Login
Jelszó

» Regisztráció
» Elfelejtett jelszó



Odpowiedź na post: Köszönet

Treść:
2011. december 9-10-én voltunk egy 32 fős csoporttal Zakopánéban. Célunk egy karácsony előtti, ádventi hangulatban eltöltendő két nap volt, melyben a város és a környék megismerése is szerepelt. Az interneten megtalált honlap alapján kerestük meg Gabit és Marcit, rajtuk keresztül építettük fel elképzeléseink alapján a programot, foglaltuk le a szállást és étkezést. Azt kell mondanunk, hogy mindenben a segítségünkre voltak, felhívták a figyelmünket a programok ésszerű kialakítására. A csoport utazása előtt egy személyes találkozás során mindent sikerült ügyesen - és jó hangulatban! - lerendezni, kezdve a szállás kiválasztásától az ott fogyasztandó étkezések tartalmán át a csoport időbeosztásáig (lanovka jegy rendelés, lovasszán, stb.).
Végül a kétnapos kirándulásunk, ha nem is a terveknek megfelelően - ugyanis az időjárás átrendezte a programunkat a Kasprowy lanovka nagy szél miatti leállítása okán -, de remekül sikerült (azért másnap - hála Gabi és Marci rugalmas segítségének - sikerült feljutni a csúcsra).

Kedves Gabi és Marci!
A csoportunk résztvevőinek utólagos elmondása alapján nagyon jól érezték magukat, meg voltak elégedve a szállással, étkezéssel, idegenvezetéssel és úgy általában az egész programmal. Ezúton szeretnénk még egyszer megköszönni a munkátokat, azt a segítőkész hozzáállást, amit mindvégig tapasztaltunk részetekről.
Köszönjük, hogy a kirándulás befejezése utáni kérésünket is minden további nélkül teljesítettétek.
Már ajánlottuk a szolgáltatásaitok igénybevételét ismerőseinknek és ezután is ezt fogjuk tenni, mert a beszélgetéseink során a hitvallásotokból kiderült, hogy csak jóra számíthat, aki rajtatok keresztül szervezi a Zakopánei programját.
Munkátokhoz sok sikert, jó egészséget kívánunk! Ja, és BÚÉK!
Bizonyára találkozunk még!

Dodany przez użytkownika: ~Kovács Erika
Użytkownik:
E-mail: (Nie wymagany)
Tytuł:
Treść:

CAPTCHA Image
Írd be a képen található kódot!:
[ Cseréld ]
      
   « powrót do listy postów

Üdvözlünk Kedves Látogató!

Itt élünk Zakopane városában, a meseszép Tátra lábainál, és magyarként nem egyszer tapasztaltuk, hogy a városról ritkaszép nyelvünkön szinte semmilyen információ nem található meg az Interneten. Ezért álmodtuk meg e portált.

Tőlünk Nektek, hogy nyaralásotok pihentető és élményekben gazdag legyen, hogy megtaláljátok, amit kerestek, hogy ne maradjatok le semmiről, és hogy gondtalanul élvezhessétek a környék lakóinak vendégszeretetét.

Zakopane vár Titeket is!

Csapatunk:

        Gabi, Marci, Máté és Ákos

        ZakopaneInfo.hu

 



HÍRLEVÉL
írd be az e-mail címed




REKLÁM

 
  
 
 
 
 
 
 HASZNOS LINKEK
 
 
 




Kommentek
Re: Belépés egyénileg.
~CsMarton
19:21 Ke, 16 Ápr 2024
Kedves Kata! Ami a regisztrációt illeti nem kell, csak nagyon hasznos. Elvben ha elfogynak...
Belépés egyénileg.
~Kata
14:24 Ke, 16 Ápr 2024
Szép napot! Családommal látogatnánk meg az auschwitzi tábort, 4 fő. Jól értem a...
Re: Felvonó
~CsMarton
10:53 Va, 14 Ápr 2024
Igen. Az egyirányú jegy lent (felfelé) és fent (lefelé) ugyanannyiért kapható. Két...
Re: Felvonó
Katus11
15:44 Szo, 13 Ápr 2024
Köszönöm! Mindig van egy új kérdés 😊 Fent a hegyen is ugyanezek a jegyárak...
Re: Felvonó
~CsMarton
15:45 Pé, 12 Ápr 2024
A felmenetel idejére nincs általános szabály, mert minden nap más lehet, de általában, ha...
2010-08-01 -tól te vagy a(z) 115845312 látogató
1999-2024 © MATinternet Zakopane :: Powered by AntCms

Tilos a Honlap bármely tartalmának sokszorosítása, másolása, publikálása, módosítása. E tilalom alá esik különösen a Honlapon található összes szöveg, kép, grafika, embléma, fotó, hang- és videoanyag vagy ezek állóképei. Úgyszintén tilos a Honlapon található anyagok használata bármely más honlapon vagy számítógépes hálózaton.