Login
Jelszó

» Regisztráció
» Elfelejtett jelszó



Nyári programjaink


2021 vakációjára izgalmas programokkal készültünk, amelyekre örömmel invitálunk Benneteket. Lesz péntekenként zakopanei idegenvezetés, szombatonként lehetőség csatlakozásra dunajeci tutajozáshoz magyar nyelvű idegenvezetéssel, vasárnaponként pedig sajtkészítő látogatásokra invitálunk Titeket. A programok július 9-én indulnak!


Lássuk tehát milyen programok lesznek:

a) Zakopanei idegenvezetések péntekenként:

Minden pénteken zakopanei idegenvezetésekre invitálunk Benneteket. A program magában foglalja majd az Ótemplom, az Ótemető, a piac megtekintését, valamint a Gubałówka-hegyre való felmenetelt siklóval. Közben a város történetével, a helyi szokásokkal és a Tátrával épp úgy megismerkedünk, mint a piaci vásárfiákkal.

A program kb 1,5-2 óra. Kezdés minden esetben 16:00-kor.

Árak:

  • Az idegenvezetés díja 200 pln/csoport maximum 20 főig, azaz 1-20 fő között ez az ár oszlik el a résztvevők között. 20 fő felett egységesen 10 pln/fő az idegenvezetés díja.
  • Gubałówka siklójegy (retúr): 25 pln/fő felnőtteknek és 21 pln/fő gyermekeknek, diákoknak és 65 év felettieknek.
  • Ótemplom és Ótemető belépője: 3 pln/felnőtt1,50 pln/gyermek.

Elérhető időpontok:

  • Július 9 - Lezajlott
  • Július 16 - Lezajlott!
  • Július 23 - Lezajlott!
  • Július 30 - Lezajlott!
  • Augusztus 6 - Lezajlott!
  • Augusztus 13 - Lezajlott!
  • Augusztus 20 - Lezajlott!
  • Augusztus 27 - Elmarad!

_______________________

b) Dunajeci tutajozások szombatonként:

A program kezdéseként Sromowce Wyznében, a tutajosok kiindulási állomásán találkozunk. (Annak, aki Zakopane felől érkezik, van lehetősége zakopanei közös indulásra - mindenki saját kocsikkal.) A tutajozás a vízállástól függően kb 2-2,5 órás program.
Ha csatlakoztok hozzánk, akkor nem csak a gyönyörű tájat szemlélhetitek meg vizen haladva, de a tutajosok történeteit is fordítjuk nektek magyarra és megismertetünk Benneteket a környék tudnivalóival. A program Szczawnica városában, azaz a tutajosok kikötési pontján ér véget.

Kezdés a tutajosoknál minden esetben 9:30-kor - kivéve augusztus 21, amikor 14:30-ra is van időpontunk!

Árak:

  • Az idegenvezetés díja 250 pln/tutaj + 66 pln/idegenvezető tutajjegye - tutajonként maximum 10 vagy 11 fő. Azaz ez az összeg (316 pln) oszlik el a jelentkezők között arányosan. Mivel egy tutajra maximum 12 fő kerülhet, ezért tutajonként maximum 11-12 főt tudunk fogadni. Az egyes alkalmakon 1-3 tutajt tudunk elindítani kapacitásunktól függően.
  • A résztvevők tutajjegye: 66 pln/fő normál jegy és 46 pln/fő gyermekejegy 10 éves korig.
  • Kisbuszos visszaszállítás díja a kiszállási pontról a kiindulási pontra: 12 pln/fő.
  • Parkolási díj a kiindulási ponton: 12 pln/személygépkocsi.

Elérhető időpontok:

  • Július 10 - Lezajlott
  • Július 17 - Lezajlott
  • Július 24 - Lezajlott
  • Július 31 - Lezajlott
  • Augusztus 7 - Lezajlott
  • Augusztus 14 - Lezajlott
  • Augusztus 21 - Lezajlott
  • Augusztus 27 - PÉNTEK!  - Lezajlott

_______________________

c) Sajtkészítő látogatások vasárnaponként:

A kb egy óra időtartamú program során ellátogatunk egy igazi tátrai sajkészítőbe (bacówka), ahol az évszázados, kézműves hagyományoknak megfelelően készül a régió híres terméke, az oscypek névre hallgató füstölt juhsajt. A program során nem csak láthatjátok dolgozni a sajtmestert, de a sajt történetével, elkészítésével és persze a finom egyéb termékek (savó, gomolya) felhasználásával is ismerkedünk.

No, de a program nem csak mese, lehetőségetek lesz kóstolni, és aki szeretne, az vehet is sajtot a sajtmestertől a rendelkezésre álló készlet erejéig.

Kezdés minden esetben reggel 8:00-kor.

Ár:

  • 1-10 fő esetén: 30 pln/fő
  • 11-20 fő esetén: 25 pln/fő
  • 21-nél több fő esetén 20 pln/fő

Az ár tartalmazza a sajtkészítő díját, a tolmács-idegenvezetőt magyar nyelven és a kóstolót is. Egyéb költség lehet a parkolás, ami nagy szerencsével 2-3 pln/óra díjjal megúszható, de sanszosabb a 20-25 pln körüli napidíj.

 

Elérhető időpontok:

  • Július 11 - Lezajlott.
  • Július 18 - Lezajlott.
  • Július 25 - Lezajlott.
  • Augusztus 1 - Lezajlott.
  • Augusztus 8 - Lezajlott
  • Augusztus 15 - Lezajlott
  • Augusztus 22 - Lezajlott
  • Augusztus 29 - Lezajlott

_______________________

Jelentezés módja:

Kérjük, hogy emailben jelentkezzetek az office@zakopaneinfo.hu címen. A jelentkezéskor adjátok meg a következőket:

  • Mely program(ok)ra jelentkeztek
  • Melyik dátumon
  • Hány fővel
  • Egy kontak telefonszámot, amin elérhetőek lesztek Lengyelországban.
  • És lehetőség szerint olyan email címet adjatok meg, amin szintéln elérhetőek lesztek Lengyelországban.

A jelentkezéseket emailben igazoljuk vissza, tájékoztatunk Benneteket a tudnivalókról és az aktuális létszámról is. Természetesen minden felmerülő kérdés, kérés kapcsán is bátran keressetek minket a fenti email címen.

Jelentkezni minden program esetében a program dátumát megelőző napig, azon belül is 16:00-ig lehet! Vagy a helyek beteltéig azokon a programokon, ahol van létszámkorlát.

Ha szeretnétek ezen programok bármelyikén (vagy más programunkon, idegenvezetésünkön) részt venni, de nem a meghirdetett napokon lesztek Zakopanéban vagy a környéken, kérjük írjatok emailt. Igyekszünk megszervezni nektek a programot szabad kapacitásunk függvényében.

« vissza


Üdvözlünk Kedves Látogató!

Itt élünk Zakopane városában, a meseszép Tátra lábainál, és magyarként nem egyszer tapasztaltuk, hogy a városról ritkaszép nyelvünkön szinte semmilyen információ nem található meg az Interneten. Ezért álmodtuk meg e portált.

Tőlünk Nektek, hogy nyaralásotok pihentető és élményekben gazdag legyen, hogy megtaláljátok, amit kerestek, hogy ne maradjatok le semmiről, és hogy gondtalanul élvezhessétek a környék lakóinak vendégszeretetét.

Zakopane vár Titeket is!

Csapatunk:

        Gabi, Marci, Máté és Ákos

        ZakopaneInfo.hu

 







HÍRLEVÉL
írd be az e-mail címed




REKLÁM

 
  
 
 
 
 
 
 HASZNOS LINKEK
 
 
 




Kommentek
Re: Kerekesszékkel
~CsMarton
18:21 Va, 24 Márc 2024
Igen. Elvben mozgáskorlátozott igazolvánnyal, de a magyarral úgy sem tudnak mit kezdeni....
Kerekesszékkel
~sato
18:18 Va, 24 Márc 2024
Kedvezményes jegy megilleti a kerekesszékes mozgáskorlátozottat?
Re: Kerekesszékkel
~CsMarton
18:11 Va, 24 Márc 2024
A Gubalówka sikló kerekesszékes használatra alkalmas, akadálymentesített. Fent és lent is...
Kerekesszékkel
~sato
18:07 Va, 24 Márc 2024
A sikló-és kötélvasúton kerekessszékkel fel lehet-e jutni a hegyre, illetve egyáltalán...
Re: Kisbusz
~CsMarton
07:42 Va, 24 Márc 2024
Szia! A csúcsnál szinte biztosan nem, hiszen ott maximum turistautakat lehet lezárni, de...
2010-08-01 -tól te vagy a(z) 114167972 látogató
1999-2024 © MATinternet Zakopane :: Powered by AntCms

Tilos a Honlap bármely tartalmának sokszorosítása, másolása, publikálása, módosítása. E tilalom alá esik különösen a Honlapon található összes szöveg, kép, grafika, embléma, fotó, hang- és videoanyag vagy ezek állóképei. Úgyszintén tilos a Honlapon található anyagok használata bármely más honlapon vagy számítógépes hálózaton.