Login
Jelszó

» Regisztráció
» Elfelejtett jelszó



Látogatás a sajtkészítő műhelyében

Zakopanéban és környékén híresebb és elterjedtebb ételkülönlegességet nehéz találni az OSCYPEKnél, azaz a hagyományos füstölt juhsajtnál! Ezt a fajta sajtot a híres zakopanei sajtpiacon, és a környéken szinte mindenhol meg lehet találni.
Ezernyi fajtája (füstölt, erősen füstölt, vagy éppen füstöltelen), változatos alakja (a hagyományos méretektől az apró grillezni való sajtokon keresztül a jellegzetes fonott korbácsokig), a más állat (szarvasmarha, kecske) tejéből készült testvérei és a sajtkészítés melléktermékei (gomolya, brindza, író, stb) közösen garantálják, hogy mindenki megleli a kedvére valót!

Mostantól pedig az sem lehet titok, hogy miképp készülnek ezek a sajtok, hiszen szervezett formában válik lehetségessé a bacówka (azaz a sajtkészítő műhely) látogatás. A bacówkában a sajtmester hagyományos módszerekkel, kizárólag két keze munkájával állítja elő a juhsajtot, és füstöli szabad tűz fölött!

Ne hagyjátok ki ezt a programot!

Tudnivalók:

A bacówka és baca - azaz sajtkészítő műhely és a sajtkészítő - látogatásának ideális időpontja a 8:00-ás, esetleg 8:30-as kezdés, hiszen ekkor készül a sajt. Ez esetben a sajtkészítés folyamata megtekinthető, közben szakszerű magyarázatot is kaptok a készítés minden lépéséről. A program kb egy - másfél órát vesz igénybe.

A program magában foglalja a kóstolás - ami éppen van legyártva - lehetőségét is, és kb. 1-1,5 órát vesz igénybe a helyszínen. 

Árak:

Minimális csoportlétszám: 11 fő

  • 11-20 fő: 15 pln/fő*
  • 21 főtől: 12 pln/fő*

* Az ár tartalmazza a sajtkészítő mester tiszteletdíját, a kóstolás árát és a tolmács-idegenvezető bérét is. Zakopanei idegenvezetéssel közösen megrendelve a fenti árakból 20% kedvezményt biztosítunk nektek!

Helyben, a látogatás végén a meglévő sajtokból vásárolni is lehet a készlet erejéig.

A sajtkészítő látogatás elérhető 10 főnél alacsonyabb létszámú csoportoknak, családoknak, és egyéni utazóknak is. Ha ebbe a kategóriába tartoztok, itt tájékozódhattok a részletekről!

Megrendeléseteket az office@zakopaneinfo.hu email címre küldjétek! Szintén ezen a címen várjuk kérdéseiteket, kéréseiteket is!

   

Képek a sajtkészítés folyamatáról itt!
 

NAGYON FONTOS: A program csak május 1 és október 15 között érhető el, a köztes időszakban a baca nem dolgozik, hisz a juhai nem adnak ebben az időszakban tejet!







Üdvözlünk Kedves Látogató!

Itt élünk Zakopane városában, a meseszép Tátra lábainál, és magyarként nem egyszer tapasztaltuk, hogy a városról ritkaszép nyelvünkön szinte semmilyen információ nem található meg az Interneten. Ezért álmodtuk meg e portált.

Tőlünk Nektek, hogy nyaralásotok pihentető és élményekben gazdag legyen, hogy megtaláljátok, amit kerestek, hogy ne maradjatok le semmiről, és hogy gondtalanul élvezhessétek a környék lakóinak vendégszeretetét.

Zakopane vár Titeket is!

A portál megálmodói:

        Johanna, Gabi és Marci

        ZakopaneInfo.hu

 



HÍRLEVÉL
írd be az e-mail címed




REKLÁM

 
  
 
 
 
 
 
 HASZNOS LINKEK
 
 
 




Kommentek
ez egy csodaváros!
~István
23:28 Csü, 22 Aug 2019
Én egyszer voltam Zakopanéban üzleti úton, de beleszerettem elsőre a városkába. Olyan az...
Beszámló
~Viki
21:45 Csü, 22 Aug 2019
Kedves Marci! Nagyon köszönjük a segítséget. Maximálisan kihasználtuk a...
Re: Kasprowy
~CsMarton
09:52 Szo, 17 Aug 2019
A kasszában nem (kivéve, ha az egyben nemzetközi diákigazolvány is). Ha elővételben...
Re: Parkolás
~Tobias magnus
22:02 Pé, 16 Aug 2019
A tótok 5 eurot kérnek a parkolásért. Az kb. 21 pln
Kasprowy
~János
21:53 Pé, 16 Aug 2019
Sziasztok, a Kasprowyre elfogadják a magyar diákigazolványt? Köszi
2010-08-01 -tól te vagy a(z) 30662874 látogató
1999-2019 © MATinternet Zakopane :: Powered by AntCms

Tilos a Honlap bármely tartalmának sokszorosítása, másolása, publikálása, módosítása. E tilalom alá esik különösen a Honlapon található összes szöveg, kép, grafika, embléma, fotó, hang- és videoanyag vagy ezek állóképei. Úgyszintén tilos a Honlapon található anyagok használata bármely más honlapon vagy számítógépes hálózaton.