés   Zgłoś błąd do skasowania
~CsMarton
16:39 Pé, 06 Jan 2017
Kedves Szilveszter!

Az oldal tetején, az első bekezdésben lévő link (\"kattints ide\" felirat) visz a csoportos idegenvezetés tudnivalóira.
Foglalásban, egyéb kérdésekben emailban, az office@zakopaneinfo.hu címen érsz el minket.
Marci
[ Válasz ]
Belépés   Zgłoś błąd do skasowania
~BuktaG 16:19 Hé, 09 Jan 2017 Helló,

A barátnőmmel február középén látogatnánk el ide, érdeklődnék, hogy akkor nekünk is ingyenes lenne a látogatás 8-10 óra között?
[ Válasz ]
        
Re: Belépés   Zgłoś błąd do skasowania
~CsMarton
16:46 Hé, 09 Jan 2017
Sőt mi több! Egész nap ingyenes februárban az idegenvezető nélküli látogatás, mert csak április és október hónapok között van korlátozás a bemenetel időpontjában.
Viszont a kötelező regisztrációról ne feledkezzetek meg, mert az még az ingyenes látogatáshoz is kell!
Marci
[ Válasz ]
Érdeklődés   Zgłoś błąd do skasowania
~melindalinkecs
10:19 Hé, 23 Jan 2017
Sziasztok.Mi nyáron tervezzük, hogy elmegyünk Auschwitz-ba megnézni a táborokat. Előre láthatólag 4 felnőtt és 2 kisgyerek /3 és 2 évesek/ Nélkülük nem nagyon szeretnénk menni. Szerintetek ajánlott őket bevinni?
[ Válasz ]
        
Re: Érdeklődés   Zgłoś błąd do skasowania
~CsMarton
10:22 Hé, 23 Jan 2017
Szia!

Hivatalosan nem ajánlott 14 év alatt, de szerintem elég kicsik még, hogy ne nagyon vegyék le a szörnyűségeket. De hosszú tud lenni a látogatás, erre készüljetek, hogy vagy elfáradnak, vagy unatkozni fognak. (Vagy mindkettő.)
Marci
[ Válasz ]
                
Re: Érdeklődés   Zgłoś błąd do skasowania
~melindalinkecs
10:36 Hé, 23 Jan 2017
Köszönöm a gyors választ. Ha tudnk, kerítünk más lehetőséget rá, hogy addig vigyázzon rájuk valaki.
[ Válasz ]
Ismertető Auschwitzról   Zgłoś błąd do skasowania
szirakit
00:03 Ke, 24 Jan 2017
Szervusztok!
Tavasszal szeretnénk Auschwitzot felkeresni, de már csak egyénileg tudtunk jegyet foglalni, vezetés nélkül.
Tudtok valami magyar nyelvű leírást, füzetet, ami bemutatja, hogy mi hogyan működött, melyik objektumot miért építették? Esetleg Magyarországon beszerezhető. Vagy vannak helyben feliratok, ismertető táblák, térkép? Ha nincs magyar, lehet angol nyelvű is.
Olvastam könyveket, láttam filmeket (a Saul fiát is), de mégis jó lenne valami kapaszkodó ott helyben, ne csak vaktában menjünk.
Előre is köszönöm.
[ Válasz ]
        
Re: Ismertető Auschwitzról   Zgłoś błąd do skasowania
~CsMarton
08:29 Ke, 24 Jan 2017
Kedves szirakit!

Vannak helyben feliratok, de csak lengyelül és angolul. Magyar nyelven egyedül a 18-as számú barakkban, ahol a magyar kiállítás van.

Lehet helyben egy vékonyabb füzetet venni, olyan az alakja, mint egy háromba hajtott A4-es lap állítva, fekete-fehér a borítója. Számos nyelv mellett magyarul is van, és bár nem helyettesít egy magyar idegenvezetőt, de végigvisz a kiállítás alapjain.

Marci
[ Válasz ]
                
Re: Ismertető Auschwitzról   Zgłoś błąd do skasowania
~szirakit 15:17 Csü, 16 Feb 2017 Köszönöm a választ, Marci!
[ Válasz ]
Auschwitz   Zgłoś błąd do skasowania
~Andi88 16:20 Csü, 26 Jan 2017 Sziasztok!

Jövő héten megyünk párommal Krakkóba és február elsején szeretnénk elmenni Auschwitzba, egyéni látogatókként. Jól értelmezem, hogy maga a múzeum délután 3-ig van nyitva, de magában a táborban még ezután is lehet sétálni? A tábor meddig van nyitva?
A választ előre is köszönöm!
[ Válasz ]
        
Re: Auschwitz   Zgłoś błąd do skasowania
~CsMarton
16:33 Csü, 26 Jan 2017
Kedves Andi!

A februárban érvényes 15:00-kor történő zárás vonatkozik a teljes Auschwitz múzeumra, azaz a barakkokban található kiállításokra és a táborra is. Valamint Birkenau táborára is. Minden bezár, nem lehet már maradni.
Marci
[ Válasz ]
                
Re: Auschwitz   Zgłoś błąd do skasowania
~Andi88 13:26 Pé, 27 Jan 2017 Köszönöm szépen a gyors választ!
[ Válasz ]
Auschwitz látogatás   Zgłoś błąd do skasowania
~Olivér
11:21 Va, 29 Jan 2017
Sziasztok!

Május 25-27. napok valamelyikén édesanyámmal szívesen csatlakoznánk egy magyar nyelvű idengevezetői csoporthoz. Foglalás, árak és időpontok tekintetében várom szíves visszajelzéseteket!

Üdv,


Olivér
[ Válasz ]
        
Re: Auschwitz látogatás   Zgłoś błąd do skasowania
~CsMarton
11:32 Va, 29 Jan 2017
Kedves Olivér!

Kérjük írj emailt. office@zakopaneinfo.hu
Marci
[ Válasz ]
Re: Auschwitz látogatás   Zgłoś błąd do skasowania
Robi87
22:18 Sze, 19 Ápr 2017
Hello! Párommal itt vagyunk Lengyelországban, Auschwitz-ban már ugyan voltunk de úgy gondoltuk elmegyünk mégegyszer, ha már itt vagyunk. A kérdésem az lenne,hogy ha én holnap vagy holnapután csak úgy odamegyek be tudok-e jutni a múzeumba vagy mindenképpen előre kell regisztrálni?8-10 vagy 15-18 között be tudok e menni e-nélkül?A kiállítások amik az épületekben vannak azok is 18 órakor zárnak mint az egész múzeum vagy azok hamarabb?Válaszodat előre is köszönöm!
[ Válasz ]
        
Re: Auschwitz látogatás   Zgłoś błąd do skasowania
~CsMárton
07:22 Csü, 20 Ápr 2017
Kedves Robi87!

A múzeumba az előzetes regisztráció kötelező. Helyben akkor engednek be ennek hiányában, ha még vannak regisztrálható helyek.
Ránéztem a rendszerre, és elvben se mára, se holnapra nincsenek már regisztrálható helyek. Ez elvben azt jelenti, hogy a helyszínen sem juttok be.
Mivel mostanság zajlik az Élet Menete Auschwitzban, én elég neccesnek érzem azt, hogy be lehessen jutni a mostani napokban, ha már betelt a regisztráció...

Marci
[ Válasz ]
Auschwitz foglalása   Zgłoś błąd do skasowania
~SörösMarci 11:30 Hé, 15 Máj 2017 Szia Marci,

Hazatért a csapat a kirándulásról, a rossz idő ellenére minden nagyon szuper volt. Az idegenvezető hölggyel pláne nagyon meg voltak elégedve.

Köszi még egyszer!

Üdv,
Marci
[ Válasz ]
utazás   Zgłoś błąd do skasowania
~varga Szilvia
13:45 Pé, 30 Jún 2017
érdeklődni szeretnék, hogy 6 fős családommal hol tudok megszállni, illetve ha vonattal utazunk Budapestről meddig kell jegyet váltani, hogy Auswitzban megnézhessül a tábort. köszönöm szépen a választ.
[ Válasz ]
        
Re: utazás   Zgłoś błąd do skasowania
~CsMarton
13:51 Pé, 30 Jún 2017
Auschwitz neve Oswiecim lengyelül, van vasútállomása, szóval ha otthon tudsz, akkor ide válts jegyet. Az állomás és a múzeum között kb 1,5 km van.

Szerintem erre a környékre érdemes szállást keresni, jó szívvel ajánlom például a Hotel Oleckit, ami a tábor mellett van.
Marci
[ Válasz ]
Birkenau   Zgłoś błąd do skasowania
~Bordajani
23:03 Sze, 05 Júl 2017
Kedves Márton!
Az Auschwitz-múzeum látogatásával kapcsolatban kérek segítséget. 18:20-ra sikerült vezető nélküli belépőt kapnom. A leírásod alapján úgy gondolom, hogy a rendelkezésre álló bő két óra alatt egyénileg meg tudjuk nézni a múzeum legfontosabb látnivalóit. A félreértés elkerülése végett szeretném kérdezni: a múzeumi belépés ELŐTT (tehát 18:20-ig) megnézhetjük-e szabadon, önállóan a birkenaui tábort, vagy arra is ez a regisztráció érvényes? Köszönettel: Bordajani
[ Válasz ]
        
Re: Birkenau   Zgłoś błąd do skasowania
~CsMárton
07:18 Csü, 06 Júl 2017
Kedves Bordajani!

Megnézhetitek, oda nem kell külön regisztrálni, így mehettek oda hamarabb.
Marci
[ Válasz ]
                
Re: Birkenau   Zgłoś błąd do skasowania
~Bordajani 11:20 Csü, 06 Júl 2017 Kedves Marci!
Utólag rájöttem, ha figyelmesebben végignéztem volna a levelezést, megtaláltam volna a választ... Nagyra értékelem a munkádat, szinte sajnálom, hogy Krakkóból nem Zakopane, hanem Nedec felé terveztem az utat! Sok sikert kívánva, köszönettel üdvözöl: Bordajani
[ Válasz ]
                        
Re: Birkenau   Zgłoś błąd do skasowania
~CsMárton
12:01 Csü, 06 Júl 2017
Azért Nedec is nagyon szép, szóval jó választás az is.
Marci
[ Válasz ]
kérdés   Zgłoś błąd do skasowania
~Ria 23:11 Csü, 13 Júl 2017 Kedves Johanna, Gabi és Marci!
2017. július 21 és 24 között 5 fővel látogatnánk Auschwitz-ba. Most olvasom a honlapotokon, a sok hasznos infót köztük, hogy regisztrálnunk is kell. Még nem regisztráltunk. Lenne-e mód csatlakozni magyar nyelvű csoporthoz, mert akkor oda váltanánk belépőt is.Tudtok ebben segíteni? Ha igen, mennyi lenne az egy főre jutó költség? Előre is köszönöm a válaszotokat! Ria
[ Válasz ]
        
Re: kérdés   Zgłoś błąd do skasowania
~CsMarton
07:54 Pé, 14 Júl 2017
Kedves Ria!

Minden olyan csoport, amihez csatlakoztatni tudunk bárkit is, hirdetve van a főoldalon. Ennek megfelelően a megadott dátumra sajnos nincs ilyen lehetőségünk.
Marci

u.i.: Mielőbb regisztráljatok, mert ilyenkorra már simán el szoktak fogyni a helyek egy hétre előre.
[ Válasz ]
Auschwitz   Zgłoś błąd do skasowania
varadija
13:03 Pé, 14 Júl 2017
Hali!

Ha jól értem akkor csak csoporthoz kapcsolódva tudjuk, ill. érdemes bejárni a tábort.

Délelőtt mikor érdemes odaérkezni mondjuk július 19-én?
[ Válasz ]
        
Re: Auschwitz   Zgłoś błąd do skasowania
~CsMarton
13:55 Pé, 14 Júl 2017
Csak félig értitek jól, de tény a múzeum által indított csoportokhoz is lehet regisztrálni, no meg ingyenese, idegenvezető nélkül is bejárható a tábor. Pont az a cikk írja le ezt, amihez hozzászóltál.

Hogy mikorra érdemes odaérni? Amikorra a regisztrációd szól.
Marci
[ Válasz ]
Auschwitz látogatás   Zgłoś błąd do skasowania
~Woox
03:35 Sze, 26 Júl 2017
Sziasztok.

Olyan kérdésem lenne, hogy ahogy néztem Júl 31.-ére már nincs önálló, idegenvezető nélküli belépésre lehetőség, mivel elfogytak a szabad helyek s ezzel kapcsolatban az lenne a kérdésem, hogyha 8 fő szeretné meglátogatni a tábort (hagyományos 3,5 órás látogatás) akkor ezt még idegenvezetővel megteheti. Ahogy olvastam ebben az esetben 330 pln kell előre fizetni. Illetve ha a rendelésnél kiválasztom, hogy magyar idegenvezetőt szeretnék akkor a rendelés során vagy utána visszajelzik, hogy sikerült-e magyar idegenvezetőt foglalnunk, csak mert olvastam, hogy összesen 3 magyar idegenvezető van (azt hiszem).

Előre is köszönöm a választ. Üdvözlettel.: W
[ Válasz ]
        
Re: Auschwitz látogatás   Zgłoś błąd do skasowania
~CsMarton
07:21 Sze, 26 Júl 2017
Kedves W!

Lényegében igen, bár kicsit nehéz a kérdéseket meglelni. A csoportoknak minimum 5 napra előre kell foglalniuk, így még ma kéne próbálkoznotok. Ha van szabadon magyar idegenvezető, akkor ha magyart kértek, akkor meg is kapjátok.
Viszont ha nincs, akkor elutasítják a kérelmet.

Pillanatnyilag kb fél idegenvezető van Auschwitzben, aki magyaros. (Van egy, aki főállásban dolgozik, és szabadságon lesz 31-én, és egy aki félállásban, utóbbira van sansz. Minimális sajnos.)

De egy próbát megérhet.
Marci
[ Válasz ]
Utazás egyénileg   Zgłoś błąd do skasowania
Molly
10:53 Csü, 27 Júl 2017
Kedves Marci!

Barátnőmmel szeretnénk kimenni de magyar idegenvezetés jó lenne. Tudsz abban segíteni, hogy esetleg mikor lesz magyar látogatás? Tudunk csatlakozni? Időpontot nem találtam.
Köszönöm segítséged!

Üdv.
Anita
[ Válasz ]
        
Re: Utazás egyénileg   Zgłoś błąd do skasowania
~CsMarton
10:56 Csü, 27 Júl 2017
Kedves Anita!

Auschwitz nem indít magyar csoportokat, amikhez csatlakozni lehet, foglalni csak csoportok tudnak magyar idegenvezetőt.
Mi néha szervezünk csatlakozási lehetőségeket, ezekről a főoldalunkon lelsz cikket.
Marci
[ Válasz ]
                
Re: Utazás egyénileg   Zgłoś błąd do skasowania
Molly
11:04 Csü, 27 Júl 2017
Köszönöm! Csoportnak számítunk? 😁 Autóval kimennénk és a táborba eljutni. Javaslod az idegenvezető nelküli túrát? Érdemes? És ha mi szeretnénk mennyibe kerülne?

Anita
[ Válasz ]
                        
Re: Utazás egyénileg   Zgłoś błąd do skasowania
~CsMarton
11:10 Csü, 27 Júl 2017
Kedves Anita!

Akár egy fő is lehet csoport. Árak, tudnivalók a Csoportok menüpontban, a Kultúrális programok almenüben. Foglalás intézéséhez emailben keress minket emailben.

Az idegenvezető nélküli túra (ahogy a cikkben is le van írva, amihez hozzászólsz) ingyenes. Nektek is. :) Tudom ajánlani az egyéni látogatást is, tény hogy egy idegenvezető többet mond el, mint ha magatoktól fedezitek fel a tábort, de azért ez sem lebecsülendő.
Marci
[ Válasz ]
buszmenetrend   Zgłoś błąd do skasowania
~zsanos 23:56 Ke, 01 Aug 2017 Sziasztok!

Mi jövő héten (07.08, kedd)utazunk Krakkóba , és onnan megyünk megnézni a múzeumot. Viszont sajnos már csak a 7:45-ös turnusra volt hely,és az első busz ami Auschwitzba megy pont 7:45-re ér oda,ha jól néztem a menetrendet. A kérdésem az lenne, milyen messze tesz le minket a busz a múzeumtól? Írtam a múzeumnak azt mondták csak pontosan lehet bemenni semmi késést nem fogadnak el. Ezt tényleg ennyire szigorúan veszik,hogy ha 7:50-re érünk oda már nem engednek be?
És ha vonattal megyünk az milyen messze van a múzeumtól? Sajnos ebben nem tudtam kiigazodni mennyit kell még a busztól és a vonattól menni.
Előre is nagyon szépen köszönöm a választ!!
[ Válasz ]
        
Re: buszmenetrend   Zgłoś błąd do skasowania
~CsMarton
06:25 Sze, 02 Aug 2017
Szia!

Átböngésztem pár menetrendet, és ha jól látom, akkor a Lajkonik Bus az, amire Te járatot néztél. A jó hír az, hogy ez a múzeum parkolójába áll be, a rossz meg az, hogy nincs semmilyen más busztársaság, aki Krakkóból korábban kiérne.
Vonat van, ami már 7:29-re odaér, de onnan még azért jó 25-30 perc séta vár a múzeumig.

Elvben, ha késel nem engednek be, de azért a legtöbb helyi dolgozó 5 perc késést még szokott tolerálni.
Marci
[ Válasz ]
Auswitz belépés   Zgłoś błąd do skasowania
~Vivien 23:45 Pé, 11 Aug 2017 Sziasztok!

Auswitz-i látogatásról szeretnék néhány tapasztalatot megosztani. Hirtelen Lengyel útból lett elhatározás, hogy ha már arra járunk, akkor mindenképpen szeretnénk elmenni Auswitzba is. Előtte két nappal olvasgattam itt az egyébként hasznos infókat, és szembesültem a foglalási rendszerrel. Sajnos már nem lehetett látogatásunk idejére regisztrálnunk, mert már minden jegy elkelt. Párom telefonon felhívta őket még itthonról, és azt javasolták neki, hogy menjünk oda 7.30-ra és úgy nagy eséllyel fogunk kapni jegyet. Mi így is tettünk, kicsivel később, 8-ra sikerült megérkeznünk. Nem volt olyan nagyon hosszú sor, nagyjából fél órásra tippeltem. 15 perc sorban állás után kaptunk ingyenes belépőt minden gond nélkül és beengedtek minket Auswitzba, sőt angol nyelvű csoporthoz csatlakozhattunk volna de mivel 3-an voltunk, abból csak ketten beszéltünk angolul, így az önálló lehetőséget választottuk. Vettünk magyar nyelvű tájékoztató füzetet, ami alapján szerintem teljesen jól bejárható a tábor, megtudhatóak a fontos infók. Miután mindent sikerült megnéznünk átmentünk Birkenauba, ahol már nem volt szükség a jegyekre, fémdetektoros kapu sem volt. Úgyhogy ha valaki esetleg hasonló cipőben jár, hogy későn értesül az előzetes regisztrációs lehetőségről és már a rendszer nem engedi a foglalást arra a napra, akkor esetleg ezt a kora reggeli látogatást próbálja megcélozni!
[ Válasz ]
        
Re: Auswitz belépés   Zgłoś błąd do skasowania
~CsMarton
09:10 Hé, 14 Aug 2017
Kedves Vivien!

Köszönjük a hozzászólást, azt gondolom, hogy nagyon haszos infó nekünk is, és minden olvasónak. Igyekszem majd valamilyen formában kiemelni, hiszen nagyon sok itt a hozzászólás.
Marci
[ Válasz ]
foglalás   Zgłoś błąd do skasowania
~Toroczkay Viktória
20:26 Sze, 30 Aug 2017
Kedves Címzettek!

Érdeklődnék ha regisztrálok ingyenes, idegenvezetés nélküli auschwitzi látogatásra 2017. októberre de valami oknál fogva nem tudunk elmenni akkor még vissza tudom e mondani a foglalást? vagy ezzel kapcsolatban van e valami kötelezettségem?

Választ előre is köszönöm. üdv V.
[ Válasz ]
        
Re: foglalás   Zgłoś błąd do skasowania
~CsMarton
09:04 Csü, 31 Aug 2017
Kedves Viktória!

Igen, le tudod mondani. Mivel a program ingyenes, ezért anyagi hasznod nincs belőle, de másnak szabadíthatsz fel helyeket, ami igen jófej húzás.

A lemondáshoz be kell lépned a felhasználói felültre, a saját fiókodba, amit a foglaláshoz hoztál létre, és ott a felső menüsorban megleled a szabályzatot. Ebben le van írva (angolul, vagy lengyelül), hogy mit kell tenni a lemondáshoz. Gyakorlatban egy email, amit elég gyorsan el szoktak bírálni.
Marci
[ Válasz ]
Kérdés   Zgłoś błąd do skasowania
~Brigi
10:48 Pé, 01 Szept 2017
Kedves Marci!
Nekem az nem igazán tiszta, hogy ha regisztrálok a tábor látogatásra, és megvan az időpontom, akkor mennyire biztos az, hogy ahhoz fogok tudni kérni magyar idegenvezetőt? Mert mindenképpen idegenvezetővel szeretnénk körbemenni. (2 felnőtt, 2 gyerek) Ha jól értem ez igazából lutri? Mert ha szerencsém van, és pont arra az időpontra lesz 10 magyar akkor működik, ha nem, akkor kénytelenek leszünk idegenvezetés nélkül körbemenni? Vagy a másik megoldás hogy ketten fizetjük ki az idegenvezetőt? (ezt nem annyira szeretnénk) Előre is köszönöm, Brigi
[ Válasz ]
        
Re: Kérdés   Zgłoś błąd do skasowania
~CsMarton
11:28 Pé, 01 Szept 2017
Kedves Brigi!

Az oldal, amihez hozzászóltál az egyéni látogatásról szól. Egyéni látogatóknak nincs magyar idegenvezetés. Amennyiben magyar idegenvezetést szeretnél, akkor csoportként kell regisztrálnod a 4 főt. A csoportos leírásra a cikkből (elején) több link is mutat.

Ha csoportként regisztrálsz, akkor meg kell adnod, hogy mikorra és milyen nyelvű idegenvezetőt kérsz. Ha ezt a múzeum visszaigazolja neked, akkor nem csak idegenvezetőd van, hanem egyben regisztrációd.

Az egyéni regisztrációhoz nem lehet magyar vezetőt rendelni.
Marci
[ Válasz ]
Birkenau   Zgłoś błąd do skasowania
~Kati 21:11 Ke, 05 Szept 2017 Azt szeretném megkérdezni, hogy Auschwitz I. után Birkenau-ba átmenni mennyi idő, ill. távolság? Gyalog, vagy autóval kell (lehet) menni? Van-e parkolási lehetőség (elegendő), és mennyit kell fizetni a parkolásért?
Köszönöm
[ Válasz ]
        
Re: Birkenau   Zgłoś błąd do skasowania
~CsMarton
21:19 Ke, 05 Szept 2017
Kedves Kati!

Birkenau 3 km Auschwitztól, ami kocsival kb 5 perc, gyalog 35-45 perc séta tempótól függően. Van ott nagy parkoló, a pontos óradíjat nem tudom, de pár zlotyi/óra dereng - nem egy nagy költség.
Marci
[ Válasz ]
Idegenvezetés   Zgłoś błąd do skasowania
~Atus
12:22 Va, 10 Szept 2017
Oktober 29 én mennék valaki tud vezetőt ajánlani?
Köszi
[ Válasz ]
Re: Idegenvezetés   Zgłoś błąd do skasowania
~genzigabi
22:46 Ke, 19 Szept 2017
Kedves Marci
Október 21én szeretnénk a tábort megtenkinteni 5 fővel.
Jól értem , hogy a tábor megtekintése ingyenes, de mindenképp regisztrálni kell az időpontot. Illetve érkezéskor, ha még 5 fő magyar várakozik, kérhetünk idegenvezetőt dij ellenében...
kérdésem lenne , hogy nem találom az angol nyelvú oldalt a regisztráláshoz.(csak lengyel nyilik meg)..
Utólső kérdés: nov 1 után regisztrálás nélkül is be lehet menni?
előre is köszönöm válaszát..Gabi
[ Válasz ]
        
Re: Idegenvezetés   Zgłoś błąd do skasowania
~CsMarton
08:27 Sze, 20 Szept 2017
Kedves Gabi!

Azt jól érted, hogy a tábor megtekintése ingyenes - de csak akkor, ha idegenvezető nélkül látogatod. Azt is jól érted, hogy mindenképpen előre kell regisztrálni.

Azt viszont nem (és nem is tudom, hogy honnan szedted), hogy ha várakozik még 5 magyar, akkor közösen kaptok egy idegenvezetőt. Aki idegenvezetést szeretne, annak előre kell foglalnia azt.

Amennyiben a lengyel oldal nyílik meg, akkor a jobb felső sarokban található brit zászló a megoldás, hogy az angol oldalt megkapd.

Regisztrálni egész évben kell, így november 1 után is! Szóval ezt nem érted jól. November 1-től pusztán annyi változik, hogy az idegenvezető nélküli, ingyenes látogatásokat egész napra regisztrálhatod, nem csak 8-10 vagy 15-zárás közé.

Marci
[ Válasz ]
pár kérdés novemberre   Zgłoś błąd do skasowania
~Adri 21:41 Va, 24 Szept 2017 Kedves Marci!

Neked hála, már majdnem mindent tudok. November 10-12 között leszünk Krakkóban, november 11-én szeretnénk elmenni Auschwitz-Birkenau látogatásra. Van néhány kérdésem.

1. Ha idegenvezető nélkül megyünk be a barátnőmmel, akkor szabadon kószálhatunk bárhol? Ugyanúgy bemehetünk a barakkokba, blokkokba, lemehetünk a gázkamrába, bárhova?

2. Ha mondjuk 9 órakor bemegyünk (természetesen a neten foglalunk jegyet), akkor akár egészen 15 óráig bent maradhatunk vagy van egy időlimit, ami után már nem lehetünk bent?

3. Amit sehol sem találok, és nagyon kellene: A Krakkóból Auschwiztba való eljutás lehetősége. Valami buszmenetrendre lenne szükségem, amivel tudnék kalkulálni, és az árát is jó lenne tudni a buszjegynek.

4. Auschwitzból Birkenauba novemberben az egyéni látogatók is átjutnak busszal vagy akár át is sétálhatunk?

Nagyon sokat tudok már erről az időszakról, nem szeretném végigrohanni, szeretnék mindent alaposan megnézni, megélni.

Köszi a segítséget előre is.

Adri
[ Válasz ]
        
Re: pár kérdés novemberre   Zgłoś błąd do skasowania
~CsMarton
07:33 Hé, 25 Szept 2017
Kedves Adri!

1: IGEN.
2: Nincs limit, csak a zárás. Mivel a 15:00 a beengedás zárásása vonatkozik, azon túl még 1,5 órátok van, azaz 16:30-ig maradhattok.
3: Erre keress rá a neten: Lajkonik Bus. Nem ők a legolcsóbbak (egy útra 14 pln/fő), de rögtön a múzeum parkolójába visznek, ami elég praktikus szerintem.
4: A múzeum által működtetett ingyenes buszjárat mindenkié - Ti is használhatjátok termászetesen. Akár át is sétálhattok, 3 km, de a busz egyszerűbb szerintem.

Marci
[ Válasz ]
                
Re: pár kérdés novemberre   Zgłoś błąd do skasowania
~Adri 21:40 Hé, 25 Szept 2017 Kedves Marci,

nagyon szépen köszönöm.

Közben felmerült még egy kérdés. Mivel viszonylag sok időt szeretnénk bent tölteni, kérdés, hogy legalább egy fél literes innivaló lehet-e nálunk.

Köszi,
Adri
[ Válasz ]
                
Re: pár kérdés novemberre   Zgłoś błąd do skasowania
~Adri 21:50 Hé, 25 Szept 2017 Kedves Marci,

nagyon szépen köszönöm.

Közben felmerült még két kérdés. Mivel viszonylag sok időt szeretnénk bent tölteni, kérdés, hogy legalább egy fél literes innivaló lehet-e nálunk.

A másik, hogy olvastam, hogy nem lehet mobiltelefont használni. Oké, de azzal fotózni lehet, ugye? Mert külön fényképezőgépem nincs. És vajon mennyire komoly az, hogy nem lehet mindenhol fotózni? Azt is olvastam, hogy a vakuzás tilos.

Nagyon köszönöm,
Adri

Köszi,
Adri
[ Válasz ]
                        
Re: pár kérdés novemberre   Zgłoś błąd do skasowania
~CsMarton
08:15 Ke, 26 Szept 2017
Kedves Adri!

Vizet lehet bevinni. Nem irdatlan mennyiségben, de nekem, amikor ott járok, és tolmácsolok, sosem gond, hogy vigyek be ennyit.

A telefonálás tiltott a múzeumban, de fényképezni lehet vele, egyszerűen illendő lehalkítani, de akinek van külön fényképezője is, annak kikapcsolni is. Vakuzni csak pár helyen nem lehet. Ugyanez igaz arra, hogy ahol (kegyeleti okokból) fényképezni nem lehet, ott azt is tábkéa jelzi.
És ez komoly dolog. Tessék betartani.

Marci
[ Válasz ]
                                
Re: pár kérdés novemberre   Zgłoś błąd do skasowania
~Adri 00:59 Csü, 12 Okt 2017 Kedves Marci,

nagyon köszönöm a sok segítséget.

Adri
[ Válasz ]
Re: pár kérdés novemberre   Zgłoś błąd do skasowania
~Miszti 08:24 Ke, 26 Szept 2017 Helló Marci!

Okt. 20-ára foglaltam családi látogatást 4főre. Az volna a kérdésem, hogy megítélésed szerint mennyire lehet szükséges idegenvezető igénylése, úgy értem 4-en vagyunk, csak én beszélek angolul és idős szülőket is viszek és tartok tőle, hogy csak \"hátráltatna\" a vezető. Ad annyi plussz infót, vagy esetleg valamilyen tourist guide-ot/térképet adnak a belépéskor ami segít körbejárni a tábort? (netán van valami online elérhető verzió is?)
Köszi a választ előre is!

Üdv:
Laci
[ Válasz ]
        
Re: pár kérdés novemberre   Zgłoś błąd do skasowania
~CsMarton
08:37 Ke, 26 Szept 2017
Kedves Laci!

Feltételezve, hogy a családi látogatás foglalása alatt az ingyenes, idegenvezetői nélküli látogatást érted, a helyzet a következő. Ehhez elvben nem lehet már idegenvezetőt foglalni.
Lemondani le lehet, és csatlakozni valamilyen idegenvezetővel indított csoporthoz, vagy saját idegenvezetőt igényelni van lehetőség. Az idegenvezető sokat tesz hozzá, de ha fordítanod kell végig, akkor az igen fárasztó lehet. Viszont külön eljárásban talán még magyar vezető is juthat nektek. (Sajnos a hosszú hétvége közelsége miatt ez már elég necces...)

Audioguide nincs, belépéskor nem adnak semmit. Mi egy kis füzetet szoktunk javasolni, olyan, mint egy állított háromba hajtott A4-es lap, fekete-fehér borítóval. Elég jól végigvisz a múzeumon, kapható a helyi könyvesboltokban számos nyelven, köztük magyarul is.

Marci
[ Válasz ]
                
Re: pár kérdés novemberre   Zgłoś błąd do skasowania
~Miszti 08:44 Ke, 26 Szept 2017 Köszi a választ.
Igen, idegenvezető nélküli látogatást foglaltam (ebben az egy időpontban volt péntek délelőtt/reggel 4 főre szabad hely).
Köszi a guide füzet tippet, utánajárok és akkor azzal megpróbáljuk a körbejárást, illetve bízom a gondviselésben, hátha lehet még ott rögtönözni az első (7:30-as) turnusban és csapódni valakihez, természetesen akár felár ellenében.
Köszönöm mégegyszer!
Laci
[ Válasz ]
                        
Re: pár kérdés novemberre   Zgłoś błąd do skasowania
~CsMarton
08:47 Ke, 26 Szept 2017
Szívesen. Ha küldesz egy mailt, akkor meg tudom küldeni az említett füzet borítójának címlapját képen. Úgy elég egyszerű lesz felismerni helyben. :)
Marci
[ Válasz ]
                                
Re: pár kérdés novemberre   Zgłoś błąd do skasowania
~Miszti 08:52 Ke, 26 Szept 2017 cselotei.laszlo@gmail.com

e zer hála!!!!
[ Válasz ]
magyar nyelvű információs füzet   Zgłoś błąd do skasowania
~Niki
09:28 Csü, 28 Szept 2017
Kedves Marci!

A kis magyar nyelvű füzet borítóját elküldenéd nekem is? Email címem: tekerd@freemail.hu
Ezt esetleg a helyszínen is meg lehet vásárolni?

Köszönöm a segítséget!

Üdv: Niki
[ Válasz ]
        
Re: magyar nyelvű információs füzet   Zgłoś błąd do skasowania
~CsMarton
09:32 Csü, 28 Szept 2017
Kedves Niki!

Küldtem emailt. A tájékoztató füzetet természetesen helyben, az összes könyvesboltban meg lehet venni.
Marci
[ Válasz ]
                
Re: magyar nyelvű információs füzet   Zgłoś błąd do skasowania
~Niki 10:33 Csü, 28 Szept 2017 Kedves Marci!

Köszönöm a gyors választ!

Üdv: Niki
[ Válasz ]
vezetés nélküli látogatás időpontja   Zgłoś błąd do skasowania
~gyLona
21:22 Va, 01 Okt 2017
Sziasztok,
szeretném megkérdezni, h a \"Tour for individuals without an educator\" opciónál megadott 16:20-as időpontot komolyan kell venni? Vagy bármikor odamehetünk?
köszi
[ Válasz ]
        
Re: vezetés nélküli látogatás időpontja   Zgłoś błąd do skasowania
~CsMarton
21:29 Va, 01 Okt 2017
Jajj...!

Komolyan...
[ Válasz ]
kérdés   Zgłoś błąd do skasowania
~P Ildikó
08:20 Ke, 17 Okt 2017
Kedves Marci!
A hosszú hétvégén Krakkóba készülünk, és szeretnénk ellátogatni Auschwitzba is. Pár nappal ezelőtt derült ki számunkra, hogy előre be kell jelentkezni, így már nem találunk szabad helyet október 21-22-23-ra. Angolul és németül beszélünk, de az angol jobban megy, azonban angol nyelvű csoporthoz már egyáltalán nem tudtunk csatlakozni, és addig gondolkodtunk a németen, hogy közben az is betelt, így már csak lengyel, orosz, spanyol maradt. Próbáltunk a vezető nélküli időpontokra is jelentkezni 10 előtt vagy 15 után, nekünk az is tökéletes lenne, de azokra is a válasz érkezett, hogy tele vannak. Az lenne a kérdésem, hogy ebben az esetben teljesen esélytelen, hogy bejussunk, vagy van valami megoldás. Egyhamar nem megyünk újra erre a környékre, és nagyon szeretnénk megnézni a múzeumot. Válaszodat előre is köszönöm. Ildikó
[ Válasz ]
        
Re: kérdés   Zgłoś błąd do skasowania
~CsMarton
08:24 Ke, 17 Okt 2017
Kedves Ildikó!

Bár hivatalosan ha elfogynak a helyek, akkor már helyben sem lehet regisztrálni, azért két ötlet még is lenne:

a) Sajnos nem 100%, hogy mindig működik, de a visszajelzések alapján sokaknak bevállt, hogy nyitásra, vagy mondjuk egy órával zárás előttre mentek. A hivatalos szabályok ellenére ugyanis korai és késői órákon is volt lehetőség (limitáltan) helyben történő regisztrációra ingyenes, idegenvzeteő nélküli látogatással.

b) Ha ez nem jönne be, akkor menjetek át Birkenauba. Az még mindig ingyenese, előzetes regisztráció nélkül vagy épp idegenvezető nélkül is látogatható.

Marci
[ Válasz ]
                
Re: kérdés   Zgłoś błąd do skasowania
~P Ildikó 08:29 Ke, 17 Okt 2017 Nagyon köszönöm a válaszod. Ezt fogjuk tenni. Ildikó
[ Válasz ]
                        
Re: kérdés   Zgłoś błąd do skasowania
~P Ildikó 10:40 Ke, 17 Okt 2017 Lenne még egy kérdésem. Ha mégis úgy döntenénk, hogy lengyel, orosz vagy spanyol vezetésre foglalunk helyet (amiből nyilván semmit nem fogunk érteni), van lehetőség audio guide használatára, amin a vezetés alatt angolul hallgatjuk az infókat? Vagy esetleg le lehet szakadni a csoporttól, hogy a kis füzet segítségével önállóan fedezzük fel a múzeumot? Az ezeken a nyelveken vezetők azért beszélnek angolul?
[ Válasz ]
                                
Re: kérdés   Zgłoś błąd do skasowania
~CsMarton
10:45 Ke, 17 Okt 2017
Kedves Ildikó!

Nincs audioguide Auschwitzban. Fülhallgatót azt kaptok, hogy az idegenvezetőt halljátok, de az bizony azon a nyelven megy, amin az idegenvezető vezet.
Az idegenevezetők azon a nyelven tudnak, amin vezetnek és lengyelül. Minden más nyelvtudás lutri, de ha mondjuk egy oroszos beszél is angolul, akkor sem fog veletek angolul kommunikálni, mert nem az a dolga.

Hivatalosan Auschwitz tiltja a leszakadást. Szerintem a gyakorlatban nem egyszer megtörténik ez.

Marci
[ Válasz ]
                                        
Re: kérdés   Zgłoś błąd do skasowania
~P Ildikó 10:47 Ke, 17 Okt 2017 Köszönöm a válaszod.
[ Válasz ]
Birkenau   Zgłoś błąd do skasowania
~Adri 13:22 Hé, 13 Nov 2017 Kedves Marci!

Nagyon köszönöm az eddigi segítséget, mindent tökéletesen meg tudtunk oldani.

Az auschwitzi részen 4 órát töltöttünk, a birkenaui részre sajnos csak 2,5 óra maradt, és rájöttem, hogy ott bizony akár 5-6 órát is el lehet sétálgatni, nézelődni, emlékezni.

Szóval egy nap kevés mindenre. És itt jön az új kérdésem.

Tavasszal szeretnék visszamenni, de akkor már csak Birkenauba, a múzeumot kihagynám. Birkenauban senki nem kért tőlünk jegyet.

- Ha csak Birkenauba megyek be, akkor kell jegyet foglalnom előre?
- Főszezonban Birkenauba mehetek egyéni látogatóként?

Köszi szépen,
Adri
[ Válasz ]
        
Re: Birkenau   Zgłoś błąd do skasowania
~CsMarton
13:53 Hé, 13 Nov 2017
Kedves Adri!

Birkenaura nem kell előre jegyet foglalni, nem kell előre regisztrálni. Az év minden szakában szabadon látogatható nyitvatartási időben.
Egyedül az Élet Menete rendezvény szokott korlátozásokat hozni, mert olyankor nagyon sok a hivatalos küldöttség. 2018-ban ez április 12 lesz - úgy érdemes számolni, hogy e détumhoz képest +/- 5 napon keresztül érdemes kerülni a helyet.
Marci
[ Válasz ]
                
Re: Birkenau   Zgłoś błąd do skasowania
~Adri 15:59 Hé, 13 Nov 2017 Nagyon köszi, ez jó hír. Adri
[ Válasz ]
Auschwitz   Zgłoś błąd do skasowania
~Rebi 22:02 Csü, 07 Dec 2017 sziasztok

januárban mennénk Auschwitzba,és olyan kérdésem lenne,hogy van e alsó korhatár a látogatóknak.
Köszönöm
[ Válasz ]
        
Re: Auschwitz   Zgłoś błąd do skasowania
~CsMarton
09:03 Pé, 08 Dec 2017
Szia!

14 éves kor alatt nem ajánlott, de szülői kísérettel lehetséges.
Marci
[ Válasz ]


Üdvözlünk Kedves Látogató!

Itt élünk Zakopane városában, a meseszép Tátra lábainál, és magyarként nem egyszer tapasztaltuk, hogy a városról ritkaszép nyelvünkön szinte semmilyen információ nem található meg az Interneten. Ezért álmodtuk meg e portált.

Tőlünk Nektek, hogy nyaralásotok pihentető és élményekben gazdag legyen, hogy megtaláljátok, amit kerestek, hogy ne maradjatok le semmiről, és hogy gondtalanul élvezhessétek a környék lakóinak vendégszeretetét.

Zakopane vár Titeket is!

A portál megálmodói:

        Johanna, Gabi és Marci

        ZakopaneInfo.hu

 



HÍRLEVÉL
írd be az e-mail címed




REKLÁM

 
  
 
 
 
 
 
 HASZNOS LINKEK
 
 
 




Kommentek
Re: piac
~CsMarton
20:33 Sze, 13 Dec 2017
Kedves Laca! Valóban nem ádventi vásár a piac. Azért remek ajándék lehetőségek...
piac
~RákLaca
20:26 Sze, 13 Dec 2017
Kedves Marci! 23-26-ig megyünk Zakópánéba most olvasom itt nálatok ,hogy a piac nem...
100 fős csoport, nem először
~Nóra
16:38 Ke, 12 Dec 2017
Kedves Marci, Gabi! Nagyon köszönjük a segítségeteket, a szervezést, ezúttal is...
Köszönet
~Hatfontos
09:36 Ke, 12 Dec 2017
Kedves Marci! Igen jól sikerült a krakkói út! Két napon keresztül ránk mosolygott a...
Köszönet
~Dorgai Jánosné
13:53 Va, 10 Dec 2017
T.Cím ! Dec.9.én egy gimnáziumi csoporttal voltunk Zakopane-ban, ahol többed magammal...
2010-08-01 -tól te vagy a(z) 16089281 látogató
1999-2017 © MATinternet Zakopane :: Powered by AntCms

Tilos a Honlap bármely tartalmának sokszorosítása, másolása, publikálása, módosítása. E tilalom alá esik különösen a Honlapon található összes szöveg, kép, grafika, embléma, fotó, hang- és videoanyag vagy ezek állóképei. Úgyszintén tilos a Honlapon található anyagok használata bármely más honlapon vagy számítógépes hálózaton.