Login
Jelszó

» Regisztráció
» Elfelejtett jelszó



Krakkói idegenvezetés

Krakkó Lengyelország kultúrális fővárosaként tartja számon magát, és rengeteg történelmi és művészeti emléke alapján erre minden bizonnyal van is alapja.

Csoportoknak fontos tudni, hogy Krakkó - hat másik lengyel várossal, és több híres múzeummal egyetemben - kultúrális védettség alatt áll, melynek része, hogy idegenvezetést csak helyi licensszel rendelkező, képesített idegenvezető tarthat. Ez a szabályozás a 10 fős, vagy annál nagyobb létszámű csoportokra vonatkozik, s mind az óvárosban, a Wawelben és a Katedrálisban is ellenőrzik. A licensszel nem rendelkező idegenvezetők komoly pénzbüntetésre számíthatnak.

Szerencsére azonban a városban vannak magyar nyelvű idegenvezetők is - ha nem is sokan - az ő szolgálataitokat tudjátok igénybe venni, ha csoportotoknak krakkói városnézést szerveztek.

HAGYOMÁNYOS IDEGENVEZETÉSI ÚTVONAL KRAKKÓBAN:

Időtartam: kb 3,5-4 óra.

Útvonal:

A királyi vár, azaz a Wawel udvarainak bejárása - a Waweli Érseki Katedrális (templom, Zsigmond-torony, altemplom a királyi sírokkal) - királyi út - Collegium Maius kívülről - Rynek Główny (a posztócsarnokkal és a Mária templommal) azaz a híres krakkói főtér.

(Egyházi ünnepeken, és vasárnapokon nem minden templom látogatható, ezért az útvonal módosulhat, vagy rövidülhet. Vasárnapi napokon a katedrális csak 12:30-tól látohatható.)

Ár:

 
 

Idegenvezetés magyar nyelven 600 pln/csoport ártól *
Foglalási díj 60 pln/csoport
Belépő a Katedrálisba 21 pln/fő vagy 15 pln/fő **
Belépő a Mária templomba 15 pln/fő vagy 8 pln/fő **
Fülhallgató kölcsönzése 8-10 pln/fő ***

*: A krakkói magyar idegenvezetők egyforma minőségben, de eltérő árakon dolgoznak. Így csoportotok számára az ár attól függ, hogy kit találunk szabadon. Természetesen mindig az olcsóbbakkal kezdjük.

**: A belépés fakultatív ezeken a helyeken. A Katedrálisban az első a teljesárú jegy, a második a kedvezményes, melyre gyermekek, iskolások, felsőoktatási hallgatók, tanárok és nyugdíjasok jogosultak.  A Mária templomban az első a teljes árú, a második a nyugdíjas, a harmadik pedig a gyermek, diák jegy. (Néha kérhetnek igazolványt is a jogosultság igazolására!) A Katedrálisban az árak csak idegenvezetővel rendelkező csoportok esetében érvényesek.

***: A fülhallgató kölcsönzése minden esetben kötelező, ha a csoport 20 vagy több főből áll.

Praktikus információ:

Az útvonal természetesen igény szerint meg is fordítható. Délutáni, főleg késő délutáni kezdés esetén szoktuk javasolni, hogy mindenképpen a Wawelben kezdjenek a csoportok, hiszen a katedrális évszaktól függően zár: április és október között 17:00 órakkor, míg októbertől márciusig 16 órakkor.

Mit tegyetek, ha nem jut nektek magyaros idegenvezető?

Keressetek minket bátran ez esetben is! Sajnos jelenleg csak 4-5 magyar nyelvű idegenvezető van Krakkóban, és főleg magyarországi hosszú hétvégék alkalmából, vagy olyan hétvégéken, amikor sok magyar csoport jön nem jut mindenkinek magyaros idegenvezető.

Ilyen esetekben lengyel nyelvű idegenvezető mellé (díja: 300-400 pln/csoport) tudunk biztosítani gyakorlattal rendelkező magyar-lengyel tolmácsot, akinek a díja szintén 400 pln/csoport + a belépői ára.

Foglalás:

Idegenvezető foglalásához keressetek minket emailben az office@zakopaneinfo.hu címen bátran. Ugyanide várjuk felmerülő kérdéseiteket, kéréseiteket is - igyekszünk mindenben segíteni.

Mivel kösd össze a krakkói városnézést?

A városnézés kb félnapos program, a nap másik felére is érdemes valamilyen programot szervezni a csoportotoknak. Pár ötlet a környékről, melyeket könnyen elérhettek:

MÁS IDEGENVEZETÉSI ÚTVONALAK KRAKKÓBAN:

Természetesen nem előírás az, hogy ha Krakkóban jártok, akkor a hagyományos utat kell végigjárni. (Persze csoportoknak ajánlott, hiszen rengeteg szép (és ezen belül is számos magyar vonatkozású) történelmi, művészeti emléket tartogat ez az útvonal.

Sokan Kazimierz-t, a híres krakkói zsidónegyedet is idegenvezetővel látogatják, és e mellett számos múzeumban (pl Schindler múzeum, Waweli kiállítások, Földalatti Történelmi múzeum, stb) is lehet idegenvezetést kérni.

Amennyiben más útvonalakra, vagy egy-egy múzeumra kerestek idegenvezetőt magyar nyelven, keressetek minket az office@zakopaneinfo.hu email címen, és igyekszünk segíteni!





köszönet   Zgłoś błąd do skasowania
~Pentele 12:18 Hé, 01 Szept 2014 Kedves Marci!
Köszönjük az idegenvezetést.
Nagyon klassz, és részletes volt minden, a csapatból mindenki nagyon jól érezte magát.

Remélem, hamarosan újra tudunk menni, és feltétlen akkor is számítunk a segítségedre.

Addig is jó egészséget, sok sikert a munkátokhoz.
Mindent köszönünk.
Üdvözlettel: Zsuzsa
[ Válasz ]
krakkói idegenvezetés   Zgłoś błąd do skasowania
~KZ 17:24 Va, 27 Aug 2017 Kedves Marci!

Szeretném megköszönni segítségedet a Krakkói városnézés megszervezéséhez. Szuper volt az idegenvezető, a késésünket is nagyon tolerálta. (Útépítés miatti dugó.) Csak ajánlani tudom őt is és az irodátokat is a Lengyelország ezen vidékére utazó magyaroknak.

Üdvözlettel: Julika
[ Válasz ]


Üdvözlünk Kedves Látogató!

Itt élünk Zakopane városában, a meseszép Tátra lábainál, és magyarként nem egyszer tapasztaltuk, hogy a városról ritkaszép nyelvünkön szinte semmilyen információ nem található meg az Interneten. Ezért álmodtuk meg e portált.

Tőlünk Nektek, hogy nyaralásotok pihentető és élményekben gazdag legyen, hogy megtaláljátok, amit kerestek, hogy ne maradjatok le semmiről, és hogy gondtalanul élvezhessétek a környék lakóinak vendégszeretetét.

Zakopane vár Titeket is!

Csapatunk:

        Gabi, Marci, Máté és Ákos

        ZakopaneInfo.hu

 



HÍRLEVÉL
írd be az e-mail címed




REKLÁM

 
  
 
 
 
 
 
 HASZNOS LINKEK
 
 
 




Kommentek
Re: Kerekesszékkel
~CsMarton
18:21 Va, 24 Márc 2024
Igen. Elvben mozgáskorlátozott igazolvánnyal, de a magyarral úgy sem tudnak mit kezdeni....
Kerekesszékkel
~sato
18:18 Va, 24 Márc 2024
Kedvezményes jegy megilleti a kerekesszékes mozgáskorlátozottat?
Re: Kerekesszékkel
~CsMarton
18:11 Va, 24 Márc 2024
A Gubalówka sikló kerekesszékes használatra alkalmas, akadálymentesített. Fent és lent is...
Kerekesszékkel
~sato
18:07 Va, 24 Márc 2024
A sikló-és kötélvasúton kerekessszékkel fel lehet-e jutni a hegyre, illetve egyáltalán...
Re: Kisbusz
~CsMarton
07:42 Va, 24 Márc 2024
Szia! A csúcsnál szinte biztosan nem, hiszen ott maximum turistautakat lehet lezárni, de...
2010-08-01 -tól te vagy a(z) 114162509 látogató
1999-2024 © MATinternet Zakopane :: Powered by AntCms

Tilos a Honlap bármely tartalmának sokszorosítása, másolása, publikálása, módosítása. E tilalom alá esik különösen a Honlapon található összes szöveg, kép, grafika, embléma, fotó, hang- és videoanyag vagy ezek állóképei. Úgyszintén tilos a Honlapon található anyagok használata bármely más honlapon vagy számítógépes hálózaton.