Login
Jelszó

» Regisztráció
» Elfelejtett jelszó



IX. Európai Regionális Termékek Vására


Lassan jubileumához közelít, az idén immáron kilencedszer megrendezésre kerülő Európai Regionális Kézműves Termékek Vására, mely 2018-ban már 5 napon keresztül vár Benneteket augusztus 11 és 15 között!


A vásár mind az öt napján már 11:00-től fogadja az érdeklődőket egészen késő estig a Równia Krupowa réten felállított fesztiválsátor mögött. A sátrat a rét felső részén az Aleja 3-ego Maja, az ulica Kościuszki és az ulica Sienkiewiczówka utcák által behatárolt részen keressétek.

A kiállításon idén is számos kiállító vesz részt, fele részben kézművesek (festők, üvegfestők, csipkeverők stb), és fele részben gasztronómiai termékek előállítói (sonkakészítők, sajtkészítők, kisebb sörfőzdék stb).

Mindezek mellett kézmúves mesterségek bemutatói, sajtkészítés, gasztronómiai bemutatók és kóstolók várnak Benneteket, no meg a színpadon számos népi együttes műsora. Esténként pedig a színpadon koncertek!

A záró napon pedig megrendezésre kerül az oscypek sajt fesztiválja is, melynek keretében nem csak  megválasztják a legjobb sajtkészítőt választják meg, de fejési, birkanyírási bemutatók is lesznek.

A programokhoz, vásárhoz jó szórakozást kívánunk nektek!

« vissza


Üdvözlünk Kedves Látogató!

Itt élünk Zakopane városában, a meseszép Tátra lábainál, és magyarként nem egyszer tapasztaltuk, hogy a városról ritkaszép nyelvünkön szinte semmilyen információ nem található meg az Interneten. Ezért álmodtuk meg e portált.

Tőlünk Nektek, hogy nyaralásotok pihentető és élményekben gazdag legyen, hogy megtaláljátok, amit kerestek, hogy ne maradjatok le semmiről, és hogy gondtalanul élvezhessétek a környék lakóinak vendégszeretetét.

Zakopane vár Titeket is!

Csapatunk:

        Gabi, Marci, Máté és Ákos

        ZakopaneInfo.hu

 







HÍRLEVÉL
írd be az e-mail címed




REKLÁM

 
  
 
 
 
 
 
 HASZNOS LINKEK
 
 
 




Kommentek
Re: Kerekesszékkel
~CsMarton
18:21 Va, 24 Márc 2024
Igen. Elvben mozgáskorlátozott igazolvánnyal, de a magyarral úgy sem tudnak mit kezdeni....
Kerekesszékkel
~sato
18:18 Va, 24 Márc 2024
Kedvezményes jegy megilleti a kerekesszékes mozgáskorlátozottat?
Re: Kerekesszékkel
~CsMarton
18:11 Va, 24 Márc 2024
A Gubalówka sikló kerekesszékes használatra alkalmas, akadálymentesített. Fent és lent is...
Kerekesszékkel
~sato
18:07 Va, 24 Márc 2024
A sikló-és kötélvasúton kerekessszékkel fel lehet-e jutni a hegyre, illetve egyáltalán...
Re: Kisbusz
~CsMarton
07:42 Va, 24 Márc 2024
Szia! A csúcsnál szinte biztosan nem, hiszen ott maximum turistautakat lehet lezárni, de...
2010-08-01 -tól te vagy a(z) 114144178 látogató
1999-2024 © MATinternet Zakopane :: Powered by AntCms

Tilos a Honlap bármely tartalmának sokszorosítása, másolása, publikálása, módosítása. E tilalom alá esik különösen a Honlapon található összes szöveg, kép, grafika, embléma, fotó, hang- és videoanyag vagy ezek állóképei. Úgyszintén tilos a Honlapon található anyagok használata bármely más honlapon vagy számítógépes hálózaton.