Login
Jelszó

» Regisztráció
» Elfelejtett jelszó



Novemberi munkaszüneti napok


Akárcsak Magyarországon, itt Lengyelországban is munkaszüneti nap november 1. Érdemes tudni, hogy 10 nappal később, november 11-én a Függetlenség Napját ünnepli a lengyel nép, így az is munkaszüneti nap lesz. Sőt, 2018-ben november 12 is! Praktikus tudnivalók a tovább gombra kattintva!


November 1-én a boltok nagy része (kivéve azokat a kisebb egységeket, ahol a tulajdonos üzemelteti az ünnepnapon a boltot), hivatalok zárva tartanak, de Zakopanéban a szolgáltatók nagyja - éttermek, kocsmák és a PKL járművei is normál nyitvatartással üzemelnek (kivéve Butorowy libegő). Várhatóan 1-én a piac csak kevés árussal lesz nyitva!

Mivel 11-e vasárnapra esik, így a boltokon túl a hivatalok is alapból is zárva tartanak! Ezt sikerült megspékelni azzal, hogy november 12 is ünnepnap lesz, és a boltok, hivatalok ezen a napon sem nyitnak ki. Hogy miért? Nos, Lengyelország idén ünnepli 100 éves függetlenségét, de ennek pont sikerült vasárnapra esnie, és hogy a nagy ünnep kapcsán a nép ne maradjon szabadnap nélkül, a parlament megszavazta, hogy november 12 legyen szintén szünnap. Ezt október 30-án a köztársasági elnök jóvá is hagyta, így 2018 ilyen különleges év lesz.
A kötélvasutak közül csak a Gubałówka sikló üzemel majd az ünnepen (11-én és 12-én is). A többi zakopanei kötélvasút zárva tart, de nem az ünnep okán, hanem a Kasprowy lanovka esetében az őszi karbantartás miatt, míg a Butorowy libegő egész novemberben amúgy is zárva tart.

Nincs zárvatartás az Auschwitz-Birkenau múzeumbanitt mind a két + egy munkaszüneti napon látogatható lesz a tábor, ellenben a Wieliczkai Sóbánya november 1-én zárva tart, de a 10 és 11 nappal később esedékes munkaszüneti napon, azaz november 11-én és 12-én már látogatható.
A dunajeci tutajosok november elsején bezárnak, de nem az ünnep, hanem a szezonzárás miatt, így velük utazni legközelebb már csak 2019 április 1-én tudtok majd.

Krakkóban mindkét ünnepnapon a múzeumok nagy része zárva tart. És az idei különlegess kiegészítő ünnep miatt november 12-én is.

« vissza


Üdvözlünk Kedves Látogató!

Itt élünk Zakopane városában, a meseszép Tátra lábainál, és magyarként nem egyszer tapasztaltuk, hogy a városról ritkaszép nyelvünkön szinte semmilyen információ nem található meg az Interneten. Ezért álmodtuk meg e portált.

Tőlünk Nektek, hogy nyaralásotok pihentető és élményekben gazdag legyen, hogy megtaláljátok, amit kerestek, hogy ne maradjatok le semmiről, és hogy gondtalanul élvezhessétek a környék lakóinak vendégszeretetét.

Zakopane vár Titeket is!

Csapatunk:

        Gabi, Marci, Máté és Ákos

        ZakopaneInfo.hu

 







HÍRLEVÉL
írd be az e-mail címed




REKLÁM

 
  
 
 
 
 
 
 HASZNOS LINKEK
 
 
 




Kommentek
Re: Kerekesszékkel
~CsMarton
18:21 Va, 24 Márc 2024
Igen. Elvben mozgáskorlátozott igazolvánnyal, de a magyarral úgy sem tudnak mit kezdeni....
Kerekesszékkel
~sato
18:18 Va, 24 Márc 2024
Kedvezményes jegy megilleti a kerekesszékes mozgáskorlátozottat?
Re: Kerekesszékkel
~CsMarton
18:11 Va, 24 Márc 2024
A Gubalówka sikló kerekesszékes használatra alkalmas, akadálymentesített. Fent és lent is...
Kerekesszékkel
~sato
18:07 Va, 24 Márc 2024
A sikló-és kötélvasúton kerekessszékkel fel lehet-e jutni a hegyre, illetve egyáltalán...
Re: Kisbusz
~CsMarton
07:42 Va, 24 Márc 2024
Szia! A csúcsnál szinte biztosan nem, hiszen ott maximum turistautakat lehet lezárni, de...
2010-08-01 -tól te vagy a(z) 114186102 látogató
1999-2024 © MATinternet Zakopane :: Powered by AntCms

Tilos a Honlap bármely tartalmának sokszorosítása, másolása, publikálása, módosítása. E tilalom alá esik különösen a Honlapon található összes szöveg, kép, grafika, embléma, fotó, hang- és videoanyag vagy ezek állóképei. Úgyszintén tilos a Honlapon található anyagok használata bármely más honlapon vagy számítógépes hálózaton.