Login
Jelszó

» Regisztráció
» Elfelejtett jelszó



Odpowiedź na post: Auschwitz

Treść:
Szép napot!

Gratula az oldalhoz, sok hasznos infó van a Lengyelországba indulóknak!
Auschwitz kapcsán én is tennék hozzá, két nappal ezelőtt voltunk.
Szóval mi Krakkóban laktunk, onnan mentünk Oswiecimbe, ami kb 60-70 km a térkép szerint a 44-es úton. Ha csak a távolságból számoljuk a menetidőt, akkor nagyot lehet koppanni.
Mivel én reggel 9-es időpontra regisztráltam a táborba, így reggel hétkor már a reggelinket fogyasztottuk a szállodában és 7:35-kor indultunk is. Úgy gondoltam ennyi idő elég lesz, hogy odaérjek.
Tévedtem!
Az, hogy egy nagyváros környékén reggel nagy a forgalom, az ok, evvel kalkulál az ember.
Amivel viszont nem: Skawinában teljesen le van zárva most a 44-es út átépítés miatt, így terelés van. Ez úgy 10-15 perc pluszt jelent, de tán még ez is belefért volna.
Viszont amit nem tudtunk, hogy az egyébként igen jó minőségű út első 40-50 kilométere gyakorlatilag folyamatosan lakott területen halad, vagy ha nem, akkor permanens jelleggel ki van téve a 70-es tábla és ezt a sebességet a lengyelek sztoikus nyugalommal be is tartják.
Az úton erős a kamionforgalom is. Sebaj, majd megelőzzük őket – gondolná az ember. De a valóság az, hogy gyakorlatilag Auschwitz településig folyamatos a dupla záróvonal, tehát a kresz szerint tilos előzni. De egyébként is, az út megálmodói nem ismerték az egyenes fogalmát, mert gyakorlatilag az első előzéshez alkalmas szakaszig 60 km-t kell autózni. Az út folyamatosan kanyarog, beláthatatlan szakaszokkal. És persze 1 sáv, tehát ha elől megy valami lassan, akkor mi is úgy megyünk.
Summa summárum, nekünk a Krakkó – Auschwitz távot több. mint két óra alatt sikerült abszolválnunk az út jellege és az igen erős forgalom miatt. És már nem emlékszem pontosan, de lehet, hogy elkövettem egy-két közlekedési kihágást is, hogy időben odaérjek (ami végül is nem sikerült, dacára a renitens viselkedésnek)
Természetesen az időpontunkat is jócskán lekéstük, háromnegyed tízre értünk a múzeumhoz. és akkor itt a következő szembesülés: ezrek állnak sorban a bejáratnál! És ugye az infó szerint 10 után nem engednek be szólóban, csak csoporttal. Márpedig ha mi ebbe a sorba beállunk, az nem negyed óra lesz!
De szerencsére lengyel testvéreink is belefásultak az itt kialakult káoszba, úgyhogy a tervezett 9 helyett másfél órával később sikerült bejutnunk szólóban is a múzeumba, nem küldtek el senkit.
Bent is tömeg természetesen, de mi a javasolt iránnyal haladtunk szemben, így csak a közepe táján futottunk bele a sűrűjébe.

Dodany przez użytkownika: ~snake
Użytkownik:
E-mail: (Nie wymagany)
Tytuł:
Treść:

CAPTCHA Image
Írd be a képen található kódot!:
[ Cseréld ]
      
   « powrót do listy postów

Üdvözlünk Kedves Látogató!

Itt élünk Zakopane városában, a meseszép Tátra lábainál, és magyarként nem egyszer tapasztaltuk, hogy a városról ritkaszép nyelvünkön szinte semmilyen információ nem található meg az Interneten. Ezért álmodtuk meg e portált.

Tőlünk Nektek, hogy nyaralásotok pihentető és élményekben gazdag legyen, hogy megtaláljátok, amit kerestek, hogy ne maradjatok le semmiről, és hogy gondtalanul élvezhessétek a környék lakóinak vendégszeretetét.

Zakopane vár Titeket is!

Csapatunk:

        Gabi, Marci, Máté és Ákos

        ZakopaneInfo.hu

 



HÍRLEVÉL
írd be az e-mail címed




REKLÁM

 
  
 
 
 
 
 
 HASZNOS LINKEK
 
 
 




Kommentek
Re: Kerekesszékkel
~CsMarton
18:21 Va, 24 Márc 2024
Igen. Elvben mozgáskorlátozott igazolvánnyal, de a magyarral úgy sem tudnak mit kezdeni....
Kerekesszékkel
~sato
18:18 Va, 24 Márc 2024
Kedvezményes jegy megilleti a kerekesszékes mozgáskorlátozottat?
Re: Kerekesszékkel
~CsMarton
18:11 Va, 24 Márc 2024
A Gubalówka sikló kerekesszékes használatra alkalmas, akadálymentesített. Fent és lent is...
Kerekesszékkel
~sato
18:07 Va, 24 Márc 2024
A sikló-és kötélvasúton kerekessszékkel fel lehet-e jutni a hegyre, illetve egyáltalán...
Re: Kisbusz
~CsMarton
07:42 Va, 24 Márc 2024
Szia! A csúcsnál szinte biztosan nem, hiszen ott maximum turistautakat lehet lezárni, de...
2010-08-01 -tól te vagy a(z) 114199430 látogató
1999-2024 © MATinternet Zakopane :: Powered by AntCms

Tilos a Honlap bármely tartalmának sokszorosítása, másolása, publikálása, módosítása. E tilalom alá esik különösen a Honlapon található összes szöveg, kép, grafika, embléma, fotó, hang- és videoanyag vagy ezek állóképei. Úgyszintén tilos a Honlapon található anyagok használata bármely más honlapon vagy számítógépes hálózaton.